Mi bajom lehet mentálisan?
21 éves srác vagyok, régebben (kb 12 - 13 évesen) sokkal boldogabbnak és könnyebbnek éreztem az életemet, mostanság viszont van olyan, hogy hosszú hetekig - hónapokig letargiában vagyok, ami van hogy naponta felcserélődik egy "pozitív" szakaszra. Ilyenkor általában sokáig fent szoktam maradni, és csinálni valami értelmesebb dolgot (újságcikk írás, egyetemi beadandók írása, random olvasgatás valami témával kapcsolatban, egész mélységig.)
Máskor viszont van olyan, hogy napokig semmi kedvem semmihez, legszívesebben egész nap csak feküdnék, és néznék ki a fejemből. Ilyenkor nem igazán tudok fókuszálni normálisan semmire, mindig elkalandozik a gondolatom a "semmire", olyan mintha egy zombi lennék, kikapcsol az agyam, és csak bámulok kifelé.
A magánéletem mindig is egy kész katasztrófa volt, soha sem tudtam normálisan barátkozni másokkal, és általában kihasználtak azok az emberek, akiket túl közel engedtem magamhoz. (érdekbarátok vettek körül középiskolában is, akik érettségi után nem is kerestek.) Soha nem jártam el szórakozni itthonról, általában mindig itthon ültem, és számítógépen játszottam valami online játékkal, beszélgettem Facebookon pár ismerősömmel, vagy filmeket / sorozatokat néztem.
Párkapcsolatom sosem volt, régebben sokkal inkább vágytam arra, hogy egy lány szeressen, mostanra viszont ez az "igény" eltompult, harmadlagos / negyedleges dologgá vált, azok után, amit tapasztaltam a lányok részéről. Volt egy lány, aki kiadta magát a "legjobb barátomnak", rengeteget beszélgettem vele chaten, illetve telefonon, viszont személyesen soha sem tudtunk találkozni, mert Ő Angliában tanult, és Budapestre évente 1-2x járt csak haza, akkor viszont pont szorgalmi időszakom volt az egyetemen, így nem tudtam kihagyni 1-2 napot azért, hogy találkozzak vele. Viszont ennek ellenére beszélgettünk, én voltam neki a lelki szemetesláda a korábbi párkapcsolatai miatt, (félreléptek tőle, semmibe nézték a volt barátai) és hát.. beleszerettem. Hiba volt, nemsokkal később engem is lapátra tett, azzal a címszóval, hogy nem vagyok az esete, és így nincs értelme beszélgetünk. Ma kíváncsiságból ránéztem az Instagramm profiljára, láttam hogy van egy tök magabiztos pasija, illetve egy új "legjobb barátja". Lelkileg teljesen a padlón vagyok ettől, hogy 2 év ismeretséget csak úgy.. félre hajított. Úgy érzem magam, mint egy kidobott kiskutya, aki senkinek nem kell.
A korombeliek pedig úgy aláznak meg lelkileg, ahogy csak tudnak. Nem vagyok egy erős fizikummal megáldott, önbizalommal teli srác, és sokan ezen élcelődve piszkáltak középiskolában, illetve általános iskolában is. Megvédeni soha nem tudtam magam az ilyen IQ fighterektől, egész egyszerűen nem tudtam sohasem, mi lenne a helyes reakció tőlem. Verekedni nem akartam, mert tudtam, hogy fizikailag úgyis ők vannak fölényben. Érvelni 1-2x próbáltam meg, de láttam hogy nem voltak azon a szellemi szinten, hogy értelmezzék a mondanivalómat.
Így most itt vagyok 21 évesen, barátok, párkapcsolat nélkül. Egyedüliként a tanulást tudom pozitív dolognak felhozni az életemben, az egyetemen egy tök nehéz szakon tanulok, és szeretem is azt, és egész jól is megy a dolog, viszont félek, hogy egyetem után hogy fogom bírni a gyűrődést. Pedagógusnak készülök, általános iskolába, és az a legnagyobb mumusom jelenleg, hogy az iskolában leégek a diákok előtt.
válasza:Jaj Te! 😊
Nem eszik olyan forrón azt a kását. Nem hiszem, hogy sanyarú a sorsod, csak elég negatívan gondolkodsz, azt latom.
21 évesen még nem szokott általában olyan nagyon sok dolog történni az emberrel. Majd jönnek a dolgok idővel.
Az írásod alapján egy nagyon összeszedett, szimpatikus es normális srác lehetsz.
Próbáld meg azt, hogy nem arra fókuszálsz, ami rossz, vagy ami nem sikerült, vagy ami hiányzik az életedből, hanem arra, amid van, amit elertel, amire büszke vagy.
És ezekkel foglalkozz inkább, a gondolataid ezek körül forogjanak. Közben én meg kicsit edzenek, kondizni járnék a helyedben, vagy akár otthon valami edzés... Csodákat tenne veled ez a két dolog összesen. 😉
válasza:
válasza:Istenem ,de aranyos vagy❤️ Ez a lelkiismeret annyira hiányzik a világból. Két lábon járó szeretetbomba vagy! Semmi bajod nincsen! Gyakorlatilag a körülötted lévőknek van mentális problémája, de nem neked!
Refisztrálj Tinderre. Ne kifejezetten csajozni, csak ismerkedni, barátkozni. Meglepő mennyi hasonló felfogású embert találsz majd.
Az angliai kiscsajtól ne légy kiborulva, valószínűleg sosem volt eléggé érett hozzád, így egy esetleges kapcsolatban pont te lettél volna, aki elhajtod, mert sem érzelmileg, sem értelmileg nem hozza a szintet.
24/N
válasza:Depresszió. Hasonló volt nekem is, csak még otthon éltem és az anyám annyira elvette az életkedvemet és motivációmat hogy kibuktam az egyetemről mert nem volt elég energiám felkeni sem.
Szép és jó hogy ismeretlenek itt "szeretetbombának" meg "aranyosnak" mondanak, és igaz is lehet, de a mentális egészséged nem normális.
Menj el egy dokihoz. Különben önbizalom és motiváció nélkül fogsz megposhadni. Ne várj vele ahogy én tettem évekig.
A depresszió egy elég komplex dolog. Nekem pl. sosem volt öngyilkossági kísérletem és nem is lesz mert az életet többre tartom bárminél. Ez viszont nem akadályozott meg abban hogy egy olyan tikk alakuljon ki nálam hogy időközönként akaratlanul "gyilkolj meg" vagy "öngyilkos akarok lenni" szavakat mondom magamnak hangosan.
Sokáig nem ismertem fel és ezért fajult el ennyire a dolog. Nálad látok előjeleket amiket magamon ilyen idős koromban nem vettem észre. Ne várd meg míg rosszabb lesz.
Ha az ember fizikailag rosszul van elmegy a háziorvosához, de ha mentálisan akkor akkor ritkán és általában túl későn megy pszihológushoz.
Ne várj vele, a depresszió korunk "mentális náthája" rengeteg ember szenved tőle, viszont nem megy pszihológushoz mert ő nem bolond
válasza:Köszönöm az első két válaszoló motiválós válaszát is. :D
#4 Depressziósnak azért nem mondanám magam, mert sokszor van ilyen pozitív szakaszom, amikor nem borulok magamba, és teljesen jól érzem magam. Az öngyilkosság nekem sem fordult meg a fejemben, jobban félek a halál utáni ismeretlentől, minthogy megöljem magamat.
Gondolkoztam azon is, hogy bejelentkeztek egy pszichológushoz, viszont eléggé szkeptikus vagyok a dologgal kapcsolatban, mivel engem az egyetemen se tudott igazán meggyőzni ez a tudományág, hogy segítene valamit.
A pszichiáteren gondolkozom leginkább, viszont nagyon cikinek érezném az egész dolgot. Egyik rokonom elment pszichiáterhez, nála depressziót diagnosztizált a doktornő, és elmesélte hogy a váró tele volt olyan emberekkel, akiknek mentálisan elég komoly problémáik vannak / voltak (skizofrénia, borderline stb.)
válasza:Pszichiáterre gondoltam, a pszihológus segíthet, de én sem igazán hiszem hogy "beszélgetéssel" meg tud oldani minden problémát.
Háziorvosnál cikinek érzed ha egy náthával bemész és melletted egy túlsúlyos cukorbeteg magasvérnyomású egyén gurul be a kis elektromos rokkantrobogóján? Mennél orvoshoz törött ujjal és rosszul éreznéd magad hogy más is vár akinek a lába tört el?
Sorolhatnám még a költői kérdéseket, de szerintem érted a lényegét a dolognak.
Csak magadnak ártasz ha nem mész el.
Lehet előbb egy pszihológus, akivel átbeszéled a dolgokat, és ha ő úgy látja hogy depresszió vagy egyéb mentális probléma akkor már egy diagnózissal mész a pszichiáterhez, de mindenképpen lépj a problémáid megoldása felé. Ne várj vele mert éveket emészthet fel az életedből.
Az hogy vannak jobb és roszabb időszakok az nem sok mindent jelent. "Vannak olyan időszakok amikor nem borulok magamba" ha ezt átvezetnénk egy fizikai betegségbe akkor mondhatnád hogy "Vannak napok amikor nem fosom össze magamat, szóval nem hiszem hogy krónikus hasmenésem lenne".
Gondolj rá betegségként, mert az, és minden nap amit a kezelése nélkül töltesz ronthat az állapotodon és negatívan befolyásolja a közérzetedet.
válasza:Az állapotodat úgy hívják, hogy depresszió. Mióta érzed magad ramatyul, mikor vetted először észre magadon? Ha a körülményeid nem változnak meg jelentősen, csak rosszabb és rosszabb lesz segítség nélkül. Rövid időn belül megjelenhetnek az öngyilkos gondolatok, sokkal könnyebben lehetsz alkoholista, vagy kattanhatsz rá drogokra. Idővel fizikai betegségeid is kialakulhatnak miatta. A legvége pedig az öngyilkosság, még ha most nem is gondolsz ilyenre. Ez egy baromi komoly dolog sajnos, az ember akkor veszi észre hogy baj van, amikor már nyakig benne van.. Minél hamarabb keress fel egy pszihiátert, elsőkörben talán egy fizetőset, a tapasztalat hogy lelkiismeretesebbek mint akik az állami szektorban dolgoznak, nem futószalagszerű, és jóval hamarabb lesz időpontod. Nem tudom, hogy fiatalabb korban ért e valamilyen komoly trauma, vagy csak a családi környezet volt úgy unblock érzelmileg sivár, mérgező. De a személyiségjegyeket amiket leírtál, magadba fordulás stb. általában ez váltja ki. Nem is kellett traumának történnie, ha a szüleid is érzelmileg fejletlenek nem tudtad eltanulni tőlük tudat alatt azokat a viselkedésjegyeket, amik szükségesek hozzá, hogy érvényesülj az emberek között, kapcsolatokat alakíts ki más emberekkel stb.
A lényeg első körben, hogy orvoshoz minél hamarabb!!!
Az antidepiktől se tarts, hetek alatt fényévekkel képesek javítani a mostani állapotodon.
Egy pár éve (3-4) már ez jelen van nálam, de ami a legnagyobb problémát jelenti számomra, az a szociális fóbia. Egész egyszerűen utálok itthonról elmenni egyedül, legyen szó bevásárlásról vagy hivatalos ügyek intézéséről, mert mindig ideges leszek; izomremegés, izzadás, erős szívdobogás.
Amikor ismerősökkel megyek valami ilyen helyre, akkor ez teljesen megszűnik nálam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!