Hogyan coming outoljak?

Figyelt kérdés

Már egy ideje tudom, hogy biszex vagyok, de nem mertem senkinek sem elmondani. Szüleimnek szeretném először, hiszen ők mégis csak a szüleim. De ők elég elutasítóak ezzel a témával kapcsolatban. Vagyis azt mondják, hogy felőlük elférnek az lgbtq emberek a világban, csak a négy fal között. Meg egyszer beszéltünk egy ismerősöm unokatestvéréről, aki pánszexuális(3 évvel idősebb tőlem), akkor azt mondták rá, hogy ilyen fiatalon senki sem tudja biztosra a szexualitását, meg hogy ehhez tapasztalat kell. Pedig előtte pár nappal már gondolkoztam, hogy coming outoljak nekik.

Vagy lehet, hogy nem is kellene? Várjam meg még esetleg lesz egy barátnőm? Vagy az sem baj, ha nem a szüleimnek, hanem mondjuk a barátaimnak mondom el először?

Mert már nagyon rossz, és olyan, mintha titkolnám előttük a valódi énemet, pedig nagyon szoros kapcsolatban vagyok velük, főleg anyukámmal. És amikor erre gondolok, hogy olyan mintha titkolóznék, mindig elkezd görcsölni a gyomrom.

Bocsánat, tudom hogy ez egy kicsit sok kérdés így egyben, de ha akár egyre is választ kapok, azért nagyon hálás leszek♥🙂



2019. máj. 9. 18:57
1 2 3 4
 21/36 anonim ***** válasza:
26%

Volt már párkapcsolatod bármilyen neművel?


Amúgy nem kötelező mindent a szülőknek elmondani, olyannal oszd meg először akiben megbízhatsz és nem él vissza az információval.

Nem akarlak elkeseríteni, de 16 éves vagy és biszex amiben az emberek java nem hisz. Ha a szüleid ilyen négyfalközöttesek valószínűleg letudják annyival, hogy remélhetőleg majd kinövöd. Vagy válassz pasit, probléma megoldva.

2019. máj. 9. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/36 anonim ***** válasza:
90%

58 éves anya vagyok. Van egy 26 éves fiam, akinek párja szintén férfi.

Őszintén szólva nem tudom mit jelent a coming out, pedig már hallottam.

Elmesélem, hogy mi hogyan tudtuk meg, hogy a fiam a saját neméhez vonzódik.

Ő mondta el, csak kicsit feszélyezve érezte magát és szinte harapófogóval kellett kihúzni a szavakat.

Gyanús volt nekünk, hogy "jó" gyerek volt. Nem járt bulizni, nem hozott fel lányokat, stb.

Már javában egyetemista volt, amikor a férjem kérdezte tőle, hogy vannak-e csinos lányok az egyetemen. Akkor mondta, hogy ő nem szokta figyelgetni. Erre kérdezte tőle az apja, hogy hát csak nem a fiúkat nézegeted? Na ekkor vallotta be,de nagyon nyögve nyelősen. Félt a reakciónktól, de nem kellett volna. Teljesen elfogadtuk. Mondta is, hogy ha tudta volna, hogy ilyen jól vesszük, akkor előbb elmondja.

A párja vele egy idős, lassan 1 éve vannak együtt.

Elfogadtuk őt is.

A férjem kérése csak az volt, hogy ne mielőttünk essenek egymásnak, arra ott a fiam szobája,de pl a nappaliban nézhetnek tévét összebújva, az nem zavarja.

Továbbá van még egy szabálya a férjemnek, bár az nem az identitásukkal kapcsolatos. Ha valamelyikük megissza a sört a hűtőből, akkor legközelebb hozzanak helyette.

2019. máj. 9. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/36 anonim ***** válasza:
7%

Fúj

Nappaliban osszebujva ket ferfi. Jahj istenem jahj istenem.

Most azért vetek 1 2 keresztet.

Es jezus urunkat kerem hogy mentsen meg engem ettol.

2019. máj. 9. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/36 anonim ***** válasza:
63%

Annyira jó lenne, ha mindenki leállna ezzel a homározással meg homokosozással. Baromira lekicsinyítő. Kérdező, szerintem a hogyan meg a mikor csakis kizárólag rád tartozik, te tudod, mikor vagy magadban annyira biztos, hogy elmondd nekik.

Akik azt kérdezik, volt-e már nővel a kérdező, ők tudták, kihez vonzódnak, mielőtt voltak volna olyan neművel? Annyira nem bonyolult a dolog.

A másik meg, a coming out nem arról szól szerintem, hogy "nézd apu, anyu, kivel dugok/akarok dugni" vagy azok a barátjukat/barátnőjüket is így mutatják be?

2019. máj. 9. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/36 anonim ***** válasza:
42%

Mielőtt segítenék, kapsz egy kis lebaszást is azért, mert angol kifejezést használtál arra, amit magyarul is ki lehet fejezni normálisan. Szóval szégyelld magad.


És akkor a helyzetedről. Először is tisztázd magadban, hogy mi is van most. Melyik nemhez vonzódsz, melyik érdekel jobban, melyik kevésbé, stb. Főleg hogy 16 éves vagy, ami egyben azt is jelenti, hogy épp olyan korszakban vagy, amikor nagy változásokon mész keresztül. Ha majd véget ér ez a korszakod, és nem változott semmi, akkor készülj fel arra, hogy elmondd nekik. Gondold végig, hogy mit szeretnél mondani, miről akarsz beszélni. Aztán keresd a megfelelő pillanatot arra, hogy elmondd nekik. Akkor a legjobb, mikor nem stresszel senki, rendezett az életetek, és nem készültök semmilyen különleges eseményre, vagy ünnepre. A családi vacsora, és az esti időpontok úgy általában szintén kerülendőek, mivel ilyenkor már mindenki fáradt, és csak arra vágyik, hogy legyen egy nyugodt estéje.


Ha jó a kapcsolatotok, akkor meg ne aggódj. Egyrészt nem titkolsz semmit, hisz még nem került szóba sosem. Egyszerűen csak nem beszéltél a dologról. Másrészt pedig ha nem is fogadják jól, ez természetes, hisz lehet sokkolja őket a dolog. Ilyenkor ne erőltess semmit, adj nekik időt, hogy feldolgozzák (ezért sem jó akkor elmondani, mikor beállítasz a majdani barátnőddel). Meg fognak vele békélni. Arról pedig, hogy kinek mondod el először csak annyit, hogy ezt is gondold át. Hozz fel érveket, ellenérveket. És bárkinek is mondod majd el, ne idegeskedj. Semmit nem segít a dolgon, sőt, még tönkre is tesz. Maradj nyugodt, és rendezett.

2019. máj. 9. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/36 anonim ***** válasza:
0%
Kérdező, mi az, hogy "LMBTQ társadalom"? Van egy külön társadalom csak homároknak? Melyik az igazi, amelyikben én élek, vagy a tiétek? Vagy csak az az egy van, és mindenki más csak a sivatagban kóborol?
2019. máj. 9. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/36 anonim ***** válasza:
4%
Ebben nincs megegyezés az LMBTQ-sok között sem. Már nem egy vitát láttam, ahol egymásnak ugrottak, mert nem is LMBTQ, hanem LMBTQQ , meg hogy akkor hol a P és hasonlók. Voltak még variációk. Nincs megegyezés.
2019. máj. 9. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/36 anonim ***** válasza:
0%

Mi a fene koze van masoknak a szexualis orientaciodnak?

Kb semmi

Ez meg nem olyan amit erdemes barki orrara kotni


Miert kell lepten nyomon masok orrara kotni az intim dolgaid. Mitol lesz jobb ha mindenki tudja ezeket?

2019. máj. 10. 06:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/36 anonim ***** válasza:
37%
Szerinte tök felesleges ezzel riogatni a szüleidet. 16 éves vagy, tini, ennyi idős korban egy darabig mindenki (legtöbben) azt hiszik hogy valami bajuk van, tombolnak a hormonok, érdekel minden és mindenki. Ha 25 elmúltál és túl vagy pár ilyen-oylan kapcsolaton, és már van bármi rálátásod ezekre a dolgokra, max akkor érdemes elmondani. Addig csak a szívbajt hozod rájuk.
2019. máj. 10. 06:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/36 anonim ***** válasza:
20%

Nem leszbikus meg bi vagy te hanem csak kamasz. Divatmahom..majd ha lesz egy komoly kapcsolatod egy nővel akivel összeköltöztök, akkor mondd el.


16-18-19 évesen én is csókolóztam lányokkal, főiskola alatt is kísérletezgettem,mégsem rohantam a szüleimhez, hogy anyaaaaaa, biszexuális vagyooook! Most 42 éves vagyok, férjnél, 2 gyerekkel. Jelentem, 100 százalékosan heteeoszexuális vagyok.

2019. máj. 10. 07:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!