Mi bajom lehet mentálisan?

21 éves srác vagyok, régebben (kb 12 - 13 évesen) sokkal boldogabbnak és könnyebbnek éreztem az életemet, mostanság viszont van olyan, hogy hosszú hetekig - hónapokig letargiában vagyok, ami van hogy naponta felcserélődik egy "pozitív" szakaszra. Ilyenkor általában sokáig fent szoktam maradni, és csinálni valami értelmesebb dolgot (újságcikk írás, egyetemi beadandók írása, random olvasgatás valami témával kapcsolatban, egész mélységig.)

Máskor viszont van olyan, hogy napokig semmi kedvem semmihez, legszívesebben egész nap csak feküdnék, és néznék ki a fejemből. Ilyenkor nem igazán tudok fókuszálni normálisan semmire, mindig elkalandozik a gondolatom a "semmire", olyan mintha egy zombi lennék, kikapcsol az agyam, és csak bámulok kifelé.

A magánéletem mindig is egy kész katasztrófa volt, soha sem tudtam normálisan barátkozni másokkal, és általában kihasználtak azok az emberek, akiket túl közel engedtem magamhoz. (érdekbarátok vettek körül középiskolában is, akik érettségi után nem is kerestek.) Soha nem jártam el szórakozni itthonról, általában mindig itthon ültem, és számítógépen játszottam valami online játékkal, beszélgettem Facebookon pár ismerősömmel, vagy filmeket / sorozatokat néztem.

Párkapcsolatom sosem volt, régebben sokkal inkább vágytam arra, hogy egy lány szeressen, mostanra viszont ez az "igény" eltompult, harmadlagos / negyedleges dologgá vált, azok után, amit tapasztaltam a lányok részéről. Volt egy lány, aki kiadta magát a "legjobb barátomnak", rengeteget beszélgettem vele chaten, illetve telefonon, viszont személyesen soha sem tudtunk találkozni, mert Ő Angliában tanult, és Budapestre évente 1-2x járt csak haza, akkor viszont pont szorgalmi időszakom volt az egyetemen, így nem tudtam kihagyni 1-2 napot azért, hogy találkozzak vele. Viszont ennek ellenére beszélgettünk, én voltam neki a lelki szemetesláda a korábbi párkapcsolatai miatt, (félreléptek tőle, semmibe nézték a volt barátai) és hát.. beleszerettem. Hiba volt, nemsokkal később engem is lapátra tett, azzal a címszóval, hogy nem vagyok az esete, és így nincs értelme beszélgetünk. Ma kíváncsiságból ránéztem az Instagramm profiljára, láttam hogy van egy tök magabiztos pasija, illetve egy új "legjobb barátja". Lelkileg teljesen a padlón vagyok ettől, hogy 2 év ismeretséget csak úgy.. félre hajított. Úgy érzem magam, mint egy kidobott kiskutya, aki senkinek nem kell.

A korombeliek pedig úgy aláznak meg lelkileg, ahogy csak tudnak. Nem vagyok egy erős fizikummal megáldott, önbizalommal teli srác, és sokan ezen élcelődve piszkáltak középiskolában, illetve általános iskolában is. Megvédeni soha nem tudtam magam az ilyen IQ fighterektől, egész egyszerűen nem tudtam sohasem, mi lenne a helyes reakció tőlem. Verekedni nem akartam, mert tudtam, hogy fizikailag úgyis ők vannak fölényben. Érvelni 1-2x próbáltam meg, de láttam hogy nem voltak azon a szellemi szinten, hogy értelmezzék a mondanivalómat.

Így most itt vagyok 21 évesen, barátok, párkapcsolat nélkül. Egyedüliként a tanulást tudom pozitív dolognak felhozni az életemben, az egyetemen egy tök nehéz szakon tanulok, és szeretem is azt, és egész jól is megy a dolog, viszont félek, hogy egyetem után hogy fogom bírni a gyűrődést. Pedagógusnak készülök, általános iskolába, és az a legnagyobb mumusom jelenleg, hogy az iskolában leégek a diákok előtt.