Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Miért leszek fáradt délutánonk...

Miért leszek fáradt délutánonként?

Figyelt kérdés

Gimnazista vagyok, napi átlagban nyolc órám van. Sokszor van úgy, hogy amikor délután visszaérek a kollégiumba, vagy esetleg még hamarabb, hogy képtelen vagyok csinálni bármit, álmosnak érzem magam. Néha próbálok aludni, de nem megy. Úgy hat óra felé megint éberebb leszek, és eredményesebben töltöm az időt a könyvek fölött. Nem tudom, mitől jön rám ez a délutáni fáradtság, mert egyébként szerintem eleget alszom (7-8 óra), és hétvégente bárminemű ébresztő nélkül sem alszom többet.

Egyszer azonban este egy fontos dolgozatra készültem, de nagyon ügyeltem, hogy időben lefeküdjek, hogy azért aludjak 7 órát, mert tudom, ha annál kevesebbet alszom, akkor aztán tényleg egész nap ásítozom, nem csak délután. Viszont amikor lefeküdtem, nem bírtam aludni. Forgolódtam, és este is többször felébredtem. Reggel már csak azt vártam, hogy mikor jelez már az ébresztő. Ez után a pocsék éjszaka után biztos voltam benne, hogy egész nap hulla leszek, de meglepetésemre olyan kipihentnek éreztem magam, mint még soha, és még csak el sem fáradtam. Ezt azóta nem tapasztaltam, és nem tudom, mitől volt.

Tudom, hogy inzulinrezisztenciám van, ami okozhat fáradtságot, de ez akkor is fura volt.

Meg tudná ezt nekem magyarázni valaki? Vagy tudnátok esetleg valami tippet adni, hogy hogyan küzdjem le ezt az álladó fáradtságot? Tanulás szempontjából is nagyon fontos, mert jó érettségit szeretnék írni.

A válaszokat előre nagyon hálásan köszönöm.



2017. szept. 10. 18:13
 1/3 anonim ***** válasza:
1.az iskola miatt, 2 meg a forgolódás szerintem stressz miatt volt, hogy direktbe nem tudtál elaludni, holott a szervezeted igényelte. Szóval korán kelés meg lehúzol 8 órát, amikor ülsz és magolsz, vagy esetleg a tesi követelményeknek hatszázezredszer is nekirugaszkodsz, hogy ne kettest kapjál már, hanem 3-ast, és csodálkozol, hogy fáradt vagy? Sőt, amikor hazaérsz, még akkor sem hagynak békén, mert fel kell készülni a másnapi meg az azutáni 8 órádra, hogy mindegyikből tudjál remekelni, ráadásul van, aki akármennyit tanulhat, nem lesz elég csak 3-asra; ez meg tök nyomasztó és leterhelő ez az egész, nem csak lelkileg, hanem fizikailag is, 8 óra + még otthoni tanulás 8 órát le kell húznod; pedig amúgy főleg a fiatal, fejlődésben lévő szervezeteknek leghamarabb 8-kor szabadna reggel felkelni, de itt meg mindenkinek munka meg iskola van, ki vigyázna az alatt az óra alatt a kicsi gyerekre, ha a szülő előbb elmegy dolgozni; ha meg később indulhatnának mindketten, amit amúgy nem lehet, akkor meg akkor lenne koromsötét, mire hazaérkeznek, és puff már el is ment az egész nap valami olyannal, amit esetleg nem szeretsz, rád van erőltetve, és nyomás alatt vagy, hogy ha nem felelsz meg valamelyik tantárgyból az elvárásoknak, akkor egyest kapsz, és később tudsz csak a végére jutni ennek a menetnek (iskola). Nem is minden tárgyat szeretsz meg örömmel csinálsz, amiben nem vagy jó, az frusztrál, van aki amiben jó, arra is rástresszel; és van aki olyankor nem tudja jól kialudni magát, mert az idegrendszerének több alvásra van szüksége. 8 óra munka meg koránkelés, meg utána még a tanulás túlóra, ebből külön-külön is fárasztóak az elemek; de az iskolásoknak meg így is kell állni a sarat. A felnőtteknek se sokkal jobb, de nekik legalább megvan a lehetőségük, hogy olyannal foglalkozzanak, amit szeretnek, amit nem munkaként, hanem hobbiként, örömmel, motiválva, jókedvűen tudnak csinálni lendülettel, hogy "na , akkor gyerünk!:D".
2017. szept. 10. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
*Ja meg amúgy még maga az utazás oda-vissza is fárasztó, és az is rabolja az idődet. Meg hogy rohanni kell a menetrendhez adott esetben.
2017. szept. 10. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Nem mindegy, hogy fizikailag vagy szellemileg érzed magad fáradtnak. Mert én általában szellemileg vagyok zombi, miután hazaérek a gimiből. Kell legalább egy óra pihi, mire le tudok ülni tanulni, különben hiába próbálom. ha szellemileg érzed fáradtnak magad, akkor csinálj valami olyat, ami kikapcsol vagy sportolj, ha pedig fizikailag, akkor tarts egy fél órás pihit, aztán tanulj. De a napi 8 óra alvás mindig legyen meg. És ne stresszelj, nem éri meg, én mondom, aki belebetegedett.
2017. szept. 10. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!