Apám, aki sosem törődött velem most hajléktalan lett, és hozzám akar költözni. A vőlegényem azt mondta nem vehetem ide, mert akkor ő megy el. Tudom, hogy igaza van, de mégiscsak az apám. Mit tehetnék? 25/L

25 éves vagyok, apa és anya 6 éves koromig éltek együtt, nem voltak házasok, de már akkor sem sűrűn láttam. Kamionozott, állandóan hazudozott, "nem fizették ki", "nincs munka", anyám mikor ezt megunta kidobta. Őt is, engem is számtalanszor lehúzott, de konkrétan szerintem már milliós összegnél járunk az ilyen "hiszen ismersz, megadom" dolgokkal. Gyerektartást sosem fizetett, nem is lett volna neki miből, ezért anya nem tett feljelentést, attól mi nem lettünk volna beljebb ha őt börtönbe zárják. Néha felhívott telefonon, de azt sem tudja hány éves vagyok, hol tanulok, egyáltalán semmit sem tud rólam. Kiskoromban ha ajándékot kaptam tőle előbb odaadta nekem hogy örüljek, majd anyámmal kifizettette. Kismilliószor volt már halálos beteg, érte baleset, kitalált valami új bizniszt, amivel majd hú de megszedi magát. Rajtam kívül két fia van (bátyáim), egyik sem áll vele szóba. Egyikük meghívta az esküvőjére, apám előadta hogy neki nincs öltönye, pénze utazni, stb., majd mikor bátyám mindent megszervezett neki végül nem ment el. Utoljára akkor beszéltem vele, mikor rá akart venni, hogy lopjak a nevelőapámtól és adjam neki a pénzt, vagy dolgozzak és támogassam. (18 éves voltam ekkor, egyetemre készültem így nem dolgoztam, a lopás pedig eszembe sem jutott volna egy olyan embertől főleg aki apám helyett apám volt.)

Hát ilyen apám van nekem, a probléma az, hogy kinyomozta a számomat és múltkor nagyon kedvesen felhívott, én meg naivan megörültem neki és elmeséltem mi van velem. A vőlegényemmel 5 éve élünk együtt, elég jó körülmények között, gyerek még nincs (sajnos nekem nem lehet, így örökbefogadáson dolgozunk) mindkettőnknek remek állása van és imádjuk egymást. Letettük a telefont, majd tíz perc múlva apám visszahívott és sírva közölte, hogy hajléktalan lett, Budapesten van, éhezik és beteg, segítsek neki, csak pár hétről lenne szó míg talál munkát. Nagyon jól tudom, hogy ez nem igaz, le akar húzni és gyűlölöm magam emiatt, de akkor is sajnálom őt. Már csak azért is, hogy ilyen mélyre süllyedt. Ő 50 éves, világéletében abból élt hogy eltartatta magát a nőkkel, gondolom lassan oda a sárm és kevés lesz a szöveg ehhez az életformához.

A vőlegényem hallani sem akar erről és igaza van, nem vesztünk össze a dolgon hiszen egyetértünk abban hogy kamu az egész, de én nem tudom túltenni magam rajta. Azt mondta értsem meg, nem azért nem jöhet ide mert nincs hely, vagy pénz arra hogy eltartsuk, hanem azért mert nem érdemli meg. Ha a nevelőapám lenne ilyen helyzetben idehozhatnám évekre is, de őt nem.

Mit tanácsoltok? Igaza van, ugye? Hogy tegyem túl magam ezen? Változtassak számot és tegyek úgy mintha nem is beszéltem volna apámmal? Vagy segítsek neki mondjuk albérletet és munkát találni?