Hogyan coming outoljak?

Figyelt kérdés

Már egy ideje tudom, hogy biszex vagyok, de nem mertem senkinek sem elmondani. Szüleimnek szeretném először, hiszen ők mégis csak a szüleim. De ők elég elutasítóak ezzel a témával kapcsolatban. Vagyis azt mondják, hogy felőlük elférnek az lgbtq emberek a világban, csak a négy fal között. Meg egyszer beszéltünk egy ismerősöm unokatestvéréről, aki pánszexuális(3 évvel idősebb tőlem), akkor azt mondták rá, hogy ilyen fiatalon senki sem tudja biztosra a szexualitását, meg hogy ehhez tapasztalat kell. Pedig előtte pár nappal már gondolkoztam, hogy coming outoljak nekik.

Vagy lehet, hogy nem is kellene? Várjam meg még esetleg lesz egy barátnőm? Vagy az sem baj, ha nem a szüleimnek, hanem mondjuk a barátaimnak mondom el először?

Mert már nagyon rossz, és olyan, mintha titkolnám előttük a valódi énemet, pedig nagyon szoros kapcsolatban vagyok velük, főleg anyukámmal. És amikor erre gondolok, hogy olyan mintha titkolóznék, mindig elkezd görcsölni a gyomrom.

Bocsánat, tudom hogy ez egy kicsit sok kérdés így egyben, de ha akár egyre is választ kapok, azért nagyon hálás leszek♥🙂



2019. máj. 9. 18:57
1 2 3 4
 11/36 anonim ***** válasza:
46%

Szerintem nagyon ciki ez a coming out kifejezés. Annyian érzik mostanában, hogy bisexek, homosexek stb, és annyira hangoztatja boldog, boldogtalan, hogy coming outolni akar , hogy már röhejessé kezd válni.

Ezt nem rád írom, ne vedd magadra! De talán te is érzékeled ezt a jelenséget, amit említek.

Egyébként véleményem szerint ez csak rád tartozik mindaddig, amíg a párodat be nem mutatod otthon. Nem kell túlságosan rápörögni erre! Szerintem.

2019. máj. 9. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/36 anonim ***** válasza:
42%

Szerintem nem vagy fiatal mar. 16 evesen ezt el lehet donteni de szerintem ahoz eloszor probalj ki egy fiut 👉👌 hogy utana velemenyt alkoss.

En pl 16 evesen mar tutira tudtam h hetero vagyok. Meg mar 5 evesen is.

2019. máj. 9. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/36 anonim ***** válasza:
27%
Kérdező, ne lamentálj a válaszért, ha eleve egy oltári hülyeséget kérdeztél. Mint heteró felnőtt férfi válaszoltam. Ennyi a véleményem, hogy ez az egész coming out dolog egy mondvacsinált hülyeség. Úgy csinálnak a homárok, mintha valami hatalmas bátorság kellene kinyögni, hogy szeretik a kukit. Miért, ha kiderül, rögtön rád rúgja az ajtót a Gestapo, és visznek táborozni? Én úgy tudom, manapság éppen ahhoz kell bátorság, hogy valaki kijelentse, hogy nem támogatja a melegmozgalmat. (Látod, még a GYK is cenzúrázza a b...i szót, mintha az valami rohadt nagy sértés lenne!) Nyugaton már hovatovább rágyújtják a cukrászdáját arra, aki nem hajlandó homokos esküvőre tortát készíteni, és elvisz a rendőr, ha egy "transzneműnek" nem a megfelelő személyes névmással szólsz oda. Semmi értelme így a coming outnak, hacsak azt nem szeretnéd kifejezni, hogy te is egy magamutogató, erőszakos politikai lobbihoz kívánsz tartozni, akik a szexualitást csak ürügyként lobogtatják.
2019. máj. 9. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/36 A kérdező kommentje:
#11 igen ezt tényleg észrevettem már, és teljes mértékben igazad van, de ezt lehet pozitívabb értelemben is venni. Gondolok ezalatt arra, hogy sokkal többen merik felvállalni önmagukat, mint akár néhány évvel ezelőtt is.
2019. máj. 9. 19:19
 15/36 anonim ***** válasza:
24%
Kérdés, hogy tényleg azok-e, aminek mondják magukat, vagy csak "divatból" hangoztatják. Meg amúgyis, milyen divatos , hangzatos ez a kifejezés, hogy coming out, nem? :) Gondolhatják egyesek.
2019. máj. 9. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/36 anonim ***** válasza:
45%
Én sem értem minek bejelenteni. Egyik haverom meleg, sosem mondta ki. Egyértelmű, anélkül is, hogy mondta volna egy szóval is, nem is érdekel
2019. máj. 9. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/36 anonim ***** válasza:
71%

Szia! Én is hasonló cipőben járok. Sajnos a családomban nem tudnának engem ugyan úgy szeretni, ha kitudódna, hogy bi vagyok. Ezért döntöttem úgy, hogy nem fogok előbújni. Igaz, szoktam utalgatni a nővéremnek, de ő is csak akkor fogja megtudni, ha lesz egy barátnőm. Pedig egyébként fontos dolognak tartom az előbújást, ha "biztonságos" környezetben teszed. Homofób szülők között és láttam példát elfogadásra (sok biblia dobálgatás és sírás után). Ezt viszont tényleg leginkább magadnak kell eldöntened, mert mi nem ismerjük annyira a családodat, hogy ebből dönteni tudjunk. Lehet nem tudtam segíteni, de azért megpróbáltam! :D

Ha úgy döntesz megteszed, akkor sok sikert kívánok! De ha mégsem, az sem tesz téged mássá. :)

2019. máj. 9. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/36 A kérdező kommentje:
#13 Most bocsánat, de szerintem nem véletlenül van a szűrt szavak közt az általad emlegetett szó, az pedig, ha te nem fogadod el az lmbtq+ társadalmat (az általad homokosnak nevezettek, ami szintén nem egy túl kedves jelző) vagy azt hogy coming outolnak/unk az a te látásmódod. Ez pedig az enyém. A cukrászda gyújtogatásról pedig semmit nem hallottam még, de ha ez tényleg megtörtént, ahhoz csak annyit tudok hozzászólni, hogy a heterók se mind ugyan olyanok, az lmbtq tagok sem mind ugyan olyanok.
2019. máj. 9. 19:30
 19/36 anonim ***** válasza:
89%
Szerintem ha szóba kerül, hogy mikor viszel haza fiút, akkor mondd hogy fiút, vagy lányt. Ez csak egy példa, de valahogy ha feljon, én akkor mondanám el. Vagy ha lesz barátnőd.
2019. máj. 9. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/36 anonim ***** válasza:
71%

SEHOGY! -Igen, így csupa nagybetűvel.


A szex a legintimebb magánügy. MIért is kellene bárki beavatnod a dologba?

Az orientáció pedig nem kért és nem eldöntött dolog.

Én is jóban vagyok/voltam a családommal, mégsem kötöttem soha senki nózikájára a biszexualitásomat.

2019. máj. 9. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!