Így nem akarom a testvérem tanúnak. Érthető a problémám?

A családban nálunk szokás, hogy mindig a testvér a tanú, így az eljegyzés után kb egyértelmű volt, hogy a húgom lesz mellettem. Jó a kapcsolatunk, sokszor beszélünk, de Ő külföldön dolgozik, így havonta kb egy hetet van itthon.

Legutóbbi alkalommal kiderült, hogy egy nős pasival "jár", akinek két pici gyereke van. Mondogatja neki, hogy el fog válni, rossz a házasság stb, szóval a klasszikus szövegeket.

A szüleim, illetve a párom szülei is amiatt váltak el, mert az apák félrementek, mindkettőnk családjában nehéz időszakot okozva ezzel.

A házasság számomra nem csak egy papír, így nem szeretném, ha valaki olyan állna mellettem, aki épp valaki más házasságát szedi szét (tudom, hogy ehhez hárman kellenek, de szerintem sehogy se elfogadható, hogy olyan valakivel tölti az estét, akit otthon vár két óvodás).

Amikor elmondtam neki, megsértődött. Nem arról van szó, hogy ne jöjjön el, még mondtam, hogy a pasit is hozhatja, semmi akadálya, de így inkább egy gyerekkori barátom kérném fel.

Szerintem nem olyan nagy dolog egy esküvő vagy egy tanúság, hogy ennyire ki kelljen akadni és mivel a mi esküvőnk, ezért úgy gondolom, hogy a mi akaratunknak kellene a józan ész határain belül érvényesülnie. A vőlegényem velem ért egyet. A húgom viszont azóta nem válaszol, anyámnak is panaszkodik (aki amúgy nem tudja, hogy nős pasival kavar, mert nem meri neki elmondani), hogy nem lehet a tanúm, szóval a családnak is magyarázkodnom kell, ráadásul úgy, hogy az igazi okot nem mondhatom el. Beköpni nem szeretném, ennél azért többre tartom a kapcsolatunk.

Tényleg én vagyok túl konzervatív vagy valahol érthető a problémám?

Ismétlem, nem mondtam egy rossz szót se a húgomnak, nem tiltottam ki a pasit az esküvőről, mondtam, hogy ha gondolja üljünk össze négyen vacsorázni, ha tényleg komoly a dolog. Fontos nekem a boldogsága, de nem tudok azért teljesen jó képet vágni a helyzethez.