Hogyan coming outoljak?

Figyelt kérdés

Már egy ideje tudom, hogy biszex vagyok, de nem mertem senkinek sem elmondani. Szüleimnek szeretném először, hiszen ők mégis csak a szüleim. De ők elég elutasítóak ezzel a témával kapcsolatban. Vagyis azt mondják, hogy felőlük elférnek az lgbtq emberek a világban, csak a négy fal között. Meg egyszer beszéltünk egy ismerősöm unokatestvéréről, aki pánszexuális(3 évvel idősebb tőlem), akkor azt mondták rá, hogy ilyen fiatalon senki sem tudja biztosra a szexualitását, meg hogy ehhez tapasztalat kell. Pedig előtte pár nappal már gondolkoztam, hogy coming outoljak nekik.

Vagy lehet, hogy nem is kellene? Várjam meg még esetleg lesz egy barátnőm? Vagy az sem baj, ha nem a szüleimnek, hanem mondjuk a barátaimnak mondom el először?

Mert már nagyon rossz, és olyan, mintha titkolnám előttük a valódi énemet, pedig nagyon szoros kapcsolatban vagyok velük, főleg anyukámmal. És amikor erre gondolok, hogy olyan mintha titkolóznék, mindig elkezd görcsölni a gyomrom.

Bocsánat, tudom hogy ez egy kicsit sok kérdés így egyben, de ha akár egyre is választ kapok, azért nagyon hálás leszek♥🙂



2019. máj. 9. 18:57
1 2 3 4
 31/36 anonim ***** válasza:
8%

Én detto,mint a 30as válaszoló. Gimiben én is voltam lányokkal. És nem csak csók volt,hanem minden.. nem is eggyel.

Voltam fiúkkal is. Egyszer 17 èvesen biztos voltam benne, hogy szerelmes vagyok egy lányba. Anyának semmit nem mondtam. Pedig nem szedte volna le a fejemet. De vártam,mert 17 voltam és úgy gondoltam még éretlen vagyok. Úgy is lett. Ez elmúlt és beleszerettem egy fiúba. Onnantól kezdve tudtam, hogy nem vagyok leszbi. Utána csak pasik voltak, mostanra már babát várok a párommal. Szóval kedves kérdező, 16 évesen, úgy,hogy nem voltál még együtt senkivel, ne gondold, hogy mindent tudsz. Semmit nem tudsz még. Így felesleges idegesíteni a szüleidet. Én is azt mondom,hogy ha leszel legalább 20-21 éves és éltél egy kicsit és továbbra is úgy érzed,neked lány kell akkor gondolkozhatsz, hogy elmondod. Addig inkább semmit. És élj egy kicsit,próbálj ki mindent,amire kíváncsi vagy.

2019. máj. 10. 07:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/36 anonim ***** válasza:
15%
Először is elvileg magyar ember vagy, beszélj magyarul, és angol kifejezések mellé ne használj magyar ragot. Ez még undorítóbb, mint az, hogy biszex vagy.
2019. máj. 10. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/36 anonim ***** válasza:
21%

Jajjj, nem kell ez a műbalhé!


Ki hiszi el neked szerinted, hogy ezt komolyan írtad?

2019. máj. 10. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/36 anonim ***** válasza:
76%
Nem olvastam el sem a leírást, sem a kommenteket. Állj oda az elé, akivel jobb a kapcsolatod, és mondd el. Ha kérdez, mesélj, és értesd meg vele, amire kíváncsi, oszlassátok el együtt a tévképzeteket. Sok sikert! Nekem nem volt gond otthon, az egész családom rendesen fogadott.
2019. máj. 10. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/36 anonim ***** válasza:
27%
Igaza van a #30-asnak, mivel ő is kísérletezett lányokkal, és nem lett biszexuális, így BIZTOS, hogy te sem vagy az, csak egy divatmajom. Mivel a #30-as az emberi lények etalonja, és így mindeki olyan, mint ő, aki meg mégse, az csak átmenetileg divatmajomkodik.
2019. máj. 10. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/36 A kérdező kommentje:

Köszönöm azoknak a válaszolóknak, akik csak segíteni szeretnének, nem pedig megmondani, hogy mi is a szexualitásom. Ugyanis azt már nem kell megmondani.

Utolsó pár válaszolóval pedig egyetértek. Csak egy divatmajom vagyok, aki igazából heteró csak vonzódok a nőkhöz is😂😂 ami pedig 100% hogy idővel elmúlik majd, mert fiatal és éretlen vagyok még ehhez, hogy ezt megértsem, és ez csak ilyen kísérletezgetés, meg csak tombolnak a hormonjaim... Most bocsánat emberek, de hadd tudjam már jobban a szexualitásomat, mint ti/önök. Mert én érzem, tudom hogy mi van velem, és ha jól tudom nem is arra kérdeztem rá, hogy akkor most biszex vagyok-e, vagy hogy undorító-e hogy az vagyok, hanem arra, hogy mikor/hogyan coming outoljak... Jaaa elnézést akarom mondani "előbújjak", mert magyar vagyok ennél fogva nem használhatok angol kifejezéseket.

Mégegyszer köszönöm azoknak, akik kulturált formában osztották meg velem véleményüket, és nem homároztak meg hasonlóak.

Egyelőre még nem mondtam el senkinek, és még mindig nem tudom, hogy mikor mondom majd el, de IGEN mindenképpen szeretnék coming outOLNI, de még várok vele egy kicsit, legalábbis a szüleimnél biztos.

2019. máj. 10. 21:03
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!