Borderline-ként lehet esélyem?
28/F vagyok; a depresszió része is rettenetes, nem dolgozok évek óta (normális munkahelyem se volt, a felsőfokú angol nyelvv, és a felsőfokú végzettség ellenére), szinte a szobámban élek óta, azon kívül, hogy kikelek reggel az ágyamból, máshoz nincs motivációm. Negatív filteren látom a világot, az életem értelmetlen, semmi hasznom.
Az egész oda vezethető vissza, hogy személyiségszinten egy rakás szarnak tartom magam, semmirevaló, stb, így eleve nem tudok csinálni semmit, amitől jobban lehetnék.
Ugyanakkor ott van a fekete-fehér gondolkodás (semmi középút), brutális kedélyhullámzás, a függőség (pornóban nyakig benne vagyok 10 éve, napról napra egyre jobban fogva tart). Energiaitalt is elég sokat iszok naponta, de nem tudok csökkenteni, mert vagy abbahagynám teljesen (de az nem megy), vagy tartom a fix mennyiséget..
Az életemben vannak fix dolgok fix időpontokhoz kötve, amiket már sokkal inkább kényszerből/megszokásból csinálok, mint élvezetből.
Pszichológusnál voltam fél éve, de még arra se volt hajlandó, hogy elismerje a BPD-t, csak nyomta a szokásos kliséket, minden alkalommal újra és újra.
Mit tehetnék még? Több dolgot is megpróbáltam már, amiről azt hittem, hogy majd mennyit lendít rajtam, és nem, az áttörés azóta is várat magára (már ha lesz valaha).
válasza:Igen.
Pszichiáter tud diagnosztizálni. Én járok terápiára is, viszont nem látom a végét. Valószínűleg életem végéig segítségre fogok szorulni.
Amikor hetente meg van tartva a terápia, akkor tök normális életet élet, ha viszont hosszabb szabadságra megy a pszichiáterem, visszazuhanok.
válasza: válasza:Jól lepontoztalak utolsó. Azért mert ilyen kedvem volt. Remélem nem éled meg személyesnek. :D
Egy borderline.
válasza: válasza: válasza:Én az idegbeteg border vagyok. Aki tör zúz ha olyanja van. Váltakozik a jó és a rossz. Nem tudom ki vagyok és mit akarok. Élek de minek, meghalnék de hogyan? :D Ugyanakkor jó érzés izomból berugni és habzsolni az életet. Elkölteni egy este alatt 40 ezret csak kajára. De néha jobb lenne a sírban.
Sajnálom ha gonosz voltam , felpontoztalak. ♥
válasza:2-es, látom halvány lila fingod sincsen milyen borzasztó lehet ez a mentális betegség (vagy akármelyik)
Csak azt nem értem minek kell akkor hozzápofáznod
Imádom ezt a szerezz barátnőt meg dolgozz sallangot, képzeld mindenki tudja hogy ezt kéne csinálni de betegen ez kb lehetetlen.. na mindegy
A kérdésre válaszolva, bennem néhány hónapja tudatosult hogy valószínűleg ez a bajom, egyenlőre még keresem hova tudnék ezzel fordulni
Az elmúlt 1-2 évben kezdtem magam rettenetesen érezni, addig olyan nagyon nem befolyásolta az életemet, egyetemre jártam, szüleim támogattak.. most viszont saját lábra kéne állnom és nagyon szét vagyok hullva, egyszerűen nem megy..
Az emberek között szorongok, így a munkahelyemen sem nagyon tudok fejlődni. A gondolkodásom fekete fehér, folyamatos az érzelmi hullámvasút.
Így visszagondolva és tudva mik a tünetek igazából ez egész életemben megvolt, de csak most ütközött ki rajtam igazán
válasza:Engem 18 éves koromban diagnosztizáltak borderlineal, bár már előtte is jártam ideggyógyászaton és pszichológusnál. 18-20 éves voltam körülbelül, amikor olyan rosszul voltam, hogy minden nap falcoltam, bántalmaztam magamat. Nem tudtam aludni, ha mégis akkor rémálmaim voltak. Flashbackekjeim és emlékezetkieséseim voltak. Borderline mellett bipoláris zavarral és többféle szorongással is diagnosztizáltak. Pszichiátrián is kezeltek.
A pszichiátria után döntöttem úgy, hogy felállok ebből, mert így nem tudom folytatni tovább. Kerestem egy dokit, aki direkt borderlineosok kezelésére szakosodott. (ők általában dialektikus viselkedésterápiát, kognitív viselkedésterápiát, sématerápiát alkalmaznak) és néhány évig jártam hozzá, ami segített megtenni az első lépéseket a teljesebb élet felé.
Aztán magamtól folytattam a gyógyulást. Sokáig voltam munkanélküli, bezárkóztam a szobámba, egész nap rettegtem, zokogtam, vagy épp érzéketlenül feküdtem az ágyamban. Napról napra, néha óráról-órára éltem. És most, sok év kemény munkája árán, jelenleg tünetmentes vagyok. Egyetemen tanulok, még ha túlkorosan is.
Áttörésre ne várj, az sosem fog eljönni. Egy nap alatt nem lehet kijönni ebből, hiszen a betegség sem egy nap alatt alakul ki. De fokozatosan, megtanulva azt, hogyan tudsz magaddal kedves lenni, magadra támaszkodni, ki lehet ebből jönni. Még a legmélyebbről is. Engem évekig szexuálisan bántalmaztak, fenyegettek, összevertek, a szemem láttára verték hurkásra, püffedtre, lilára azokat akiket szerettem... minden egyes nap halálosan rettegtem, ezért nem mertem segítséget sem kérni. Téveszméket kreáltam magamnak, hogy könnyítsek a lelkemen, azt képzeltem, ha bántom magamat azzal megválthatom azoknak a szenvedését, akiket szeretek. Mert semmilyen más eszköz nem volt a kezemben. Nem is lehetett volna, hiszen gyerek voltam...
Azóta felnőttem, (lélekben is) és nagyon fontos dolgot tanított meg nekem mindaz, amin keresztül mentem. Azt, hogy lássak! Lássam azt, ha más embernek, gyerekeknek szüksége van segítségre. Az ember idővel megtanulja a fájdalmát, elkeseredettségét, magányát jóba átfordítani.
Van esély rá, hogy jobban legyél. Ha teszel érte, akkor biztos, hogy jobban tudsz lenni! Az embert nem a betegsége határozza meg. Az csak egy bélyeg. De, hogy te ki vagy valójában, azt neked kell megkeresned. Sőt, neked kell felépítened. Csakis rengeteg erőt tudok neked kívánni, az élethez és a gyógyuláshoz!
Legyen a mai napod szebb, mint az előző volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!