Mennyi törődés, együtt töltött idő várható el a külön élő apától? Mi lenne a jó arány a régi és az új élete között? Ti hogy oldottátok meg?

Szerintem a legjobb az, ha felosztjátok egymás közt a gyerekekkel kapcsolatos feladatokat. Akinek ki van osztva a feladat az felel a végrehajtásáért, ha közbe jön neki valami, akkor oldja meg családtagjai vagy babysitter segítségével (legyen ovinak/sulinak leadva, hogy melyik családtag, babysitter hozhatja el a gyereket).

Babysitter listán legyen pár szomszéd 15-18 éves lány, csak végső esetben jóval drágább ügynökség.

Bent lehet az, hogy felajánlhatod a feladat elvégzését volt párodnak x kreditért (1 kredit legyen mondjuk az, amiért babysitter 10 000 Ft-ot kérne), ha a megállapodott időn belül nem mond rá igent, akkor azt továbbra is neked kell megoldanod.

A gyerekkel kapcsolatos rendkívüli feladatokat (pl. kisebb sérülés miatt gyereket napközben oviból el kell hozni, ambulanciára kell vinni) menedzselje az a szülő akiknél lakik, ezt reális kredit értékkel számolja el.

Legjobb ha felskiccelitek egy "szerződés" feliratozott lapra, dátumozzátok, mindketten aláírjátok. Akkor nincs az, hogy később eltérően emlékeztek.

Pfff... engem leszar már 10 éve.

A mostohaanyám olyan szinte elmarta a családjától, hogy hihetetlen.

Tesója, aki vele egy városban lakik, jó ha havonta látja pár percre, velem van, hogy 3-4 hónapig sem beszél, vagy válaszol az üzenetemre.

Ez van, szar érzés, megszokhatatlan.

28n

Olvastam a másik kiírt kérdést is.

Szerintem ezt a dolgot pont nem neked kellene lefixálni, kialakítani, irányítani, hanem az apának, akit (a leírásból itélve) feltehetően elkezdett -talán kicsit erősen fogalmazva- zsarolni, irányítani az új társ. Neked és a gyerekeknek eddig jó volt a rendszer, ezután is jó lenne ha így működne.

Most szerintem az apának kell tudni eldönteni hogy hol húzza meg a határt a gyerekek felé, és az új párja felé is.

Ő féltékeny, ez bizonyos fokig érthető.

Fájdalmas tény, hogy az új társ, új élet magával hozza azt hogy a gyerekeknek kevesebb figyelem jut. Hiszen már nem tudtok kötetlenül összejárni mint eddig, már "plusz tényező" van a jól kialakult rendszerben.

Az apa sajnos most olyan helyzetben van hogy valamelyik ujját meg kell harapnia, és mindegyik fáj. Neki kell eldöntenie hogy melyiket mennyire harapja meg, nem neked.

Értem a problémát és együtt is érzek. Elvált ffi vagyok, pontosan olyan helyzetben ahogy ti voltatok eddig. Semmi papír, semmi osztozkodás, szóban megegyeztünk, azt is csak úgy tartjuk be hogy mindenkinek jó legyen, a körülmények függvényében. Ha pl. a gyermekem kitalálja délután hogy nálam szeretne aludni, akkor már ülök is autóba, megyek érte. A volt párommal pedig jókat beszélgetünk, mindenki vidám. Ha lenne egy társam, nyilván nekem kellene arról döntenem hogy az ő kedvéért mennyit teszek meg a gyermekem rovására, és fordítva, nem a volt páromtól várnám a döntést. Persze neki is van beleszólása, pl. ha azt látná hogy brutálisan sokat áldoztam be a gyerekkel való kapcsolatomból, akkor nyilván szóljon, stb...

"Jobb a fix rendszer, hogy tervezheto legyen"

Szerintem meg a kettő közötti arany középút a jó.

Nálunk fix rendszer működött. Az exem sajnos annyira merev volt ebben hogy percre pontosan kellett tartani a láthatásokat. Nem volt olyan hogy pl. rokonom kórházba került, és tegyük már át a láthatást mert be akarok menni hozzá. Akkor jött a visítás hogy nekem nem fontos a gyerek stb.

Ugyanakkor átéltem a másik végletet is, a későbbi párom gyereke volt hogy hónapokon keresztül egyetlen árva órát nem töltött az apjával. Aztán ha végre elvitte, akkor is hozta vissza 2 óra múlva. Iszonyatosan bosszantó volt hogy kettesben sehova nem jutottunk el, még egy rövid sétára sem.

Valahol a kettő között kell kialakítani valamit.

Nem kell azt végzésben, bármiben rögzíteni, szerintem inteligens emberek meg tudják beszélni úgy hogy mindenkinek viszonylag jó legyen.

Szerintem bőven jó ha mondjuk egy hétre előre megbeszélitek hogy kinek melyik nap van dolga, a gyereknek milyen programjai vannak, és lebeszélitek hogy kb. melyik napok lesznek olyanok amiben a gyermek is benne lesz.

"napi kapcsolatban vagytok egymással és az életetek ennyire átszövi az egymásét."

Azért azt ne felejtsük el hogy a gyereknek ez a lehető legjobb (vagy legkevésbé rossz) helyzet egy szakítás után.

Amikor mindenki mindenkivel normálisan kommunikál, együtt oldanak meg problémákat, a gyerek életének mindkét fél ugyanúgy részese.

Azért azt ne mondja nekem senki hogy a 2 hetente 1 hétvége bármire is elegendő. Amikor apa kikerül a mindennapos dolgokból, történésekből. Egyszerűen elvész a szoros kapocs, egészséges szülő-gyerek viszony.

Mi is elég szoros viszonyban vagyunk exemmel, abszolút együtt visszük, kezeljük a gyerek dolgait.

Hogy minek váltunk el ha még ilyen jóban vagyunk?

Azért mert TÁRSként egyszerűen nem tudtunk működni.

De attól még így távolról abszolút tudjuk tisztelni, barátként szeretni egymást. Persze, ha nem lenne közös gyerek, nagy valószinűséggel nem ilyen lenne a viszony... Akkor biztos nem találkoznánk ennyit, sőt lehet semennyit.