Hogyan magyarázzam meg anyának, hogy én csak jót akartam?

Az a helyzet, hogy a testvérem és én is cukorbetegek vagyunk. Tesóm sokszor kerül illuminált állapotba, és számtalanszor hallottam, hogy anyámat zavarja, hogy ez ennyi időt elvesz az életéből. A testvéremet is hallottam már panaszkodni, hogy rossz neki anya viselkedése, mert amikor rosszul van még le is ordítja a fejét. Egyik este testvérem kiszökött (sokszor megesett már, de általában 2 órán belül épségben visszatért), és reggel sem találtam sehol, pedig éjjel is írtam neki, hogy hol van. Ráírtam, és a barátja írt, közölte hogy rosszul van és hány. Nem mertem anyának elmondani, mert egyrészt folyton emiatt idegeskedik, másrészt a nővéremnek sem akartam rosszat, így hát megpróbáltam elintézni egyedül. Barátjának mondtam az instrukciókat (mérje meg a cukrát, adjon be ennyi inzulint, stb.) viszont lényegesen megnehezítette a dolgunkat, hogy a nővérem nem vitt magával inzulint.Végül találkoztunk a barátjával és adtam neki. Megpróbáltunk intézkedni, végül anya rájött a dolgokra. A nővérem most is rosszul van, és úgy érzem, hogy az én hibám is. Anyám dühös rám, én próbáltam neki elmagyarázni, hogy csak jót akartam és sajnálom, de nem érdekelte, arra hivatkozott hogy erről már beszélgettünk. Ez igaz, viszont én megint beleestem ebbe a hibába, másodszorra is. Hogyan magyarázzam el?