15 év depresszió után még meg lehet gyógyulni?

8as tol kérdezném hogy mire

Gondol pontosabban mer én is

Így gondolom hogy aki

Sok minden tud látott elég

Idős ahhoz hogy saját maga

Szerint mindenhez ért átlátja

A valóságot annal sztem

Sajnos mint nálam is egyre

Nagyobb a depresszió a szorongás nem iszom nem

Dohányzom azt hittem hogy

Ijen életvitel mellett

54 éves koromra egészséges

Maradok de már 5-6 éve szenvedek egyre inkább

És sztem nincs megoldás

Csak a végső!!

Kérlek írj valamit

Hátha okosabb leszek

És sirhatok egy jót

Ami persze rossz de mégis jó

Üdvözlettel

11 -es, én vagyok 8 -as, de nem értem mire vagy kíváncsi. Mégis mit írhatnék, mitől leszel okosabb ezáltal? A lelki békére gondolsz netán? Ez nálam annyit takar, hogy nagyon összehúzom fülem-farkam, nem nagyzolok, szinte remete vagyok. Bár nekem könnyű introvertáltként ezt így összehozni. A lelki béke nagyjából azt jelenti hogy el tudsz foagdni egy csomó olyan dolgot az életben, amitől más szenved. Elfogadod, hogy nem attól leszel boldog, hogy minden hétvégén egy csomó pénzt költesz szórakozásra, vagy hogy évente kötelezően el kell menni tengerre, vagy hogy csak akkor ember az ember, ha van pasija/nője, vagy pedig mások fölé kellene kerekedni, és minél többen felnéznek rád, istenítenek, rajonganak, akkor vagy valaki. Jó példa erre a színészi/énekes életmód. Hányról hallani, hogy öngyilkos, vagy szétdrogozza magát, közben meg a fél világ lehet felnéz rá, imádja, kezét-lábát odaadná ha csak fele olyan ember lehetne, mint ő. Ezek az emberek pontosan rájöttek, hogy ha életük legnagyobb célját is beteljesíthették, akkor is nem látják egy idő után az életük értelmét. Csak ők annyira hozzászoktak ahhoz, hogy nagy lábakon élnek, hogy nekik több extra tevékenységre, cuccra van szükségük, hogy viszonylag jól funkcionáljanak, és elmondhassák magukról, hogy márpedig ők igen is jól élnek, hogy pontosan ez vezet az öngyilkos gondolatokhoz. Tehát minden létező "kincsesbányát" kiaknáztak, és ugyanott vannak, mint pl. te vagy én, csak ők már könnyebben meghalnak, mert hozzászoktak túl sok pluszhoz, ami nélkül már életképtelenek. Persze van a másik tábor, akinek pl. gyerekkori traumája van, és leél egy életet, a művei is erről szólnak, a végén meg jön a nagy csattanó, hogy öngyilkos lett, aztán egy csomó rejtett dolog kiderül az egész múltjáról, meg hogy a művei is ezt rejtegették, stb. Azért az életművészek példát hoztam fel, mert ez mutatja meg leginkább azt, hogy miről is beszéltem az előző hozzászólásomban. Ezek az emberek kitűztek szép nagy célt maguknak, de mikor elértek úgymond a csúcsra, ugyanúgy szembe találják magukat a rút igazsággal, hogy így sincs örök értelme az életnek. De mondom ehhez kell egy fajta IQ, hogy valaki így érezhesse magát. Én pl. rossz vagyok/voltam mindig is matekból, nem értek a politikához, meg egy csomó hétköznapi dologhoz, ami más ember számára alapvető kultúra és képessége kellene legyen az embereknek, cserébe lehet hogy más dolgokat fog fel az agyam, amit sajnos nem tudok átadni olyan pontosan, ahogy belül megélem, és ami kihatással van olyan hétköznapi dolgokra is, mint hogy mi értelme megházasodni, gyereket nemzeni, mi értelme összeülni egy füstös kocsmában aztán úgy röhögni mindenen, hogy látom magam előtt slow motion -ben, ahogy fröcsög félig a nyál, félig a pia az emberek szájából, meg aztán még nagy hahota közepette, oda is csapnak az asztalra, hogy még jobban száljon szét minden mocsok, amiben benne vannak éppen...És ez a kocsmás példa csak egy a sok ezer érzet közül, és még rengeteg ilyen van. Mondták szüleim, hogy sokszor úgy viselkedek, mint Monk (a flúgos nyomozó), pedig nem vallom magam ilyennek. Lehet, hogy van egy enyhe autizmusom (bár erre nincs orvosi bizonyíték/papír), ezzel kapcs több esetben is gyanút fogtam. Az első ilyen eset, amikor elkezdtem nézni az Agymenőket, és több esetben is szívemen viseltem a főszereplő, Sheldon pályafutását, holott tudom, hogy én magam sem tudnék megtűrni magam mellett egy olyan személyiséget. A másik, kitöltöttem neten annó egy tesztet, ami ilyen asperger szindróma gyanút hivatott mérni. Nem is tudtam akkor még mi az, a kérdések is olyanok, hogy nem tudtam volna megjátszani, csak őszintén válaszoltam. Ezt be is linkelem most ide, mert végül is nincs mit takarnom, és a számok magukért beszélnek. Amúgy mindezektől függetlenül én egy erősen emocionális embernek vallom magam, ellentétben a többi aspitól, akik inkább ilyen racionálisak, meg matekzsenik többnyire. Bár jómagam informatikát fejeztem, most meg sok éve önszorgalomból játékfejlesztőnek és programozónak képezem magam, azért érzem, hogy ez is csak egy lyukpótló az életemben, pedig nincs más, amit ennyire élveznék, mint ezt a tevékenységet. Ja, még szeretek lányokkal időnként mélyen lelkizni (persze ezt is csak neten keresztül, írásban), de már komolyabb kapcsolatra nem vagyok nyitott, pedig szexuálisan érdekelnek nagyon is, csak mivel tudom, hogy rendes kapcsolatra nem vagyok hivatott, így nem szeretném őket megbántani ezzel, mert akik velem akartak bármi komolyabbat is, egyikük sem egyéjszakásat akart, hanem mintha azt a szexet is mint egy eszközt vetették volna be nálam, hátha azzal meghozzák a kedvem, hogy többet akarjak. Szóval ez is rossz, hogy ezeket a dolgokat is lejátszom magamban előre, mint egy filmet. Mintha tudnám a dolgok végkimenetelét, mert annyira ismerem magam.

Na most remélem a kérdező meg a 8 -as is kielégítő választ kapott. Ja meg itt van a link amit ígértem, hogy elvileg mi bajom lehet. Szóval aki most azzal támadna, hogy egyszerűen hülye vagyok, meg simán lúzer és megkeseredett, és csak a világban keresem a hibát, az kicsit gondolkodjon el a leírtakról, mert nem mindenki a lúzerség miatt nem tud valamit megélni:

[link]

Köszönöm szépen hogy ennyit

Írtál 11 és vagyok

Minden jót kívánok