"Ápolnátok" azt a (beteg) szülőt, aki nem hajlandó segítséget elfogadni? Hibáztatnátok azt az embert, aki az ilyen szülőjének nem akar segíteni, mert belefáradt idegileg, és inkább távolabbra költözik tőle?

Nem.

Ha ennyire leszrja, mi van vele, akkor ez van. Szülőm-nem szülőm, miért tegyem tönkre magam egy hazug mártír miatt?!

Inkább élem a saját életem, ő meg oldja meg.

Aki pedig emiatt elítél, annak megmondom, hogy tessék, lehet próbálkozni.

Ez nagyon nehéz. Az ilyen betegségeknél nagyon nehéz megkülönböztetni, hogy nem foglalkozik a betegségével, nem keresi a megoldást, vagy csak azért ilyen, mert ez is a betegségből fakad és igazából nem tehet róla.

Én megértem, ha nem bírjátok már, én sem bírnám egy idő után.

Hasonló szituban vagyok. Anyukám alkoholista volt, hiába tagadja, ennek eredményeképpen most tolószékben van, ez nagyon hosszú évek "gyümölcse". Na most ott tartunk, hogy mindig én fektetem, én is! adok neki enni, én viszem a kutyát sétálni, segítek WC-re menni, ha nincs otthon a párja. Külön élünk, de egy házban, tehát evidens, hogy lemegyek 2 emeletet, ha kell. Pont ma kaptam meg, hogy egy tűt nem teszek keresztbe, holott hetente több nap is lent vagyok, reggel,munka után és este. Öcsém húsvétkor volt, előtte karácsonykor... mégis ő a szent.

Adok pénzt gyógymasszőrre (beszálltunk a költségekbe), veszek gyógyszert, ha kell, viszünk levest, sütit, ha olyat csinálunk.

De évek során olyan düh és harag gyülemlett fel bennem, hogy hihetetlen. Mondtam már szépen, csúnyán, nem használ. Ha kedves vagyok, akkor mindig jön, hogy ezt segítsünk, azt segítsünk, de már unom, mert az ő hibájából került oda, nem az enyémből, mégis én iszom meg a levét. És ma kb. 4-szer cseszett el valami apróságot a gépen (Google helyett Yahoo jön be), és hívjam már fel a férjem haverját, hogy jöjjön állítsa be. Én meg mondtam, hogy nem gondolja gondolom, hogy kezdőlap miatt a város másik végéről fog eljönni egy számára idegen ember. Gyakorlatilag elvárás, hogy minenki körülötte forogjon, holott az ő hülyesége miatt van.

Az esküvőmön sem volt ott, mert elment inni, összeverték, agyvérzés, kóma, intenzív. Erre nemrég írt egy levelet, hogy nem kell, hogy szeressem, de tiszteljem.

Sajnos már pont fordítva van: van szeretet, de nincs tisztelet.

Nem ítélem el, aki így érez :( Segítek, mert anyám, kötelességem, én érzem úgy, hogy segítenem kell, de mintha a fogam húznák.

Ha ingerültebben szólok oda, akkor már én vagyok a sz.r, de az, hogy évek alatt ő mit tett a családunkkal, az mellékes...

Csak azon lehet segíteni, aki hagyja.

Én nem hibáztatnálak, mert ez nagyon megterhelő tud lenni, ha ellenálló a másik fél. Amennyiben te mindent megtettél, fogadd el, hogy mostmár nincs dolgod, nem rajtad múlt a dolog.