A legjobb barátnőm két éve öngyilkos hajlammal küszködött. - Mit kellett volna (másképp) tennem?

Szia!

Tekints úgy a dologra, hogy légy hálás azért, hogy még időben léptél és a tőled telhető legjobb lépést megtetted. Lehet, épp ezzel mentetted meg a barátnőd életét. Ez pedig fontosabb annál, hogy ennek érdekében hazudtál neki (arról, hogy nem te mondtad el azt, hogy baj van).

Ha nem lépsz, lehet, már nem élne. Ha abban az állapotában elmondod neki, hogy te kértél segítséget számára, mivel instabil volt, így nem kiszámítható és lehet, felindulásból kárt tett volna magában. Ezért mondom, hogy akkor és ott a tőled telhető legjobb lépést tetted meg - érte, az életéért.

Ezért nemcsak, hogy nem kellene, hogy bűntudatod legyen, hanem tekints úgy a helyzetre, hogy életet mentettél.

Sajnos sok olyan embert azért veszítünk el, mert bár láthatók a jelek, a környezet nem akarja észrevenni, nem mer lépni. Te vagy az, aki JÓT tett, aki mentett ezáltal!

Teljesen jól cselekedtél. Én hasonló cipőben járok,csak nem a te,hanem a barátod szemszögéből. Nem azt mondom,hogy a pszichológus téma egyáltalán nem működne senkinél, de azt kell mondanom,nekem nem vált be. Igen, napi 1 órát voltam nála, beszélgettünk,teszteket csináltunk ami tetszett,de ezen felül? A rossz helyzetből oda mentem, letelt az egy óra, és ugyanoda mentem vissza. A problémák,a magány,az önsanyargatás, a negatív gondolatok, az állandó viták,az állandó csesztetés,a lelki terror és még sorolhatnám nem tűntek el néhány beszélgetéstől. Ez olyan,mintha valaki fuldoklana, kihuznad a vízből egy órára majd vissza, és ezt heti többször,napi egyszer. Én már több,mint 8 éve jarok pszichológushoz, egyszer voltam pszichiáternél, ezutóbbi viszont csak végleg elvetette bennem, hogy az emberek nem akarnak jót. A "találkozónk" során ami történt,annyi volt,hogy beszélt anyámmal, akinek nincs semmi rálátása arra hogy bennem mi van,csak arra,miket csinálok. Vele beszélt,velem nem. Nekem, egy fát kellett rajzolnom. És ennyi... Ebből ő aztán leszűrte, hogy nekem semmi bajom nincsen. Ez volt 3 évvel ezelőtt. azóta már tenyleges ,neurotikus betegséggé nőtte magát bennem az akkor még mély depresszió. Azóta már heti többször vannak düh kitöréseim és panikrohamaim. Ilyenkor merül fel bennem a kérdés,hogy "mi lett volna,ha tényleg szándékozik segíteni, nem csak a fizetéséért megy be "dolgozni" ?"...

Sajnos nekem nem volt olyan barátom,akire úgy számíthattam volna, mint a te barátnőd rád.

Lehet,hogy már ennyi megoldotta volna, legalább azt,hogy ne essek lejjebb. De ez most mindegy,nem a kérdésre irányul már.

Te amit tehettél,megtetted, és elmondhatatlanul jól tetted és az,hogy 2 év elteltével is úgy érzed, többet is tehettél volna, azt sugallja nekem,hogy vannak még jó, lelkiismeretes emberek a földön, még ha nem is ismerek egyet se,de látok rá példát (most vedd úgy,hogy rád mutatok).

Szóval ne rágd ezen magad. Én azt mondanám,hogy egy hős vagy, mert ha nem is kifejezetten a haláltól,de megmentettél egy életet, segítettél esélyt adni neki arra,hogy normális élete lehessen, mert nem láncolja le a mélybe a sok rossz.

Légy büszke magadra, jó ember vagy.