Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Tudnátok segíteni mit tehetnék...

Tudnátok segíteni mit tehetnék most?

Figyelt kérdés

Kamaszkorom óta erős szorongással küzdöttem, 22 évesen mentem vele szakemberhez. 2,5 évig tartó kognitív viselkedésterápiát csináltunk, úgy tűnt rendbe jöttem. Közben javítottam az életszínvonalamon is, amit azóta is fenntartok. 6 év telt el azóta, és tavaly újrakezdődött a szorongás. Ugyanolyan erősen, mint kamaszkoromban. Az a problémám, hogy már nincs pénzem terápiára járni. Tudom hogy ez lenne a megoldás de ez rettentő sok pénz, 3 alkalom (ami még semmi) már 100 ezerbe kerül. Sztk-s pszichológushoz nem megyek mert anno is azzal kezdtem és többet ártott mint használt. Ott gyakorlatilag semmibe vettek, ami még rá is dobott a szorongásra.

Próbáltam felidézni az emlékeket, elővettem a kis jegyzeteimet, próbálom fejben újra csinálni a terápiát, de az a baj hogy annyira hozzá vagyok szokva például a negatív gondolatok pozitív gondolatokkal való helyettesítéséhez, hogy már semmit nem segít. Kezdetben működik mert rájön az ember hogy jé, így is lehet gondolkodni, de én ezeket már megtanultam és már pozitív gondolatok mellett is ugyanúgy szorongok. Nagyon elegem van már, tudtok valamilyen tanácsot adni?


2021. jan. 20. 18:43
 1/1 anonim ***** válasza:
Millió technika van szorongás oldásra, a kognitív terápia csak az egyik a sok közül. Nagyon jó könyvek tucatjai vannak a témában, szerintem íratkozz be a könyvtárba, és olvasgass kicsit.
2021. jan. 20. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!