Tönkrement az életem, az anyám pedig azért hisztizik, mert nem megyek haza a születésnapjára. Mit csináljak, hogy kicsit érezze, nekem ez most elég nehéz időszak?

Én is megértem, az én szakításom nem volt ennyire durva, de épp eléggé megviselt ahhoz, hogy otthagyjak csapot-papot, és elmeneküljek pár hétre. Ilyenkor az ember nem azon agyal, hogy milyen megoldások vannak, csak próbálja túlélni egyik napot a másik után, amíg nem csitul egy kicsit a fájdalom.

Anyádnak igaza van a megoldásokban, majd ha képes leszel túllendülni a csalódáson, kezdj el vele foglalkozni. Írj neki levelet, ha nem hallgat meg, dolgozd ki magadból ezt az egészet, a volt pasidat pedig hajtsd el a fenébe, ha jelentkezik. Tudom, hogy most nem vigasztal, de hidd el, erősebb leszel a történtektől.

Kérdező, nem tudtad,hogy ide csupa zen buddhista jár,akik az elet csapasait tanításkent fogadjak,es töretlen,szelíd mosollyal haladnak tovabb a sors rendelte utjukon? Ok nem hisztiznek,nem omlik össze az életük...gyakorlatilag nem is élnek. Ilyen oldalra sosem írnának kérdést a problémájukrol, ok csak bölcsességüket megosztani jelennek meg időnként.

Es akkor a kérdésre: maradnék a helyedben, anyámmal pedig ereztetnem, hogy fontos es szeretem, kitalálnek valami jo programot, amit együtt lehet csinálni, miután hazajöttel.

És a kint tartózkodásodat ki fizeti?

Ó, erre itt az szokott lenni a kérdezők reakciója, hogy elváltak a szüleim, apámnak van pénze, mindig mindent ő áll...

Szerintem:

Vigyázz magadra és heverd ki ezt az egészet. Anyukád pedig ha ezt nem tudja megérteni akkor hagyd rá, majd később kibékültök.