Szerintetek normális apukám viselkedése? Mi lehet ennek az oka és hogyan lehetne segíteni rajta?

Apukám sosem volt könnyű eset, legalábbis olyan szempontból, hogy nagyon sajátos, "különleges" gondolkodásmódja van és ezzel nem mindenkinek sikerül megbarátkoznia, viszont az utóbbi időben kezd egyre idegesítőbbé válni és néha már rosszul esik amiket tesz, mond.

Sosem volt egy társasági vagy családcentrikus ember, nem kimondottan szerette a családi összejöveteleket stb., de azért nem így viselkedett mint most. Mostanság már hetekkel az adott esemény előtt azt kell hallgatnom (mindig nekem panaszkodik és próbál meggyőzni róla, hogy az ő véleménye, gondolkodásmódja a helyes), hogy "jaj, remélem békén hagynak és nem kell idegenekkel jópofáskodnom" (idegenek=család...). Mikor szóba kerül egy ilyen találkozó akkor apukám hisztizik, megsértődik és senkivel nem hajlandó szóba állni, majd kb. 10 percenként kérdezgeti, hogy mikor megyünk már haza (egyedül otthon maradni sem akar). Próbáljuk minimalizálni az ilyen esetek számát mert mindig veszekedés lesz a vége és mások is megjegyezték már, hogy milyen bunkón viselkedik, de azért ez nem megoldás. Nem azzal van a baj, ha valaki inkább "introvertáltabb" típus és nem szeret társaságba járni mert van ilyen, én sem járok el bulizni stb., de szerintem egy felnőtt férfinek illene kezelnie ezt és nem egy kisgyerek módjára hisztizni.

Velem és a család többi tagjával sem viszi túlzásba, konkrétan köszönni szoktunk egymásnak vagy maximum pár szót váltani pl. az időjárással kapcsolatban, ami szerintem elég szomorú. Mikor a suliból hazaérek és leülök mellé, elkezdek mesélni valamit, akkor egyáltalán nem figyel oda rám, nem hallgat meg, hanem fogja magát és átmegy egy másik helyiségbe. Egész nap internetezik, tv-t néz vagy alszik. Nem vagyok már kislány, nem azt várom, hogy üljön le velem játszani vagy körül ugráljon, de azért jól esne, ha picit jobban törődne velem és vannak dolgok, amikről jó lenne beszélgetni. Anyukámmal is csupán annyi időt tölt el, amíg bemennek dolgozni, ők sem szoktak egymással beszélgetni, nem járnak el együtt sehova és ráadásul nem is segít neki semmit a házimunkában. Még a szabadnapjait sem akarta kivenni, inkább bement dolgozni mert "Mit csinálna itthon? Minek venné ki?", nem is akar velünk lenni. Anyukám meg is szokta ezt jegyezni neki, hogy ez az egész helyzet illetve ahogyan viselkedik nem normális, nem egészséges, de ő ezt nem veszi komolyan, elvicceli. Nem foglalkozik semmivel, nem érdekli semmi és egyre többször beszólogat, tesz bántó megjegyzéseket. Nekem is többször megjegyezte már, hogy milyen csúnya vagyok, milyen lusta vagyok illetve újabban azt hajtogatja, hogy szerinte nem is érdemes egyetemre jelentkeznem mert ha fel is vennének, akkor sem bírnám és szerinte már most át kellene iratkoznom egy szakmunkásképzőbe mert látja, hogy nem nekem való a gimnázium mert úgy gondolja, hogy az nem normális dolog, hogy én hétvégente tanulok.

Persze, örülök neki, hogy vannak szüleim, hogy nem bántják egymást vagy engem és ennél sokkal rosszabb is lehetne, viszont nem esik jól a viselkedése és anyukámon is látom, hogy nem érzi jól magát.