Szülők, ti mit várnátok el a 25 éves lányotoktól?

Nem lehet ezeket a dolgokat ilyen szorosan korhoz kötni. Én pl 25 leszek mire egyáltalán befejezem az egyetemet, ennélfogva az első válaszoló elképzeléseinek kapásból nem felelek meg. Gimi után 2 évet kihagytam, mert ennyi idő kellett, hogy kitaláljam mit is szeretnék. De a két év alatt szakmát tanultam, nyelvvizsgáztam, dolgoztam. Barátom is 25 volt, mikor elkezdte ugyanazt a szakot, mint én, mert volt az életében egy pár vargabetű, végül kitanult egy szakmát, amit megszeretett és témában maradva eljött egyetemre (fogtechnikusnak tanult, most mindketten a fogorvosit csináljuk). Most mondta volna az édesanyja azt, hogy fiam így jártál? Hogy két jól kereső orvos szülőd van, de te annak idején hoztál egy döntést, életed végéig szívjál vele? Mi van?! Egy szülő akkor is szülő marad, ha a gyereke 30 vagy 40 éves lesz és igenis, kutya kötelessége legalább érzelmileg támogatni, bármerre is viszi az irány. Egy gyerektől nem lehet elvárni semmit, pláne olyasmit nem, amit mi szülőként sem tettünk meg. Pl két bolti eladó szülő ne várja már el a gyerekeitől, hogy többdiplomás Nobel-díjasok legyenek, mert nem jogos. Arra kell nevelni a gyereket, amit mi szeretnénk tőle a jövőben látni. Ha ezeknek az elképzeléseknek nem felel meg mégsem, akkor vagy elcsesztük a nevelést, vagy nagyobb hatást gyakoroltak rá az egyéb tényezők. Én annyit szeretnék, hogy a lányom 25 évesen legalább már legyen azon az úton, ami az ő boldogságához kell. Párkapcsolatához meg aztán pont semmi közöm nincsen, amihez egyébként két ember kell (csak úgy, mint a gyerekhez), nem lehet elvárni, hogy x idős korára már aztán kelljen el. Nem véletlenül végződik a házasságok fele válással...