Hogy dolgozzam fel hogy magamra hagyott az apukám?

ha gondolod, beszélhetünk privátban, hasonló cipőben járok/jártam, írj nyugodtan! :)

18/F

Szia! Szintén sorstárs vagyok, picit idősebb, 28 éves nő vagyok. engem 11 éves koromban hagyott el apum, és most nem csak mint sajnálód, hanem inkább jó tanácsadód szeretnék lenni. 1.

Sírhatsz, szomorkodhatsz miatta, de az élet úgyis kárpótol valaki jobb emberrel később, egy társsal, egy férjjel, egy gyerekkel, akik mindig szeretni fognak! Tudom ez sovány vigasz, legalábbis ebben a pillanatban ahogy most érzed a helyzeted, de később igenis meg fogod látni, hogy igazam van!

2. Az apukád olyan ember, aki nem érdemel meg egy olyan gyereket, akinek hiányozzon...

3. Ő is be fogja látni, hogy rosszul döntött, de akkor már késő lesz. Ez a megbánása vagy kiderül számodra, mert keresni fog, és könnyeket hullat majd a telefonba, amikor felhív, hogy bocsáss meg neki, vagy éppen nem fog sosem keresni, mert szégyelli a dolgot és nem tud a szemedbe nézni... De hidd el MINDEN apa megbánja!

4. Akármi van, ne menekülj,légy erős, és ne menj a birka telefonmajmolók után! Egyéniség vagy, aki ebben az "okos" világban is megállja a helyét. Keress hasonló társakat, mint te, és legyetek sokat együtt!

Az én apám a mai napig bőg a telefonban, miután elhidegült rutinbeszélgetést folytatunk évente kb kétszer. De nem sajnálom. Vagyis inkább nem érdekel. Mintha egy közvéleménykutatóval beszéltem volna a nevenincs termékekről...

Nekem két gyermekem van két anyától. Egy 14fiú és egy 2,5 éves kislány. Ettől függetlenül minkét ssaládban odateszem

magam. Vannak közös programok és jó a kapcsolatunk, ráadásul pár percre lakunk egymástól. Sosem tudnám elhagyni őket. Én is apa nélkül nőttem fel és pokoli gyerekkorom volt és csak egy dolgot tanultam meg. Amilyen az én gyerekkorom volt, olyan nem lesz az enyéimnek. Ha szeretnétek privátban szivesen beszélgetek veletek, ha nagyon egyedül érzitek magatokat.

Hello az én apám nem hagyott itt minket csak 11koromba meghalt mert átétes volt. A mai napig nagyon hiányzik és sokat gondolok rá néha ha csak megláttok egy képet róla elkezdek sírni, mert nagyon jó ember volt bár toloszékben töltöte minden napjait még így is let miatta egy olyan "barátnőm"(aki 40éves, de rengeteget segít és nagyon fiatalos a gondolkodás mondja)

Neha a mai napig nem tudom, hogy elégszer momdtam neki hogy szeretlek, vagy mutattam ki. Hogy öszintelegyek nem tudom, hogy annak rosszabb akit elhagyott és nem foglalkozott vele ezért szeretné, hogy figyeljen rá. Vagy akit szeretett és ismert de meghalt, fogalmamsincs, de én nagyon örülök, hogy ismertem az apám akit nagyon szeretek most is, de néha azt kívánom: bárcsak élne. Ja és az öszinteséghez az is hozzá tartozik, hogy konkrétan most is sírok mert visszaemlékeztem rá. Bár a suliban nem merek beszélni apáról, mert szerintem elkezdenék sírni, és bár tudom a barátnőim megértők és ezért nem beszélnek a témáról, ezért hálás is vagyok, de néha mint, most is nagyon jó érzés kimondani (vagy írni) amit érzek és bocs, ha nem ige illő a válaszom, és ha megkérsz megprobálom mindenhogy kitőrölni.

13/L (amúgy 12 de holnap lesz a szülinapom szóval, ja)

Szerintem fontos lenne, hogy fel merd vállalni, hogy mit érzel, min rágod magadat, és mielőbb segítséget kérj, mert ez a nyugtató-dolog nem hangzik valami jól :( Biztosan van az iskoládban is iskolapszichológus, aki segít megbirkózni a jelenlegi helyzeteddel, és feldolgozni a történtekét. Tudom, hogy nem könnyű megtenni az első pár lépést felé, de hidd el, nem fog visszaélni a bizalmaddal. Fontos hogy mielőbb lépj, hogy ne mélyüljön el a "depressziód", és isten ments, hogy valami káros dologra szánd el magadat.

Nagyon értelmes és érzékeny lányka vagy, vigyázz magadra, mert kár lenne, ha az apukád miatt egyáltalán nem élnéd meg ezt a szép tinikorszakot és lerombolnád a jövődet!

Ha gondolod, nekem is irhatsz privátban, hátha tudnánk még közösen gondolkodni.

Üdv: egy háromgyerekes anyuka