Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » 20 éves lány vagyok. Van egy...

20 éves lány vagyok. Van egy párom, akit eleinte el-el fogadtak a szüleim aztán történtek közöttünk problémák, amit mi orvosoltunk viszont a szüleim eltiltottak tőle végleg. Mit tehetnék?

Figyelt kérdés
Nagyon fognak és nem akarnak szinte sehova engedni csak úgy ha eljönnek értem a barátok kocsival. Nagyon magam alatt vagyok, hiszen azt a kevés önbizalmamat is eltiporják. Én úgy gondolom, hogy már felnőtt vagyok miért kell ennyire beleszólniuk az életembe. Egyrészt megértem őket másrészt viszont nem. Egy gyermekük vagyok és emiatt is féltenek. Nagyon szeretjük egymást a barátommal, titokban szoktunk találkozni. Volt már olyan amikor külön voltunk, hogy találkoztam fiúkkal, akik tetszettek de nem fogtak meg olyannyira mint a párom... őt keresem mindenkiben. Anyukám engedékeny és aranyos apukám pedig ennek az ellentettje. Ő akármikor nekem jön és úgy megver mint szódás a lovát. Szóval rettegek tőle. Vele nem is merek őszinte lenni csak anyukámmal, de még vele sem annyira mert ő meg sokszor apa pártját fogja. Ha a páromat választom őhelyettük akkor kitiltanak a házból is. A ház az én nevemen van szóval nem tudom mennyire tudnának kitiltani. Nagyon szomorú vagyok, hogy ez történik velünk. Mi boldogak lennénk együtt ha ők nem lennének ilyen szigorúak :( Segítségeteket szeretném kérni, hogy mit csináljak? Hogyan tudjam megpuhítani a szüleimet? Mindenki között békét szeretnék és boldog szeretnék lenni. :) Köszönöm, aki ezt elolvassa és segít nekem, tanáccsal lát el. :)
2014. okt. 13. 11:38
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
47%

Erre csak azt tudom mondnai: nőjj fel! Papíron már felnőtt vagy, nem egy 5 éves kisgyerek.

Megver? Te meg látleletet vetetsz, és feljelented. Hallottál már a családon belöli erőszakról?

Ráadásul mint mondtad, a neveden vana ház, szóval még attól sem kell félned, hogy kidobnak onnan. Saját házadból nem teheti meg.

Meg kell tanulnod kiállnod magadért. Ami sokszor nem megy úgy, hogy mindenkivel tökéletes legyen a béke. Sőt, ha nem állsz ki magadért, akkor pont annak nem fogsz a kedvében járni, aki megérdemelné.

Mondom: nőjj fel, és állj ki magadért! 20 éves vagy, ennek ellenére úgy beszélsz, mint egy kis pisis. Ha ezt nem tanulod meg, mocskos egy felnőttkor vár rád. Persze, majd azzal fogsz együtt élni, meg ahhoz mész hozzá, aki apukának tetszik, az ő kénye-kedve szerint élsz, jó lesz, igaz? Pedig ez vár rád, ha ezt az életet folytatod.


Mellesleg: tényleg látszik, hogy nagyon szeret, elvégre a nagy szeretet jellemzője, hogy kvázi rosszat akar neked, meg azért néha bántalmaz. Igazi apai szeretet, ugye?

2014. okt. 13. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
71%
Hogyne dobhatna ki. A haszonélvezet magasabb rendű, mint a tulajdonjog, konkretan a haszonélvező siman kibaxhatja a tulajdonost a hazbol. A tulajdonosnak egy dologhoz van joga: eladni az ingatlant. Haszonelvezettel terhelve viszont senki nem fogja megvenni.
2014. okt. 13. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
48%

#12, hogyne, ha addig nem vetet egy látleletet, nem jelenti fel, és nem kér kapásból egy távoltartásit... mert akkor apucika fog zúgva szállni, mint a győzelmi zászló, és lehet, meg sem áll a sittig... a hajára kenve a tulajdonjognál erősebb haszonélvezeti jogát.

Itt nem az a kérdés, hogy a Kérdező tudja-e érvényesíteni az akaratát, mert azt simán tudná - hanem az, hogy meri-e, akarja-e.

2014. okt. 13. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
17%

Igen, a haszonélvezeti jogban tévedtem.

De a többi, amit írtam, azt továbbra is tartom.

2014. okt. 13. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
56%
Én nem is bánnám, ha kitiltanának az ilyen szülők, bár nem várnám meg, magamtól nem mennék haza többet. 20 éves vagy, felnőtt, azt csinálsz, amit akarsz. Egyedül a bíróság tilthat el tőled jogilag embert, távolságtartási végzéssel, amennyiben te ezt indítványozod. A szüleid pedig esetedben az "amíg az én házamban laksz" szöveggel sem jöhetnek, hisz nem az ő házukban éltek, hanem a tiedben. Békét soha nem fogsz kapni, agresszív szülők mellett ez maximum vágyálom marad.
2014. okt. 13. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
58%

Kérdező, a szüleid látják, hogy a vesztedbe rohansz. Mi lenne, ha keresnél egy olyan társat, akivel nincsenek problémák, és esetleg hallgatnál a szüleidre?

A szülők kívülről jobban látnak helyzeteket, mint te. Pláne 20 éves vagy, nem sok élettapasztalattal. Kímélni szeretnének, és nem azt, hogy fejjel menj a falnak.


Gondolkozz el ezen.

2014. okt. 13. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
74%
Ja, csak kímélni.... főleg az apja...
2014. okt. 13. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
52%
Senkinek nem jut eszébe azon gondolkodni, mit követhetett el a srác, ami miatt mindenki megutálta, csak az bocsátott meg neki, aki szerelmes? Ha apróság lenne, biztos leírná a kérdező. Mert igaz, a szülők egyáltalán nem mintapéldányok, rossz eszközzel próbálják terelgetni a lányukat, de erre nem az a megoldás, hogy belemenekül az első kapcsolatba, ami egy kicsit is elviselhetőbbnek tűnik! Inkább bátorítsátok arra, hogy a saját lábára álljon, önálló életbe kezdjen, ne szoruljon másokra, és úgy válasszon magának párt! Ne önbizalomhiányból maradjon a barátjával vagy viselje el a szüleit..
2014. okt. 13. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
84%

Valahol ertheto hogy ovni akarnak,de:



- A haszonélvezeti jog NEM MAGASABBRENDŰ mint a tulajdonjog, hanem AZZAL EGYENÉRTÉKŰ...

Érték = pénzbeli értéket jelent itt ez a fogalom.


Az más kérdés, hogy egy ingatlannal a tulajdonos nem tud mit csinálni lényegében, ha a haszonélvező nem járul hozzá. Nem adhatja ki, nem adhatja el, az ingatlan hasznát (termését a kertből, stb.) nem a tuljdonos, hanem a haszonÉLVEZŐ ÉLVEZI...


Amennyiben a te neveden van a keco es oda is vagy bejelentve, akkor ha kizarnak a hazbol rendort hivhatsz.


- Egyebkent is az elso pofon utan latlelet, es rendorsegi feljelentes. Utana kemenykedjen.

2014. okt. 13. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!