Szülők! Mit szólnátok, ha a gyereketek ezzel állna elő? Hülyeségnek tartanátok és le akarnátok róla beszélni vagy támogatnátok? Hogyan kellene tálalnom az ötletet?

Az első választásom nem jött be, ezért idén megjelöltem egy másik alapszakot, amire nagy valószínűséggel fel is fognak venni (az eredményeimnek a nagy része már megvan, tehát így könnyebben tudok pontokat számolni, az előző évi ponthatárok alapján pedig jó esélyem van). Érdekel és szívesen tanulnám, ugyanakkor úgy érzem, hogy nekem most mégsem ezt kellene csinálnom... Legszívesebben külföldre mennék, hogy jobban megismerjem magam, nyelvet tanuljak, fejlesszem magam és tapasztalatot szerezzek. Egyrészt amiatt, mert még sosem csináltam semmit, sosem volt részem semmiben sem, amit igazán élveztem vagy érdekesnek, hasznosnak tartottam volna. Konkrétan a tanuláson kívül sosem csináltam semmit. Másrészt pedig azért, mert bár tanultam nyelveket és szeretem őket, jó tanáraim is voltak, mégis azt érzem, hogy felesleges volt és nem sikerült használható nyelvtudást szereznem. Sosem volt lehetőségem használni, most sincs és emiatt nem elég természetes, valamint a kiejtésemen is szeretnék csiszolni. Illetve úgy érzem, hogy a személyiségemnek is jót tenne. Vannak önkéntes programok, amik anyagilag kifejezetten kedvezőek és a nyelvtanulásban is segítenek, miközben több területen is kipróbálhatja magát az ember stb., én ezt egy nagyon jó lehetőségnek tartom és igazából ezen gondolkozom. Viszont ezek mind 10-12 hónapos programok, ami azt jelenti, hogy úgy az egyetem csúszik...

A szüleim eddig mindig támogattak mindenben, de ehhez a témához már picit máshogyan állnak, eddig még nem is tudtam leülni velük normálisan megbeszélni a dolgokat. Nagyon féltenek, aminek valahol van alapja pl. valóban félénkebb, csendesebb, visszahúzódóbb típus vagyok és nem is vagyok túl önálló, de ezeknek a nagy része is ebből adódik. Arra gondolok, hogy mindentől meg akarnak óvni, nagyon féltenek, otthon is mindig inkább lebeszéltek dolgokról vagy, hogy konkrétumot is írjak pl. mindig kivették a kezemből a fakanalat "segítség" címén, most pedig értetlenkednek, hogy miért nem tudok elég jól főzni... Ennek ellenére azért mindig megoldottam, amit kellett, de azzal is tisztában vagyok, hogy mik a gyengeségeim és szeretnék rajta változtatni. Konkrétan nem parancsoltak meg soha semmit és nem tiltottak élből soha semmitől és egyáltalán nem az "amíg az én kenyeremet eszed szülők", de azt is tudom, hogy nem örülnének annak sem, ha nem kezdeném el az egyetemet...

Ti mit gondoltok?