Anyukám elköltözött. Rettenetesen szomorú vagyok, egész nap sírtam. Mit tehetnék, hogy kicsit jobb kedvem legyen?

Ha nem vitte magával a saját gyerekét, akkor nem hiszem hogy jó lenne neki hosszáköltözni... ezek után mégis, hogy teljesítené az anyai feladatait?

Egyébként meg, sajnálom hogy ilyen helyzetbe kerültél. Próbáld meg magadat valamivel elfoglalni, hogy eltereld a figyelmed. Bármivel, amit szeretsz csinálni, vagy ami leköt. Ha más nem, akkor nézz valami filmet, játsz a számítógépen. Ha vannak jó barátnőid akkor beszélgess velük, menjetek el holnap közösen valahova. Egyszóval csinálj bármit, ami elvonja a figyelmedet, amibe bele tudsz egy időre feledkezni.

Én pl jó tanuló voltam mindig, és nekem még az is segített, ha rossz kedvemben tanultam, és elkezdtem a tanulnivalóval foglalkozni a problémám helyett. Vagy mivel szeretek futni, az is segíteni szokott a feszültséglevezetésben.

A nagyszüleiddel milyen viszonyban vagy? Jól kijöttök?

Kitartást, legyél erős, és ne magadat okold, amiért a szüleid ilyen felelőtlenek.

A kérdező már nagykorù lehet , csak ez a logikus magyarázat arra hogy miért hagyta ott az édesanyja és miért nem jöhet szòba a gyámhivatal. Minden más esetben , mint kiskorùt hivatalosan elhelyeznék egy arra alkalmas személynél. Az iskola stb nyilván megtenné a szükséges lépéseket.

Ha nagykorù vagy kérdező, akkor pròbáld a saját életedet építgetni, célokat kitűzni és elérni.Van az ùgy néha hogy a szülők oltári hibákat követnek el. Èn 17 évesen abbahagytam az iskolát mert a szüleim háborùjába majdnem belerokkantam lelkileg. Elköltöztem ,egy szobát béreltem, dolgoztam. Ők elválltak stb. A lényeg hogy vagy az önsajnálat miatt befordulsz, vagy a sarkadra állsz magadért. 10 évig nem beszéltem apámmal (ùj családja lett sosem keresett) anyámmal rendeztük ,de nem sokat vagyok a közelèben. Nos tanultam 25 évesen saját pénzböl erőböl. Ma már kiegyensùlyozott embernek tartom magam. Multbeli sérelmekkel együtt is. Pròbáld elfogadni a helyzetet, lépni és küzdeni magadért!