Egyenrangú-e a felnőtt szülő és a felnőtt gyerek?

"

4) Vélt vagy valós gond (mint pl. rossz életvitel, drogozás, stb.) esetén, a szeretetteljes figyelmeztetéseken túlmenően, beleavatkozhat-e a szülő önkényesen a független felnőtt gyereke életébe, ha gyereke határozottan kérte őt, hogy ezt ne tegye?

A szülő részéről mit jelent ilyenkor "szeretni"?

A) Azt, hogy tiszteletben tartja a gyereke kérését, akaratát, magánszféráját, és nem avatkozik bele az ő életébe, még akkor sem, ha saját kárán lesz kénytelen tanulni?

B) Vagy azt, hogy megakadályozza, hogy a saját kárán tanuljon, ha kell erőszakkal is, és olyan áron is, hogy talán egy életre megharagszik rá a gyereke? "

A 3-as vagyok:

A szülönek egyetlen lehetösége, hogy a gyereknek elmondja EGYSZER - és nem folyamatosan minden alkalommal -, hogy szerinte az adott helyzetet problémásnak látja, és mivel félti, szereti öt, ezért jobbnak tartaná, ha ezt nem folytatná tovább.

Emellett azt feltétlen közölni kell a gyerekkel, hogy ha segítségre van szüksége a változtatáshoz, akkor segít neki, de csak akkor, ha a gyerek akarja ezt.

Ezen kívül mást nem tehet és nem is tud tenni, mert ha tovább zaklatja a gyereket, akkor azzal a probléma nem fog megszünni (söt a legtöbb esetben csak romlik a helyzet), viszont a kapcsolat a szülö-gyerek közt megromlik, adott esetben teljesen tönkremegy és megszünik.

A B variáció nem megy, mert egy felnött embert nem lehet eröszakkal "jó útra téríteni", legfeljebb ideig-óráig rákényszeríteni a szülö akaratát (ha a gyerek valami okból függö helyzetben van), de eredménye nem lesz, viszont a szülö-gyerek közti alapvetö bizalomnak vége lesz.

Éppen, mivel felnött emberröl van szó, a saját életéért, életviteléért maga felelös és ezt még a szülö sem tudja átvállalni. Adott esetben a szülö abba kellene, hogy belegondoljon, hogy fordított helyzetben, ha a gyerek kifogásolna - jogosan - valamit a szülö életmódjában, akkor sem tehet semmit ez ellen, mert ez a szülö élete.

Az alapvetö gond a legtöbb szülö-gyerek viszonyban, hogy a szülök nem tudják elfogadni azt, hogy a gyerek leválik róluk és önálló ember lesz. Pedig az egészséges fejlödés az, ha egy egymás melletti, egymásnak kellö tisztetelet megadó szint alakul ki a kapcsolattartásban, mint két felnött ember (barát, munkatárs, stb) esetében normális.

Csak ilyen alapon lehet tartósan jó és öszinte viszony köztük.