Szülők, ti mit várnátok el a 25 éves lányotoktól?

egy 25 eves felnott emberrel szemben semmifele elvarasom nem lenne mert nem is lehet.

Nyilvan ha jol menne a sora, boldog lenne akkor orulnek, ha nem akkor szomoru lennek, de 25 evesen neki kell rendeznie az eletet.

annak orulnék, ha 25 évesen lenne munkája, diplomája.

annak viszont nem nagyon orulnék, ha 25 évesen már gyereke lenne... elobb szerezzen tapasztalatokat munka terén, lásson világot, érezze milyen az, amior az ember egyedul él, a saját maga ura. szégyenként élném meg, ha 25 évesen már gyereke lenne. a gyerekkel még ráér min.2-3 évet. (tudom, hogy itt az a divat, hogy már 20-22 évesen szulnek a semmire, ugyhogy valoszinuleg a válaszom miatt biztos lepontoztok, de akkoris ez az igazság, a gyerekkel még ráér)

Elvárás, hmm...

azt várnám el, hogy 25 évesen próbáljon meg saját lábára állni. Nekem 2 lányom van, még csak 5 éves és 1 évesek, de azt szeretném, hogy mire elérik azt a kort, addigra tisztességes embert tudjak nevelni belőlük. Nincs diploma elvárásom...nekem is van, nem tudom használni. Hozzá tartozik, nem jó területen van diplomám és külföldön dolgozok, ahol nem ér semmit. Én 24 évesen, diploma megszerzése után költöztem el otthonról...remélem gyerekeim nagyon maximum eddig a korig maradnak egy háztartásban velem, de nem lenne fair dolog tőlem kirakni őket hamarabb, hacsak nem biztosítom számukra az elindulást. A megfogalmazás nem éppen helyes: mit várnál el tőle? Nem igazán tőle, vagy nem csak tőle szeretném elvárni. Azt szeretném, ha megadatna neki a lehetőség, de ehhez tennie is kell. Vannak dolgok, amik nem rajtunk múlnak, de ha mindent megteszünk értük és mégsem sikerül, legalább abban az egyben nyugodtak lehetünk, hogy nem a mi hibánk. A családteremtésért lehet tenni, de ha nem jön össze, pedig mindent megpróbáltunk, akkor nem hibáztatható érte valaki. Ezen kívűl ott vannak a saját célkitűzések. Nem mindenkinek van rajta a listáján a családalapítás.

Én azt szeretném, ha 25 évesen egy érzelmileg, fizikailag és értelmileg erős, önálló emberként állna előttem, aki mindent megtesz azért, hogy ezek teljesüljenek és boldog legyen. A fizikális erősségen az egészséget is értem. Valamint azt szeretném, ha nem kéne elhagynia az országot, amiben felnevelkedett, csak azért, hogy a gyerekei céljait biztosítsa...mert én azért hagytam el az országot, hogy az utódaimnak jobb lehetőségei legyenek, ha nekem nem is sikerül a teljes élet.

Nem számít, hogy lesz e gyereke vagy sem, hogy lesz e partnere vagy sem - az sem számít, ha nem hetero -, ha boldog és úgy érzi, teljes életet él.

Amit nem tudnék elfogadni: Nem tesz semmit a boldogulásáért, elvárja, hogy alátoljanak mindent, eltartatja magát - akár a párjával - rossz indulatú, gonosz, személyiség lenne. Azt várom el, hogy ne ilyen legyen.

Azt, hogy boldog legyen. Legyenek tervei, céljai, ötletei, fiatalos lendülete.

Dolgozzon ezekért (de ha ez a "dolgozás" azt jelenti, hogy még iskolába jár ennyi idősen, akkor hajrá! Ha pl. orvosnak vagy jogásznak megy, simán tanulhat még 25 évesen).

Szeresse a családját, becsülje meg (és ez persze kölcsönös), viseljen tisztelettel irántunk.

És úgy élje az életét, ahogy NEKI jó, ergo akkor legyen párja, gyereke, olyan munkája legyen... amikor és amilyet ő akar, nem pedig, amit én találok ki neki.

A támogatásom pedig a teljesítőképességemen múlik, nem pedig azon, hogy megfelel-e a gyerekem egy általam elvárt ideálnak, vagy sem.

"mikor lennétek elkeseredve, ha nincs diplomája vagy állása, de fentartja magát ?"

ebben csak én érzek ellentmondást?ha nincs állása, mégis miből tartja fent magát?

a kérdésre visszatérve, szerintem is felesleges ilyen elvárásokat kikötni. jó, nyilván örülnék,ha már dolgozna és lenne párja, akivel esetleg már házasok is , meg tervezik a babát. de ha még nem találta meg az igazit, hát nem.. inkább legyen akkor egyedül, mint csak azért álljon össze valakivel, mert mi erőltetjük.. a fő,hogy boldog legyen..

ha későn kezdte az egyetemi tanulmányait vagy időben,de mondjuk orvosnak tanul, ami jó pár év, akkor még okés lenne,hogyha tanul. (munka helyett)

egyedül annak nem örülnék, ha nem tanulna, nem dolgozna , csak úgy ellene egész nap..

ja és a diploma nyilván nem kikötés.. ezt se fogom ráerőltetni a gyerekeimre. 18-19 évesen majd ők eldöntik,hogy szeretnének -e tovább tanulni. egyedül annak nem örülnék, ha tipikus diplomás munkanélküli képzőbe menne..és most nem ott vagyok leragadva,hogy csak a mérnök meg az orvos az igazi szak.. dehogy is.. csak azért remélem jól választ majd szakot. mert van 1-2 amiről köztudott,hogy nagyon kis részük tud elhelyezkedni.. egy ilyenre meg kár rááldozni 5 évet szerintem.. de ha ilyet szeretne tanulni se hiszem,hogy lebeszélném.. de mindenképp elmondanám a véleményem.

Én 21 évesen vállaltam be a kisfiamat és a semmire, mert a semmiből is lehet eltartani.

Vannak tőlem szegényebbek azok hogy tehetik meg hogy 4-5 gyerekük lehet?

Ők hogy tudtak annyit bevállani a semmire?

1 fizubol élünk, holmikat kapunk pelust kell megvennünk játékot kapunk enni keveset eszik inkább a nevelése a legnehezebb szerintem

Nem kell ahhoz lenni saját lakásnak, vagy autónak, vagy takarékba pénznek hogy eltarts egy gyereket, nyilván egyik félnek kell hozzá tennie magát mint pl dolgoznia

Nem lennének "elvárásaim", maximum SZERETNÉM, ha saját lábon állna, de nyilván nem rakom ki, ha nem jön össze.

Unokát sosem fogok sürgetni, engem se sürgettek, ma azt mondom, jobb fiatalabban szülni 23-26 között. Más világot élünk, sokkal önzőbbek lettünk, sokan addig nem szülnek, mig nincs meg minden - kérdem én, hol lennének ezek az emberek, ha az ő szüleik-nagyszüleik is arra vártak volna, hogy majd akkor szülök, ha mindenem meglesz? :-)