Vágyom a halálra, de közben meg félek is tőle. Érzett màr valaki ilyet?

26 éves nő vagyok. Úgy érzem, hogy rossz évtizedbe születtem. Teljesen idegennek érzem magamtól azt a világot, amit most élünk... Mindenben az elmúlást làtom, illetve, hogy az idő múlásával minden egyre rosszabb lesz. Gondolom ezt hívják depressziónak... A halálra sokszor úgy gondolok, hogy a megszűnéssel elmúlnak ugye majd ezek a gondolatok, meg hát minden. És nem fogom ezt a visszavágyódást érezni a múltba, amit sajnos nagyon gyakran érzek manapság. Ilyen honvágy szerű érzés, de nem helyhez kötött. Nem tudok elszakadni a múlttól. De nem is csak a gyerekkor hiányzik, mint mindnekinek, érthető módon, hanem még a 2009 előtti éveket is visszasírom. És nem azért mert a személyes életem rosszabb lett azóta, hanem úgy a világ... jajj de gáz ez így leirva. Idióta picsogás. De borzalmas tényleg így élni, hogy visszavágyódsz egy olyan korszakba, amiben nem is éltél (80-as evek pl.)

Öngyilkosságon nem töröm a fejem, meg tudok nevetni is, csak ez az érzés , ha nem lenne minden napos, akkor lehet nem gondolnék ennyit a halálra.