Mit tegyek? (Részletek lent)

Na már vártam mikor jön egy önjelölt pszichológus.. Anyukád nem elmebeteg, csak ugyanabban az ördögi körben van mint sok más szülő. Feszült, a gyereken vezeti le, utána elszégyenli magát,. próbál normálisan viselkedni, majd megint nem bírja a feszültséget... Mond meg neki egyenesen hogy belefáradtál a hangulatváltozásaiba, nem tudsz benne bízni. Arra azonban készülj hogy eleinte nem fogja beismerni amit csinál, nem fogja belátni hogy baj van.

Szerintem ne szólj neki vissza, hallgasd végig, ahogy ordít, aztán ha befejezte, többet ne szólj hozzá! Ha másnap elkezd veled jópofizni, ezt ne engedd! Mert szerintem ő már elkönyvelte magában, hogy bármikor ordibál veled, te úgyis megbocsátasz. Elhiszem, hogy az anyukád, kijár neki a tisztelet, de azért ne essünk át a ló túloldalára! Mi vagy te, hogy rajtad tölti ki a dühét?? Boxzsák? Igenis mutasd meg neki, hogy eleged van ebből! Ne veszekedj vele! Ne szólj vissza neki, ne hergeld! Mutasd meg, hogy te is ember vagy, nem boxzsák! Ha dühös, akkor se a gyerekével ordibáljon! Én biztosan nem szólnék addig hozzá, amíg nem kér bocsánatot vagy legalább vallja be, hogy nem normális, amit csinál.

Semmit, ignorálni kell, mert ebbe bele lehet bolondulni (tapasztalat). Szard le ha ordít, ha kedves.

Nekem is hasonló a helyzet az anyukámmal. Folyamatosan kritizál, mindenért, és mindent ő akar irányítani, hogy hogy rendezzem az életemet, a házat is csak az ő engedélyével hagyhatom el( így él ez az ő fejébe). Az életemet akarja irányítani, mivel szerinte ő ismer engem a legjobban, jobban, mint én magamat, ő tudja, mi a jó nekem, én 18 évesen naiv és hülye vagyok. Sokszor kiabál, elhord mindennek, szóval tudom miről beszélsz. Én már megtanultam viszonylag a sértéseit elengedni, de azért hiába, tudat alatt bennem van, hogy ez mennyire eltipor, hogy neki nem tudok megfelelni, semmi sem jó, pedig nyugodt az életem, nem lázadok felvettek egy jó egyetemre tök jó érettségivel...Ha sokat vagyok itthon, én is egy idő után tiszta letargikus leszek, mert tudat alatt nem bírom lelkileg elviselni a sértéseit. Én azt tanácsolom, hogy igyekezz mások felé nyitni, mert egy jó barátnő vagy adott esetben barát(mint nekem) sokat segít, megért, támogat. Ha nem tudtam a szüleimhez fordulni, jó volt tudni, hogy mások ott vannak nekem, számíthatok rájuk. Sajnos csak azt tudom mondani, hogy tűrnöd kell, ha nem tudsz vele beszélni. Rohadt nehéz tudom, de igyekezz minél kevesebbet lenni a közelében, ne ülj otthon, pl én amikor kolis voltam és nem voltam itthon, tök jó volt a kapcsolatunk, mert nem voltam szem előtt, nem tudta rajtam levezeni a feszültségét. Most itt vagyunk nyáron, szem előtt, minden fájdalmának kitéve. Alig várom már a szeptembert, mert elegem van az ennyi itthonlétből, csak az egész családnak rosszabb, pedig én is szeretek a szüleim, és hálás vagyok nekik. Szerintem mielőtt döntenél, próbálj meg vele beszélni, de ha nem megy nincs baj, az nem a te hibád, hanem egyszerűen nem tudod magad vele megérteni, sajnos van ilyen. Tudnod kell, meddig érdemes a kapcsolatotokért küzdeni, mert ha nem tud változni, akkor magadat teszed tönkre lelkileg. Ha szerintem kicsit elkerülsz otthonról( nem drasztikusan, akár kollégium, ilyesmi), biztos könnyebb lesz. Nyugodtan írj ha gondolod, ha van kérdésed, bármi.:)