Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Ti hogy állnátok a helyemben...

Ti hogy állnátok a helyemben ehhez a helyzethez?

Figyelt kérdés

Már nagyon régóta rossz anyámmal a kapcsolatom. Úgy érzem irigy rám, az életemre. 8-9 évvel ezelőtt még inkább megromlott a kapcsolatunk, beleszólt az életembe és belekényszerített egy olyan iskolába amit nem szerettem volna ( 20 évesen). Szerinte nekem egy szakma való , úgysem tudok lediplomázni. De én ennek ellenére fogtam magam és újrafelvételiztem egy diplomás képzésre is és párhuzamosan tanultam. Végül befejeztem azt a képzést is amibe belekényszerített, de 2 évig pánikbeteg lettem utána. Utálta, amikor mentem vissza a kollégiumba, azt mondta ne menjek haza. Ha 3 hetente hazamentem azt mondta, minek mentem haza. Egy tál ételt sem adott, azt mondta, ha nem ízlik nem kell megenni. Most megint szereztem egy diplomát az egyetemi képzésen és erőszakoskodik velem, hogy a párommal vigyük el. Megmondom az őszintét, lehet én vagyok a hülye mert már foglaltam neki szállást, ki is fizettem neki de a légkör, amit tud teremteni az valami idegbaj. Ha valamiről elmondom az álláspontom, az nem jó.Nem jó a hajam, csúnya vagyok szerinte. Állandóan méricskel hízok- e ( egyébként nem hízok ). Most kisbabát is várok ( egyébként nem ezért írtam ki a kérdést, mert most érzékenyebb lennék, 2 évvel ezelőtt is így éreztem). Egyszóval nem tudok mit kezdeni a sok gyerekkori bántásával: amikor kisiskolás voltam, azt mondta, olyan hülye vagy hogy szakmunkásba foglak íratni. Hozzám vágta a füzeteket, könyveket. Volt amikor rajzoltam neki valamit, azt mondta vidd innen ez egy bányarém. Voltam már pszichológusnál, családállításon is ezzel, de úgy érzem akkora elfojtott harag van bennem, hogy nem tudom feldolgozni. Nem is kell egymáshoz szólnunk, forr a levegő.

Én arra gyanakszom, mivel nincsen stabil párkapcsolata, ezért is lehet ilyen. Már lassan 15 hetes terhes vagyok, ha hívom kinyomja a telefont, ő sosem hív fel. Én már nem tudok ennél többet tenni. Amikor elmondtam neki, hogy kiváló lett az egyetemi diplomám azt mondta, úgysem megyek vele semmire. Én szerettem volna segíteni munkát találni is, mert most takarít, de nem engedi azt sem. Fodrász szakmája van és nem tud már belőle megélni. Próbáltam rávenni, hogy segítek neki érettségiben, ha szeretné, de olyankor is csak ordít velem. Ezt azért ajánlottam fel neki, mert dajka szeretne lenni, legalábbis utóbb még ezt mondta.

Én érzem magam rosszul, azt hiszem mindent én rontottam el, hogy nem vagyok szerethető. Sok a kérdőjel bennem, miért bántott annyit gyerekkoromban és miért gyűlöl ennyire? 17 éves voltam, amikor összepakolta szatyrokban a cuccát és otthagyott engem apámnál.


2017. júl. 1. 10:54
1 2
 11/19 A kérdező kommentje:
Nem kell kiírnod, az első válaszoló tökéletesen átlátta a dolgokat. Vagy talán te is ezek közé az anyák közé tartozol? Ha igen, sajnálom a gyereked.
2017. júl. 1. 11:25
 12/19 anonim ***** válasza:
0%

"17 éves voltam, amikor összepakolta szatyrokban a cuccát és otthagyott engem apámnál."

De azért 20 évesen kényszerített, mert hogy az ő kenyerét eszed.

Ha az igazságot irnad, talán még segíteni is lehetne valamint tanáccsal. De úgy hogy majd 30 évesen értelmetlen mondatokat és egymasnak ellentmondó dolgokat írsz, elég nehéz

2017. júl. 1. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 A kérdező kommentje:
8-as válaszoló: igen, neked is igazad van. Én azt látom magamon, hogy talán azért keresem, mert belül azt hiszem, megváltozik. Sajnos ésszel tudom, úgysem fog megváltozni. Az, hogy engedem , hogy jöjjön a diplomaosztóra megint elszeretném kerülni a felesleges veszekedést.
2017. júl. 1. 11:30
 14/19 A kérdező kommentje:
Pedig ez így volt, mert utána visszajött apámhoz. Ha már ennyire kötekedni akarsz és kiboncolgatni a mondataimat.
2017. júl. 1. 11:31
 15/19 A kérdező kommentje:
Amikor visszajött az elköltözése után is, végtelen kiborulások, ordibálások következtek. Még most is szörnyű visszaemlékezni. Pont akkor volt a szalagavatóm, emlékezetes maradt.
2017. júl. 1. 11:33
 16/19 A kérdező kommentje:
Lehet itt engem támadni az egyik válaszadónak, de ha tényleg elolvasta volna a történetet, láthatta volna, hogy ennyi bántás és megalázás után is én voltam aki segítséget ajánlott neki. Mivel a párom jogász, még abban is segítettünk volna neki, hogy egy vállalkozást elindítson tőkével természetesen.
2017. júl. 1. 11:37
 17/19 anonim ***** válasza:

15 hetes terhes vagy. Szerintem most a baba a legfontosabb (és közvetve a kismama nyugalma). Ha most anyádon rágódsz akkor előtérbe helyezed őt a baba rovására.

Most már külön családod van. Foglalkozz nkább velük.

2017. júl. 1. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
Ezért nem kellene erőltetni, hogy mindenki gyereket szüljön. Anyádnál még egy macska is alkalmasabb a gyereknevelésre.
2017. júl. 1. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 A kérdező kommentje:
Két utolsó válaszadóval maximálisan egyetértek. Éppen tegnap bicikliztünk a párommal és beszéltünk ezekről a dolgokról. Mondtam neki, hogy úgy érzem, mivel nem keres anyu szinte eldobott magától. Azzal egészítette ki, hogy már régen így van, csak amikor kicsi voltam rajtam verte le a rossz életét és már akkor is eldobott. Nem szeretnék ilyen anya lenni az biztos. Szerintem egy gyereket nem kell átformálni a szülő képmására.
2017. júl. 2. 10:06
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!