Mit csináljak, ha az anyám elvette a telefonomat, és a nevemben írogat az exemnek?

Objektív szemmel nézve a volt barátom maga volt a tökély: vicces volt, figyelmes, kedves, udvarias, odaadó, és nagyon szeretett. Csak az volt a baj, hogy kezdtem magamat elhagyni mellette: nem lustaságból, hanem mert elvárta, hogy állandóan vele legyek, és ezáltal mindenhova rohannom kellett, hogy kielégítsem az igényét. Az elején még ment, utána kezdtem összeomlani, hanyag lenni. A végén szinte teljesen tönkrementem, és már kimozdulni sem volt kedvem. Másfél évig bírtam mellette, utána szakítottam vele. Anyám imádta a srácot, szerinte nem érdemeltem meg, és sokszor hangsúlyozta, nem érti, mit eszik rajtam. Szerinte ő egy imádnivaló, cuki srác, én meg fölényes bunkó hárpia. Sokszor mondogatta: ha nem szeretem, szakítsak vele. 3 hónap után összeszedtem a bátorságomat és otthagytam. Azóta megbolondult. Amikor hazajöttem, követelte, hogy mondjam meg neki, hogyan szakítottunk, elvette a telefonomat, és azóta sem adja vissza. Onnan tudom, hogy a párommal beszélget, hogy reggelenként én kelek fel elsőnek és a töltőn lévő telefonban olvasom a beszélgetéseket. A nevemben ír neki! Amikor meglátja, hogy nálam van, kicsavarja a kezemből, és elteszi a nadrágzsebébe. Volt olyan üvöltve követelte, adjam vissza a telefont. Azt mondta, hogy a telefont ő vette, joga van visszakérni. És amíg az ő főztjét eszem, az ő pénzéből öltözködöm, vásárolok, járok különtanárhoz, nincs jogom beleszólni. A fejemhez vágja, hogy én nem tanulok, csak döglök egész nap. Igazából ez igaz: tavaly ősszel kezdődött, amikor a párom elvárta tőlem a 100%-os figyelmet. De olyan szinten, hogy azt az időt is sajnálta tőlem, amikor tanultam. Kb. 3 hónapig "ingáztam", utána kezdtem lecsúszni. Jelenleg ott tartok, hogy napokig nem fürdök, bukásra állok 2 tárgyból, nem járok sportolni, pedig imádtam. Nincs kedvem semmihez, emberek közé sem akarok menni, legszívesebben csak a szobámban gubbasztanék egész nap.