Úgy érzem, az életem romokban hever. Mit tegyek?

Tudom hogy sokan csak önsajnáltatásnak fogják venni. Lehetőleg nem kérek rosszindulatú megjegyzéseket.

1. Az egyik problémám az, hogy már sulis korom óta nagyon zárkózott vagyok, soha nem voltam az a barátkozós típus. Nem merek kezdeményezni lányoknál, nagyon szégyenlős vagyok, félek, hogy sosem lesz barátnőm. Semmi önbizalmam nincs, lehangolt vagyok, tele vagyok elfojtott haraggal és negatív gondolatokkal, mivel annak idején sokat csúfoltak a suliban. Egyetemen csak neten próbálkoztam lányoknál, de vagy nem írtak vissza, vagy nem jöttek el randira, ha el is jöttek, többet nem akartak találkozni velem. Az egyetlen kapcsolatom egy lánnyal 1 hónapig tartott, aztán megunt és elhagyott... Azóta még próbálkoztam a netes ismerkedéssel, de kudarcba fulladt, aztán egy ideje már egyáltalán nem beszélgetek senkivel, csak azzal az 1-2 haverommal chaten.

Nagyon frusztrált vagyok emiatt, meg elegem van már ebből az életből, amit élek.

2. Jelenleg egyetemre járok, de ezzel a szakkal szerintem nem sokra fogom vinni, emiatt is aggódom, hogy lesz-e normális munkám és miből fogok majd megélni... Irigy vagyok azokra, akik boldogok, párkapcsolatuk van és sokra vitték az életben. Azt érzem, semmire nem vagyok képes.

3. A szüleim sokat veszekednek egymással, inkább anyummal tartom a kapcsolatot, apámmal nem igazán beszélgetünk.

Pszichológushoz járok pár éve, meg szedtem antidepresszánsokat is (most már nem szedek semmit, nem hatott egyik sem). Néha beveszek egy nyugtatót, ha emberek közé kell menni, de sokat az se segít, csak kevésbé szorongok.

Depressziót és szociális szorongást állapítottak meg nálam, de ahogy írtam, a kezelés sikertelen egyelőre a terápián...

Úgy érzem, menthetetlen a helyzetem, nem tudom hogyan változtassak az életemen, egyszerűen nem megy.

Aki szeretne esetleg beszélgetni velem, nyugodtan írjon privátban.