Szerintetek most már másképp tekint rám anyukám? ://

Tinihiszti....

persze...

Tinihiszti az...

Ha állandóan stresszesen, kétségbeesetten érzem magam, mert úgy érzem kifigyelnek, lehallgatnak, olvasnak a gondolataimban, irányítják őket, elakarnak rabolni, megakarnak mérgezni/támadni/verni/ölni. Folyamatosan nézem, keresem hol lehetnek kamerák. Fejben jól leszidtam a figyelőimet, hogy nincs jobb dolguk ennél, hogy engem figyelnek, és mondtam nekik, hogy ne engem figyelgessenek, stb. Arra, is gondoltam, hogy pl. az osztályomban is vannak olyanok, akik csak megjátsszák, hogy az osztálytársaim, és a gonoszak közé tartoznak, vagy hogy a családban is lehet ilyen.

Ma pl. jöttem haza suliból, mögöttem pár méterre jött pár fiú, én meg féltem, hogy megakarnak támadni, ezért rám tört kicsit a pánik, sietni kezdtem, kétségbe voltam esve, gyorsabban vert a szívem.

Ja meg, amikor mentem a suliba, nem mertem azon az úton menni, ahol egy bácsi volt egyedül, mert féltem, hogy megtámad. Pedig nem nézett ki gonosznak.

Éjszaka is annyira félek, sokszor már remegek, úgy érzem figyelnek folyton a szellemek, lények és elakarnak kapni. És ez már nagyon kicsi korom óta tart.

Ha úgy felőröl, amit a tudatalattim "mond", hogy akár már veszekedni is elkezdek vele, és majd' szétroppantanám a fejem, csakhogy ne legyenek ilyen gondolatok.

Ha hallucinálok.

Ha ilyen pszichózis szerű zavartságom lesz (nem tudom, mi lehet ez pontosan). Vagyis teljesen máshogy, zavartan, nagyon h.ülyén kezdek el gondolkozni, viselkedni. Hülyeségeket mondok/gondolok. Olyanokat akarok csinálni, amiket normális esetben soha nem szoktam, nem is akarnék. De ezekre mind emlékszem, csak amíg tartanak, nem tudom teljesen kontrollálni magam. Szerintem ez a legdurvább probléma.

Bocsi, de én ezeket sehogy se tudnám tinihisztinek nevezni. Mikor majdnem kinyírtam magam, majdnem szétromboltam a szobát, nem tudtam normálisan válaszolni, az indulatosságból hirtelen minden ok nélkül nagyon boldog lettem, és rácsodálkoztam mindenre, mint egy 1 éves, ok nélkül elkezdtem nevetni, majd szinte megállíthatatlanul ok és akarat nélkül sírni, vagy hogy nagyon boldognak érzem magam, aztán hirtelen nagyon szomorúnak, úgy, hogy semmi köztes idő nem volt, elkezdtem járkálni, mint a h.ülye, hajigáltam, és olyan hülyeségeket mondtam, mint soha. (pl. hogy: "Az én nevem az, hogy Kovács Brigitta, igen így hívnak, hogy Kovács Brigitta, mert az egy r.ohadtul jó név!" (ilyen indulatosan) Közben meg, teljesen máshogy hívnak, ráadásul nem is ismerek ilyen nevű személyt. Meg még vagy 100 ilyen hülyeséget mondtam, csak már nem emlékszem pontosan rájuk.

De a furcsa, hogy az ilyenek közben, én amúgy belül tudom, hogy ez nem igazán normális, tudom mi az igazi nevem, hol vagyok, hol lakok, meg mindent tudtam. Pl. amikor egész nap tartott, tudtam normálisan beszélgetni a többiekkel. De ha mondom, hogy állj, fejezd be ezt a hülyeséget, nem sokáig bírom ki.

(Meg ami kisebb probléma (bár nem jó), a figyelem- és a memóriazavar, a néha túlzott agresszivitás (bár lehet ez genetika, mert több ilyen is van a családban (és nekik nincsenek ilyen agyi problémáik)))

Igen-igen, egy kattant, elmebeteg, gyogyós vagyok. :(

Am anyának tegnap elmondtam az üldözési mániám, és mondta a pszichiátert (vagyis először pszichológust, csak mondtam neki, hogy az lelki problémákkal foglalkozik, nem pszichésekkel)

Szóval úgy néz ki, hamarosan menni fogok. :(

Régebben sose gondoltam volna, hogy ez lesz.

(bocsi, hogy megint ilyen sokat írtam, több ilyen nem lesz)

Amúgy nem hinném, hogy azok közül, amiket írtam, bármelyik is tinihiszti lenne. Jó, ilyen korban jellemző a kis indulatosság, "mindenki ellenem van" (ilyet én nem érzek), lázadás (jó, ez biztos szokott lenni), "egyik nap minden a legjobb, happy vagyok, másnap meg semmi se jó" (ilyen sincs nagyon, bár biztos, hogy volt már) de engem nagyon könnyen fel lehet idegesíteni, és ha tényleg nagyon ideges leszek, akkor én akár rombolok is, ami nem hinném, hogy a kamaszkor jellegzetessége, mert ilyen a felnőttek között is van, és a gyerekek között is. És persze nem igazán jó.

Szóval majd megyek pszichiáterhez, bizonyára kapok gyógyszert, hogy ne legyen üldözési mániám, "téveszméim" (merthogy én teljesen megvagyok győződve róla, hogy nem azok, csak senki se hisz nekem), és ne jöjjön rám ez a pszichózis szerű zavartság. Gondolom ezekre fogok kapni valamit. Már ha kapok. De ahgoy tudom, ezekre van gyógyszer.

Jó, de ha nekem ez a zavartság még tovább súlyosbodik (mert a pénteki is sokkal durvább volt az előzőeknél), úgy, hogy közben már végül semennyire se leszek magamnál, akkor akár közveszélyes is lehetek.

Szóval rám már tényleg rám férne a pszichiátria.

Fogalmad sincs róla, hogy mi ez.

Láttál volna olyan állapotban, mint pénteken, nem mondanád ezeket.

Anyám is csak tehetetlenül nézett, és ő se tudta mi van velem.

Ez nem sima "hiszti", idegesség, feszültség volt, hanem rendesen zavartság. Ami nem normális.

Aki nem ért ezekhez, és a komoly problémákra is rávágja, hogy csak tinihiszti, az egyáltalán minek ír? Foglalkozzon inkább a saját életével!