Más is van, aki utálja a saját anyját? én igen, de mégis hogy fogadjam el, ha folyton belém rúg?

Nem utalom (most mar), teljesen kozonyos vagyok vele szemben, evente egyszer beszelunk kb.

Nem reszletezem miert, de alapos okom volt, hogy ne legyunk joban, meg tudom erteni, ha masnal is hasonlo a helyzet.

Ami nekem bevalt: nem eroltettem tovabb a jo kapcsolatot, sot, oszinten szolva semmilyen kapcsolatot sem (elkoltoztem 2000+ kilometerre, vissza se neztem), inkabb teljes mertekben levaltam rola erzelmileg.

Nem kötelező szeretned, sem elfogadnod.

A leírtak alapján azt mondom, hogy hagyd a csudába, éld a saját életed!

De nem mindeg hány éves vagy, külön vagy együtt laktok.

Két történet egyik az enyém, én sem vagyok jóba nyummal, sokat vitázunk, mihelyt lediplomáztam másnap elköltöztem, de egyetemi évek alatt amennyit lehetett távol voltam, néha meglátogatom, akkor szent a béke abba a fél napba, utána facebookon ir, vagy személyesen összeveszünk és hetekig nem megyek. Sajnos az ember az anyját nem tudja megválasztani, már nemegyszer kitagadott, pedig én mentem segiteni a ház körül, amikro kéri a kocsit is oda adom neki és testvéremnek, hogy ne busszal intézzék as nagybevásárlást, nem iszok, nem dohányzok, nincs károsszenvedélyem, barátnőm mindennek lehordja, tehát tudnék mesélni, elviselem, sőt ujra és ujra próbálkozok, mert az anyám és próbálok valamilyen kapcsolatot fenntartani.

Barátnőm apukáját emliteném meg 52 évesen és édesanyját, na most pár infó milyen az anyja, mindent a mási ktestvérnek adott, pénz, földek stb.. gyerekkorába csokit nem kapott, de még cuktor sem, ő megért engem, milyen egy rossz anya bár ezt nehezen mondja ki az ember. De télen hidegbe ment befűteni neki, vitte a fát ingyen, meglátogatta stb..

én is hányszor nagyon összevesztem anyámmal, de nem tudok mit tenni meglátogatom segitek ha ugy van. Vannak emberek akik mindenkit eltaszitanak maguktól. Tehát nem utálom az anyám összeségében, elfogadom és közlöm vele, hogy minden lehetne más, ha ő is más lenne.

Ha családban élsz, 3+ fővel melletted, akkor mindig lesznek konfliktusok. Ilyen az élet, ilyen az ember. Azonban, ha ezek az esetek minden naposak, és egy-egy fél szinte kiharcolja, és hergeli a többit, akkor ott nagyon kemény közösségbomlás van kialakulóban.

Egy közösség elhidegülése, szétrobbanása senkinek sem jó, kivéve annak, aki ezért felelős.

Ha nincs meg a "MI" tudat, akkor összeomlik minden, klikkesedés vagy beburkolózás várható. Egy család olyan, mint egy nemzet. Egyik hergeli a másikat egy harmadik ellen, ebből óriási problémák adódnak, stb.

Szülővel, nagyszülővel élni nem egészséges. Ha te így állsz, akkor szedd a sátorfádat és költözz. Bárhova, máshova. Ha ő nem akar változtatni, akkor így járt.

Ne veszekedj vele, zárd magadra az ajtót, hagyd faképnél, esetleg egy lekezelő válasszal elmondhatod neki, hogy " Anya, én próbltalak elfogadni olyannak, amilyen vagy és nagyon szeretlek, akrmilyen undok ember vagy. De te nem vagy képes engem elfogadni és már nem is érdekel.. Csinálj amit akarsz, felőlem akár fortyoghatsz a saját dühödbe, utálatodba és nyomorúságodba.!" Ezután ne szólj hozzá, ha kiabál veled akkor sem.

Volt egy barátnőm, akinek az anyja őt hibáztatta mindenért. Bármit tett, bármit csinált semmi sem volt jó. A csaj ezért pszichés beteg lett, az anyja konkrétan kicsinálta. Érzelmileg zsarlta őt állandóan. Mártírkodott, sajnáltatta magát egyfeszt, de egy idő után már nem sajnálta. A csaj anyjának nagyon komoly feltűnési viszketegsége volt, senki nem foglalkozott vele, senkit nem érdekelt mikor megöregedett. A lányt hibáztatta ezért is, hogy ő csúnya lett, a lánynak végig kellett hallgatnia naponta amit összehordott minden hülyeséget. Végül elköltözött, az anyjával ugyan tartja a kapcsolatot, de a kapcsolatuk sosem lesz tökéletes.

Jó a meglátásod. Egy jól működő kapcsolathoz két ember kell, mert egy kevés.

A távolság sokszor helyrehoz dolgokat, máskor viszont nem. A te életed, te döntésed mennyit tűrsz és meddig. Egy biztos, ha nem javul a helyzet, és nem akarsz megkattanni, akkor le kell lépni..

Mi sem vagyunk puszipajtások anyukámmal, de nálunk ez azért romlott meg, mert ő pszichés beteg, és nagyon nehéz vele, miközben a családot megszólják a kívülállók, akik csak annyit látnak/hallanak, hogyan viselkedik, de nem tudják, miért.

Anyukám szintén nincs jóban az anyjával, de ott más a helyzet, nagyanyám egy kötekedő típusú ember, és anyámban rengeteg a sérelem mamám miatt. Nagyanyám a szüleim házasságát is fúrta mindig. Most már ritkán látogatjuk mamámat, ő meg szégyelli a faluban mások előtt, mikor kérdeznek rólunk.