Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » A családomnak van igaza és...

A családomnak van igaza és hagynom kéne?

Figyelt kérdés

A jól ismert közösségi oldalon sok csere-berélős, illetve segítség kérős oldal tagja vagyok. Mindig nyomon követem, hogy kik írnak, de még sosem segítettem senkinek, mert vagy komolytalannak, vagy túlzónak találtam a kérést, esetleg meghaladta a képességeimet.

Nemrég egy hölgybe botlottam, aki pár mondatban megírta a történetét, egyedül maradt két kisgyerekkel és segítségre van szüksége. Tartós élelmiszerekre első sorban, de bármit elfogad, amivel segíteni tudnak neki. Én tudom, hogy furán hangzik, de ez az üzenet nekem valahogy más volt mint a többi és egyből azt éreztem, hogy segítenem kell.

Felvettem a hölggyel a kapcsolatot, elmondtam, hogy fiatal vagyok, így a kereteim szűkösek, de bármivel szívesen segítenék, ha megírja pontosan mire is van szüksége. Abszolút szolid választ kaptam, nem nagy igényekkel és tele hálálkodással.

Ma itthon a szüleimmel elmentem bevásárolni és elmondtam a szándékomat. Vittem külön kosarat és telepakoltam olyan dolgokkal, amiket a hölgy írt, illetve pár plusszal is. Tényleg csak alap élelmiszerek, tészta, rizs, liszt, pár konzerv, a gyerekeknek néhány nassolni való.

A szüleim gyakorlatilag végig oltották a fejemet, hogy ez mennyire felelőtlenség és honnan tudom, hogy ki ez mi ez, nem lehetek ennyire hiszékeny, kidobálom a pénzemet az ablakon stb. Értelmesen elmagyaráztam nekik, hogy nem tudom megmagyarázni, sosem csináltam ilyet, megérzés, hogy most muszáj. Összesen alig fizettem valamivel többet, mint 2500 forintot, de még mindig ezt hallgatom.

Most komolyan ekkora gáz ez? A kevéske kis ösztöndíjamból, illetve megtakarított pénzemből fizettem, még is úgy gondolom, hogyha átvágnak is megért ennyit tanulópénznek.

Egyébként ha van valamilyen vöröskeresztes akció, a szüleim is ugyanolyan adakozóak, úgyhogy nem tudom most miért kell ezen annyira kiakadni.

Szerintetek is hülyeség volt egy-két néhány mondatos levél után ilyen vakon megbízni valakiben és támogatni őt ilyen dolgokkal?



2013. szept. 7. 21:50
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
89%
Nem. Teljesen jol csinaltad. Neked van igazad.
2013. szept. 7. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
84%
Nekem is van ilyen, mikor megérzek valamit, és addig nem nyugszok, amíg le nem tudom, csakis arra tudok gondolni. Rendes volt tőled, jó másokon segíteni. Nem a vak naivságról beszélek, de erről most szó sincs. Visszakapod ezt még az élettől valamilyen formában. :)
2013. szept. 7. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
82%
Nagyon jól csináltad. Én biztosan büszke lennék rád a szüleid helyében. Nagyon kedves dolog, hogy így segítesz az anyukának.
2013. szept. 7. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
58%

Nincs azzal semmi gond, ha segítesz az arra rászorulókon, de sztem ezt leginkább az ember a saját pénzén tegye, és ne úgy, hogy közben még otthon lakik, meg a szülei támogatják, mert így kvázi az ő pénzüket osztogatod, és ők azért vszeg megdolgoznak.

Amúgy általában nem kell messzire menni, mert gyakran a közelünkben is élnek olyanok, akiknek segítségre van szüksége, csak azok vhogy kimaradnak a szórásból.

És nem mindig a pénz, meg az azon vett cuccok a segítség, bár vtak, akik az utolsó ingüket is odaadták...

[link]


Különben, őrizd meg jó szokásodat, és kívánom, hogy találd meg a legmegfelelőbb alkalmakat, és a legmegfelelőbb módot mások megsegítésére! :)

2013. szept. 7. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
82%
jó tudni, hogy vannak még olyan emberek, mint te Kedves Kérdező.
2013. szept. 7. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
76%
Respect kérdező!
2013. szept. 7. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
40%
Arról tényleg a szüleidnek kell dönteniük, hogy mire költik a pénzüket.
2013. szept. 7. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 A kérdező kommentje:

Abban igazatok van, hogyha "jótékonykodni" akarok, akkor a saját pénzemen tegyem, ezért is fizettem ki a saját kártyámmal. Arra a számlára érkezik az ösztöndíjam (egyetemista vagyok), illetve a nyári melóm fizetése is, amiből én most úgy gondoltam, hogy ezt a kis pénzt másra szánom, max most ennyivel kevesebbet költök a saját vackaimra.

Nem csinálom ezt rendszeresen és pláne nem mindenkivel, egyszerűen csak eddig sosem érintett meg javarészt egyik kérés sem, most meg mintha vonat gázolt volna át a lelkemen, hogyha csak valami aprósággal is, de segítenem kell. Nem tudom megmagyarázni, a szüleimnek sem tudtam. Alap járaton nem rossz emberek ők, csak féltenek, de ezt mostmár egy kicsit túlzásnak tartom.

2013. szept. 7. 22:12
 9/21 anonim ***** válasza:
89%

Jól csináltad. És ha valaki tényleg alap élelmiszereket kért, akkor valószínűleg tényleg rászorult, és lehet, hogy sokat segítettél. A gesztussal mindenképp. Úgyhogy nem volt hülyeség, csak bíztatni tudlak.

Ja, a vöröskereszt viszont ezerrel nyúlja le a ruhákat meg mindent, amit gyűjtenek, úgyhogy velük kevésbé érdemes foglalkozni...

2013. szept. 7. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
89%
Nézd, aki át akar vágni, az nem pár ezer Ft-nyi tartós élelmiszert fog kérni.
2013. szept. 7. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!