Hogy mondjam meg anyának, hogy magántanuló szeretnék lenni, mert lecigányoznak, gonoszkodnak velem?
Nem vagyok amúgy sem cigány, sem roma. Tavaly költöztem anyával Magyarországra, előtte külföldön éltünk (Svédországban és Angliában).
Anyukám félig török, félig magyar. Anyának fekete haja van és a bőre is sötétebb picit, ezért megkérdezték tőlem az osztályban, hogy mi cigányok vagyunk-e. Mikor elmagyaráztam, hogy nem, csak nevettek és azóta is gonoszkodnak velem, még most is, hogy szünet van és nem is vagyok otthon.
Az is gond a szemükben, hogy jó életszínvonalon élünk és a szüleim igyekszenek mindent megadni nekem. Pedig sosem kérkedtem, vagy vágtam fel azzal, amim van, vagy ahol jártam.
Szóval a tavalyi évem szörnyű volt, nem szeretnék szeptemberben visszamenni.
De anyának erről sosem beszéltem, mert nem akartam, hogy azt gondolja, nem vagyok boldog és emiatt szomorú lett volna. Viszont muszáj lesz elmondanom neki, mert én ezt nem szeretném folytatni így.
Nem hiszem, hogy velem van a gond, mert amúgy népszerű lány vagyok, sok barátom és barátnőm van mindenhol. A suliban is lettek barátaim, csak azért nem egy olyan légkörben akarok tanulni még 2 évig, ahol már abba is belekötnek, hogy mivel megyek iskolába, vagy hogy mit csinálok a szabadidőmben.
Hogy beszélgessek vele erről úgy, hogy ne lássa, mennyire rossz volt a tavalyi év?
Mivel lehetne biztosan meggyőzni, hogy magántanuló legyek?
16/L (szeptembertől leszek 11.-es)
válasza:
válasza: válasza:Én is ugyanebben a cipőben jártam, a 4 év középiskola pokol volt az életemben. Tényleg azt hittem akkor, hogy nem bírom ki. De kibírtam.
Engem első osztály első hónapjaiban szórtak ki, mert jó jegyeim voltak. És onnantól kezdve én voltam a stréber. Soha nem jelentkeztem az órán, soha nem tepertem a tanároknál. Csak ha feleltettek akkor válaszoltam és jó jegyeket szereztem. Ez bőven elég volt, hogy 4 évig engem szekáljanak. Én is próbáltam visszaszólni, de csak még jobban nekem estek. Volt, hogy őszintén megkérdeztem, miért kell belémkötni, mikor én egy rossz szót nem szólok rájuk, de csak kiröhögtek. Úgyhogy bezárkóztam magamba, naplót írtam vagy zenét hallgattam minden szünetben, valahogy elfoglaltam magam és kizártam a külső világot.
Anyámnak otthon elmeséltem a történteket, de tudtam ez egy jó iskola és nem tenne jót az iskolaváltás, nem szúrhatom el az egész életem emiatt. Piszok nehéz volt minden nap sírva menni és jönni az iskolából...de egy idő után megszokod.
Az első 1-2 év volt a legrosszabb, utána már csak simán megtűrt személy voltam, mert rájöttek, nem válaszolok akármilyen piszkálást is kapok. Az utolsó évben, mikor már előtérbe került a továbbtanulás, akkor már páram mellém ültek, hogy dolgozatoknál segítsek nekik, talán ennyit javult a helyzet.
De az iskola mellett voltak barátaim, jártam sportolni, ahol nagyon jól éreztem magam. Az iskolát meg valahogy túléltem.
Ennek már jó 15 éve, már csak egy rossz emlék, a jó jegyeimnek köszönhetően felvettek az egyetemre, utána egész jó munkát sikerült találnom, ma már egy egész jó kis életem van, úgyhogy határozottan "megérte" az áldozatot.
Kitartás, csak annyit tudok tanácsolni. Van olyan, hogy mindenki más látja rosszul a dolgokat.
válasza: válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!