Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Az alkoholista apám enyhén...

Az alkoholista apám enyhén fogalmazva is rámordít, ha a sörébe beleiszok?

Figyelt kérdés

A helyzet az, hogy édesapám alkoholista. 2-3 naponta iszok legalább 8-10 sört. 19 éves vagyok, általában heti egyszer haverokkal megiszok néhány (max 4) sört több óra alatt, eddig alig fordult elő, hogy mielőtt elmentem volna hazulról, egy kicsit ittam.


A múlt pénteken korábban elfeküdt (~5 óra), a hűtőben még volt 4 sör, mire én, ha neki nem kell, akkor az összeröffenés előtt kettőt megiszok a jobb hangulat kedvéért.


Ahogy észrevette, egyből nekemugrott, és megmondta, hogy az az napot leszámítva 2 hétig reméli, hogy nem iszok.


Apámról tudni kell, hogy ha színjózan, akkor mogorva, az életben semmi szépséget nem lát, egész nap fekszik az ágyban, filmet néz, bármiféle munkára (nem munkahely!) "képtelen". Ahogy alkoholos italt iszik, szinte egyből fordul a kocka (~4 sör után), akkor mindenben a pozitívat látja, a közepes vicceken már nevet, ilyenkor um. elviselhető. Ellenben a 8. sör után már túlzásba lép, (még jócskán nem részeg,) ekkor már túlságosan "okos", (legalábbis annak hiszi magát). Elviselhetetlenül okosnak. Az egészségügyi munkája miatt ilyenkor rendszerint rájön a legtöbb betegség latin nyelvű neve, annak részletes, majd 20 perces kifejtése. Egyszerűen irritáló. A 12-14. (még mindig napi!!) sörmennyiség után már átmegy kötözködővé, ilyenkor nem lehet hozzászólni, max helyeselni, másképp balhé van.


Ő nem vallja magát alkesznak, szerinte ez abban merül ki, aki 3 alkohol nélkül töltött nap után már nem bírja ki a reggeleket remegő kéz nélkül.


A családi kassza a nullán van, édesanyám nélkülöz, ruházkodni nem tud, nekem, és a másik két testvéremnek is alig-alig van ruhája. Feléli a családot. Otthagytuk egy nagyobb balhé után (másfél napot végigivott, és nem csak sört, egyáltalán nem aludt semmit), de visszarimánkodta magát, megígérve, hogy soha többet nem iszik. Most ez a helyzet.


Én nem haragszok rá, csak az elvert pénz miatt. Úgy, ahogym, elfogadtam őt ilyennek a hosszú évek alatt. Mindig azzal jön, hogy ilyen munka mellett más is inna, amiről többször kértem, hogy szokjon le, akárcsak a cigarettáról, de mintha semmit sem érne, amit mondok, mondunk.


Mit tehetnék azon kívül, minthogy magára hagyom? Ahogy azt mondtam, nem akar elvonóra menni, mivel nem tartja magát függőnek ...pedig sajnos az...


Értelmes válaszokat várok, köszönöm!



2018. szept. 24. 21:42
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
77%

"...mire én, ha neki nem kell, akkor az összeröffenés előtt kettőt megiszok a jobb hangulat kedvéért."


Mas szemeben a szalkat, magadeban a gerendat sem...

2018. szept. 25. 00:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
100%

Látod megittad a sörét és mintha a véréből szívtál volna le annyira felb@$zta. Az életéből ittál. Sokkal megnyugtatóbb neki ha 4sör van otthon nem CSAK 2.


Én azt nem értem hogy a lóvé az a sajá fizuja és nem is fizet a rezsibe? Mert ha anyud fizujából intézitek a fedelet a fejefölé az gáz. Megváltozni nem fog az biztos. A barátom is hasonló fajta csak ő józanul még nem bunkó csak a 6-7dik után de akkor mindenkivel. Na ő mondta a csajának (aki már a felesége...) mikor az kérdezte hogy a gyerekek mellett is fog-e inni, hogy "nőttek már fel így gyerekek". Ez milyen válasz már? B@$$zátok ki, tanuljatok az esetből. Ha tényleg fontosak lennétek neki akkor nem szeszelné el az összes lóvéját, anyádnak és nektek normális ruhái lennének, nem lenne nullás a kassza, törekedne arra hogy a lehető legtöbbet adja meg a családjának mint egy NORMÁLIS APA. De sajnos ti a szesz után vagytok és ott is maradtok. Ezen az sem segít hogy szereted a fatert, nála te és az egész család csak a sör után következik. Megoldás nincs, csak ideig-óráig elodázás max. de a végén úgy is a sör fog nyerni.

2018. szept. 25. 03:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
84%

...akkor az összeröffenés előtt kettőt megiszok a jobb hangulat kedvéért...

Hát ez az alma esete a fájától, kb egy úton haladtok.

2018. szept. 25. 03:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
67%

Te is ugyanolyan alkoholista vagy már most.

"ha neki nem kell, akkor az összeröffenés előtt kettőt megiszok a jobb hangulat kedvéért."

2018. szept. 25. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:

"Értelmes válaszokat várok, köszönöm!"


Magára hagyod. Pont. Mást nem tudsz tenni.


Az a baj egy alkoholistánál, hogy ha saját maga nem akar meggyógyulni, megváltozni, akkor kényszeríteni nem tudod. Azzal hogy mellette vagy, nem segíted őt, egyszerűen csak megerősíted abban, hogy bármit is csinál, ti mindig ott lesztek, hogy belétek törölhesse a lábát.


Ha próbálkozol akkor elkezdesz egy végtelen szélmalom harcot, amiben ő nem fog változni, neked viszont rámegy az életed, egészséged. Megéri?

2018. szept. 25. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:

Amúgy az egész alkoholizmus rákfenéje, hogy nincs ellene fellépés.


Vissza kellene vezetni a kényszer elvonót, megfűszerezve egy kis kényszermunkával. Rögtön minden második alkoholista meggondolná, hogy akar-e inni.

2018. szept. 25. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!