Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit tegyek, mégis hogy mondjam...

Mit tegyek, mégis hogy mondjam ezt meg itthon? Már így is rengeteg pénz elment erre

Figyelt kérdés

Vezetni tanulok, viszont idén nyáron fog letelni a 2 év, szóval ha addig nem lesz meg a forgalmim, akkor buktam a KRESZ vizsgát, a tanfolyamot, az eddig vezetett órákat és kezdhetem újra... Igaz, hogy fél évet teljesen kihagytam, ami a vezetést illeti, de 2-szer már megbuktam a forgalmin.


Nem is a vezetéssel lenne gond, hanem az oktatómmal... Borzasztóan hirtelen haragú és kiszámíthatatlan. Ha egy kicsit is hibázok, egyszer azonnal a plafonon van, kiabál, lehord mindennek, meg hogy az ilyen minek ül kocsiba, járjak busszal, meg gyalog, vezessek inkább háztartást, mint kocsit, stb. Ilyenkor el sem magyarázza, mit rontottam el, csak szajkózza, hogy "újra, újra". Ettől csak még jobban bepánikolok, és már a saját nevemet sem tudnám megmondani, remeg a lábam a kuplungon és próbálok valami vidámra/viccesre gondolni, hogy ne sírjam el magam.

Minden vezetés alatt megaláz, úgy beszél velem, mintha teljesen idióta lennék.

Pl. ma délután 10 percig azt magyarázta, hogy nekem csak szerzett intelligenciám van szerinte, amit a könyvekből szereztem, de a velem született IQ-m az 0, ezt ő már az első találkozásunk alkalmával látta. Nem tudtam egy parkolást, és elkezdett oltani, hogy hát pedig ezt nekem kell megcsinálni, nincs itt anyuci, meg apuci, hogy megoldják nekem, meg ha nem csinálom meg 1 percen belül, ő kiszáll a kocsiból és otthagy, tartsam fel egyedül a forgalmat (ez egy szűk, egyirányú utcában volt, mögöttem már 5-6 kocsi állt, de nem fértek el, mert a szegény mellé kellett volna állnom). Ezt hallgatni folyamatosan, úgy, hogy amúgy is figyelek a forgalomra, körülöttem lévőkre, borzalmas.


Már azért nem kérem, hogy jöjjön értem valaki a vezetés végén, mert amíg hazaérek, általában kisírom magam, mert már amikor szállok ki a kocsiból a végén, érzem, hogy alig bírom magamban tartani a zokogást. Pedig nem tartom magam buta lánynak, kitűnőre érettségiztem dicséretekkel, három nyelven beszélek a magyaron kívül, az egyetem is jól megy. Úgy gondolom, hogy ezt a szintet nem bírnám tartani, ha annyira alacsony lenne az IQ-m, mint az oktatóm mondja...

Ráadásul most is azzal jött, hogy hát előre látja, hogy a mostani forgalmin is megbukom, na de nem baj, legalább gyorsan vége lesz a vizsgámnak és lesz ideje meginni egy kávét, meg ilyeneket mond.


A szüleim is érzik, hogy valami nem oké, de eddig nem igazán mondtam nekik, hogy viselkedik velem... Mert az egyetlen gyerekük vagyok és mindent megtesznek értem, félek, hogy beszélnének az oktatóval és csak rosszabb lenne utána a helyzet. De már mondták, hogy amennyi pénz elment a jogsimra és az órákra, abból már vehettek volna még egy autót, meg hogy remélik mostmár meglesz a forgalmi, mert olyan jó lenne, ha nem nekik kéne hurcolni mindenhova. De jelenleg, a mai óra után úgy érzem, hogy nem is akarok többet beülni abba a kocsiba...


2018. ápr. 21. 20:57
1 2 3 4
 11/33 anonim ***** válasza:
100%
Mondd el a szüleidnek így ahogy van, az egészet. Gyerek vagy még, nem tudsz kiállni magadért, majd ők elintézik. Ezt nem lehet ennyiben hagyni. Teljesen el fogja venni kedvedet, önbizalmadat a vezetéstől.
2018. ápr. 21. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/33 anonim ***** válasza:
100%
Ne keseredj el, nem vagy egyedül, nem mindenkinek megy a vezetés olyan könnyen. A KRESZ vizsgám elsőre meglett, de a forgalmi csak ötödszörre és úgy, hogy még kb. egy hónap volt hátra a 2 évből. Nekem is volt olyan óra, ami után majdnem bőgve mentem haza, de szerintem az inkább csak a saját frusztrációm volt, ha az ember, úgy érzi, mindent csak elront, akkor érzékenyebb is. Az én oktatóm nem volt bunkó, és ha valamit rosszul csináltam, bizony volt, hogy félrehúzódtunk és elmagyarázta, lerajzolta, megbeszéltük, hogy kellett volna. Ez lenne a normális, van akinek nem megy úgy a gyakorlati rész, de ettől az oktatónak nem lenne szabad így oltogatnia téged, nagyon gyorsan válts egy másikra, akár iskolát is. Nem kell megindokolnod, hogy miért mész el, kitalálsz valami mondvacsinált okot/kifogást. Senkinek nem hiányzik, hogy folyton cseszegessék minden hibánál és megalázzák, nem kell eltűrnöd, főleg úgy, hogy te ezért még fizetsz is.
2018. ápr. 21. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/33 anonim ***** válasza:
35%

Ha vkinek - barmilyen okbol - 2 ev alatt nem sikerul jogsit szereznie, az inkabb ne vezessen. Raerosen kb 3-4 honap alatt megvan a jogsi.

Igy is rengeteg az olyan sofor, akinek semmi keresnivaloja a forgalomban, mert nem tudnak vezetni. Nem kell, hogy meg tobben legyenek. Vegyel berletet, es menj busszal.

2018. ápr. 21. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/33 A kérdező kommentje:

Anyukámnak negyedjére sikerült azt hiszem, sosem volt még csak egy koccanása sem, pedig napi szinten vezet.

Apámnak is azt mondta az oktatója anno, hogy ő sosem megy át a forgalmin az biztos... Mégis sikerült neki másodjára, évente 1-2 alkalommal megyünk hosszabb útra kocsival is (pl. nyáron a Francia Riviérára megyünk, tavaly egy olasz körúton voltunk, ősszel Svájcban és Milánóban, tehát nem kis utakon).

Legjobb barátnőmnek is már majdnem mennie kellett Pestre, utolsó vizsgaalkalmával ment át a forgalmin, ráadásul a következő hónapban járt volna le neki is a 2 év. Azóta is vezet, havi kétszer teszi meg a Bécs-Szeged útvonalat, mindenféle gond és para nélkül.


Nem a vezetéssel van a baj, hanem az oktatómmal.

2018. ápr. 21. 21:45
 15/33 anonim ***** válasza:
100%

Figyi, ha te 2 éve próbálkozol a jogsival és még nincs meg, annak oka van.... lehet, hogy az oktató. Lehet más is.

Én azt javasolnám, hogy tényleg válts oktatót (akár autós-iskolát is, ha úgy érzed), mert ennek, amit most csinálsz, semmi értelme. Megy a pénzed, megy az időd, eredmény meg semmi. Visszafog, frusztrál, így nem lehet vezetni tanulni.

Ha új oktatóval (esetleg új iskolával) sincs eredmény, akkor viszont érdemes elgondolkodni, hogy kell-e az a jogsi....

2018. ápr. 21. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/33 A kérdező kommentje:
Mivel kb. mindenhová autóval járok, nem használom a tömegközlekedést, ezért igen, elég nagy szükségem lenne rá-
2018. ápr. 21. 21:51
 17/33 anonim ***** válasza:
40%
Miért nem tudsz tömegközlekedéssel menni?
2018. ápr. 21. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/33 A kérdező kommentje:

Mert koszos, kényelmetlen és nem is a belvárosban élünk, ahol 5-10 percenként jár minden.

Ráadásul ha minden jól megy, szeptembertől el is költözöm, szabadabban mozoghatnék, ha nem a szüleim hoznának-vinnének mindig.

2018. ápr. 21. 22:01
 19/33 anonim ***** válasza:
100%

Figyelj, én is hasonló cipőben jártam, és az én habitusom is hasonló, mint a tiéd.


Dettó ilyen ocsmányul beszólogatós oktatóm volt, a különbség, hogy ő nő volt, bár ez higgyétek el, nem sokat változtat a dolgon. Folytonos ordítás, sírás visszafojtás, idegeskedés volt nálunk is, azonban a mi kisvárosunkban csak az az 1 iskola volt, ha váltottam volna, akkor 60km-el arrébb kellett volna járnom.


Ha nagyon nem akarsz váltani, akkor tényleg csak az van, hogy nem reagálsz, hisz leüvölteni úgyse fogod a fejét. Nekem is ez vált be. Két szidás közt azért még mondta, hogy balra, jobbra, szóval tudtam az utat, még annyit se kellett beszélnem. Konkrétan a vizsgám napján reggel még elmentünk egy körre, már ott ment az ordibálás, hogy esélyem sincs átmenni, mert nem tudtam beparkolni. :D


Szerencsére csoda folytán sikerült a vizsga, pedig én se vagyok egy vezető zseni. 2 éve vezetsz, írtad, hogy fél évet kihagytál, ami kb így 1,5 év. Azért ez nagyon durva tényleg, és én is ebben a cipőben voltam, de így is lenyomtam 2,5 hónap alatt, pedig én is mindennap sírva mentem haza. Ha ennyire nem megy, tényleg csinálnod kéne valamit....

2018. ápr. 21. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/33 anonim ***** válasza:
49%
Min buktál meg annál a 2 alkalomnál? Hibapontok miatt, vagy olyan hiba miatt, ami rögtön bukta? Vizsga közben csak nem ordít veled az oktató, akkor jobban kéne mennie, ha tényleg csak az oktató idegesítő dumája a bajod...
2018. ápr. 21. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!