Mit tehetek, ha úgy érzem, hogy tönkreteszik az életemet a korlátozások?

Mondjuk egy másodpercre is belegondolni abba, hogy rajtad kívül még vagyunk egy pár millióan ugyanebben a helyzetben. Hogy miért nem kapsz levegőt, azt el nem tudom képzelni, elég sokaknak alapvető munkaeszköz a maszk használata, csodák csodájára ők mégis tudnak valahogy lélegezni, pedig köztük is vannak asztmások, allergiások, szemüvegesek. A sétát megint nem értem, most hirtelen minden lusta dagadt disznónak olyan rohadt fontos lett, de csak este 8 után szigorúan. Mi van akkor, ami 8 előtt nincs?

A munkád nem csak neked szűnt meg, nézd meg az összes vendéglátóst: na ha valakinek kilátástalan jelenleg az élete, azok ők. A távoktatással meg nem értem mi a baj, legalább valahogy megpróbálják menedzselni. Ha meg találkozni akarsz vkivel, akkor találkozni fogsz, nincs tiltva, hogy felugorj vkihez egy kávéra.

Te is tudod, hogy nem, nem fog örökké tartani. Akkor meg miért jó picsogni? Miért jó előadni, hogy neked mennyivel rosszabb, amikor mindannyian ugyanabban a helyzetben vagyunk? Ahelyett, hogy örülnél, hogy fedél van a fejed felett, hogy nem szorulsz kórházi ellátásra, hogy “csak” egy koronavírus ellen kell berendezkedni, nem mindjárt egy pestis ellen - na akkor lenne igazán kilátástalan az életed, ha élnél még egyáltalán. Sokkal rosszabb is lehetne, mert a történelem során volt is. Vagy jöhetne egy világháború, azt lehetne azon sírni, hogy küldenek a frontra, vagy kiürülnek az élelmiszerboltok és egy kiló krumplit nem tudsz venni. Örüljél, hogy ennél nagyobb bajod nincs.

Én vendèglátásban dolgozok. sok évem kuka. Márciustól. A fizetèsem pillanatnyilag az albérletet nem fedezi. Ugyanúgy 4 napot dolgozva. Ráutalva másokra, ez a legnehezebb. Nem látjuk a végét. 20 napra van most 10 ezer forintunk a párommal. A következő fizetésig. Sehova sem kellünk. Egy rohadt Burger Kingbe se. Tudják ha helyreáll a szektor úgyis megyünk. Bár én már nem mennék vissza soha többé. Pedig egy belvárosi étterem üzletvezetője voltam. 1 éve élek kilátástalanságban. Minden tartalékot felélve. Már nincs pofám a családtól pénzt kérni, akik szánalomból nem mondanak nemet. Sètálgatni tudok, mert az éhbérért még mindig heti 4 napot 12 órázok. Ìgy van kijárási papírom. Nézhetem az üres utcákat a belvárosban. Nézhetem a tönkrement szomszéd éttermeket, akikkel évek alatt baráti viszonyt ápoltunk. Szombat este a kihaltságot. Megalázó pénzért. A munkáltatóm csőd szélén. A vendéglátásnak évekre lőttek. Hiába oldják fel a korlátozásokat, a még nyitva lévő helyek hatalmas tartozásokat halmoznak fel. A béreink 3 év mùlva lennének ott mint 1 éve, akkor is ha holnapra eltűnne a Covid.

Mi van most? A párom, a hitem abba hogy vége lesz, az hogy legalább a munkahelyemen kapok enni. Nem sok de nem tudok változtatni a helyzeten. Inkább keres a pozitívumokat, hogy ne csak a tehetetlenséget lássam. Ne csak a dühöt érezzem.

Tekintsünk el attól, hogy felesleges ez az egész, mert a vírus nem este 8 és hajnal 5 között támad, szórakozóhelyek zárva, így teljesen értelmetlen a korlátozás

Viszont a háziőrizet, meg tönkre teszi az életem kicsit túlzàs.

Amúgy meg ha mindenképp menni akarsz, mondd meg hogy az ügyeletre mész mert bajod van, vagy keresed az ügyeletes patikát, vagy szerezz egy kutyát. Így a rendőr nem bűntet

Én amúgy rendelkezek papírral, de november 11 óta egyszer sem állítottak meg. Akkor sem ha nem volt rajtam a maszk a teljesen üres utcán.