Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit tegyek, kire hallgassak?...

Mit tegyek, kire hallgassak? Hagyjam ott az egyetemet, vagy folytassam így is?

Figyelt kérdés

Másodéves vagyok egy olyan szakon, egyetemen, amit nem szeretek. Nem érdekel, nem ezzel szeretnék a jövőben foglalkozni, és nagyon kevés esélyt látok rá, hogy ezt befejezem még 8 féléven belül. Most elmondtam otthon, és megoszlanak a vélemények...

Apukám szerint hagyjam ott, ne fizessünk azért többszázezres tandíjat, hogy utáljak odajárni, és ne legyek sikeres. Meg hogyha már most ennyire nem szeretem, ez később csak rosszabb lesz. És hogy hagyjak ki most egy félévet, adjam be oda a jelentkezést, ami érdekel, és majd szeptemberben újra egyetemista leszek, nem nagy dolog ez.

Anya viszont azt mondja, hogyha már elkezdtem, igenis fejezzem be, meg hogy egy ilyen diplomával bármit kezdhetek. És neki a legnagyobb gondja, hogy "mit fognak gondolni mások"... Meg hogy mi lesz, ha a következő egyetem sem tetszik, vagy ha azt is feladom egy év után. Viszont ez tényleg nehéz szak, nem olyan, amit csak úgy, félgőzzel megcsinálna az ember. Anya szerint ha két félévem már megvan, akkor ne hagyjam abba.


De én annyira nem tudom, hogy mi legyen. Nem akarom, hogy mindenki szemében én legyek az, aki kevés volt az egyetemhez. De közben már hányingerem van a jegyzetektől, tankönyvektől, vizsgáktól és ha belegondolok, hogy még évekig ez vár rám, kikészülök. Apa szerint szusszanjak kicsit, gondoljam át a dolgaimat, hogy mit szeretnék csinálni, tanulni és feburárba jelentkezzek oda.


2018. dec. 16. 17:56
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
87%
Nyugdíjas, diplomás vagyok, tehát van élettapasztalatom. Tkp. mindegyik válaszolónak igaza van a maga szemszögéből, mégis azt tanácsolom, hogy édesapád tanácsát fogadd el. Fütyülj arra, hogy mit mondanak mások, mert otthagytad az egyetemet. Viszont - amit újra választasz, azt igyekezz befejezni. Sok sikert!
2018. dec. 16. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
96%

Apádra hallgass, NE csináld, mert NEM szereted!

DE! Azért valami életképesben gondolkozz, mert anyádnak is igaza van, hogy a "divatmenedzsmentben" nem látta a lehetőséget, hogy megalapozhatná a jövőd. Persze, lehet, hogy te leszel a kivétel, de sokkal valószínűbb, hogy nem.

Ha bizonytalan vagy, inkább menj dolgozni, amíg rá nem jössz, mi az, ami célszerű és érdekel is.

2018. dec. 16. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:
100%

Az iroda átvételéből és a fizetős szakból jól sejtem, hogy pénzügyi számviteli fősuli? Vagy hasonló. Na az tényleg nem olyan amit érdeklődés hiányában, félgőzzel el lehet végezni. Olyan munkát végezni egész életedben amit utálsz meg elég durva, akkor is ha egy bejáratott ügyfélkörrel rendelkező irodát kapsz. Abban viszont anyudnak van igaza, hogy ez hatalmas segítség lehet az életkezdéshez. Én a helyedben levizsgáznék, hogy a félév ne vesszen el, ha meggondolom magam, otthagynám és elmennék dolgozni. Több okból is hasznos lehet. Egyrészt kipróbálhatsz pár dolgot és hátha rátalálsz arra amit szeretni is tudsz és meg is lehet élni belőle. A másik, hogy lesz egy kis élettapasztalatod, talán jobban ráérzel a munka értékére, hogy mit mennyire fizetnek meg és, hogy mennyit is ér valójában anyud ajánlata.

Divatmenedzsernek lenni szép álom, elkezdhetsz dolgozni rajta, de azért lehetőleg legyen valami életképesebb B terved is. Mondjuk egy olyan szakma amit szeretni is tudsz.

2018. dec. 16. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
82%
" Viszont az anyám lebeszélt róla, merthogy szerinte annak semmi értelme nincsen, és hogyha arra az egyetemre megyek, ahová ő járt, tud segíteni és később átvehetem tőle az irodát,"... Kérdező, apukádra hallgass, és hagyd ott... anyukád a saját álmát akarja rád tukmálni, nem a te utad megtalálásában akar segíteni.
2018. dec. 16. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim válasza:
88%
En utolso evben hagytam ott a penzugyi tanulmanyaimat egyetemen... utaltam, es csak nottek az egyetemi evek alatt a diakhitelek... szoval valasztottam egy olyan OKJ szakot amit regota akartam... Apolo lettem, rogton kapok munkat az egesz orszagba barhol... nem rossz a fizetes, de rajottem h szeretem csinalni, es jol is csinalom mert , teljes gozzel csinalom... szoval en azt mondom h olyan szakmat valasz ami fizet is es biztos allast ad...
2018. dec. 16. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:
80%
Én az ELTE-n tanultam 2 évig és bár nem utáltam, nem szerettem szenvedélyesen, viszont az egyetemmel párhuzamosan elkezdtem zenélni és rájöttem az a szenvedélyem és az utam. Diploma előtt egy évvel otthagytam, előről kezdtem mindent és most művészetire járok. Apa támogatott, anya is, csak zsörtölődött,hogy befejezhettem volna...Valahol igaza van,de művészeti képzésnél nagyon nem mindegy,hogy hány féléved fizetős és hány állami,több félévet nem vesztegethettem el... Hajrá, sok sikert :)
2018. dec. 16. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 anonim ***** válasza:
100%

Gyanítom jogász lennél, ha nagy lenn. Ezzel a hozzáállással ne erőltesd, anyukád majd talál mást az irodába. Főleg ha jogász vagy tényleg, az bizalmi dolog, nem maradnak az ügyfelek, ha nem vagy jó.

De valami olyan szakmát keress, ami tetszik is és meg is élsz majd belőle, mert szenvedélyből és hivatástudatból önmagában nem fogsz megélni. De olyat se érdemes erőltetni, amit már most utálsz, mégiscsak az életed tervezed erre alapozni.

2018. dec. 17. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 anonim ***** válasza:
100%

Azért nehéz kérdés, mert egyrészt érthető, hogy hiába a fix jövő, ha te utálod azt a szakot és a szakmát.

Másrészt a B verzió egy olyan szak, amire kidobálhatod a pénzt, és mehetsz a Zarába pólót hajtogatni. Ahhoz viszont elèg az érettségi.

A kettőn kívül nincs valami más? Valami olyan, ami érdekel is, és később meg is tudsz élni belőle? Ezek nélkül csak pénzkidobás mindkettő. Két rossz közül kell választani.

2018. dec. 17. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:

Hagyd ott.

Ha utálod a szakot, később sem fogsz szeretni ebben dolgozni.

Jobb 2 félévnyi tandíjat kidobni az ablakon mint az egész képzését, ha úgysem neked való.

ÉÉs a legkevésbé az érdekeljen, hogy mások mit szólnak majd. Ő a saját életükhöz, a saját jövőjükhöz szóljanak hozzá, Te pedig a magadéval foglalkozz.

Végezz el egy kereskedő-boltvezető OKJ-t, az a divat management tananyagával is összefügg, egy félélv tandíjából megvan kb, keresel vele, és még tapasztalatot is szerzel abban ami igazán érdekel.

2018. dec. 17. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 anonim ***** válasza:
100%
Hát, én tuti nem vesztegetnék el 3-4 évet egy olyan szakra, ami egyáltalán nem érdekel és sosem leszek jó benne. Szerintem apukádra hallgass, és gondold át egy fél évig, hogy mihez szeretnél kezdeni, mihez van tehetséged, de azért az elhelyezkedési lehetőségeket is gondold át vele alaposan. Én magyar szakon kezdtem tanulni az érettségi után, mindenki körberöhögött, hogy mi a francot akarok ezzel kezdeni, mehetek majd éhbérért dolgozni a Mekibe. Most PhD-hallgató vagyok. Szóval ha valamiről azt érzed, hogy nagyon a te utad, akkor amellett tarts ki szerintem és hozz ki belőle mindent, amit csak lehet. De minél több dolgot kipróbálsz, annál jobban fogod tudni, hogy mi az, ami igazán neked való. Sok sikert!
2018. dec. 17. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!