Hogyan kezeljem pszichésen, hogy anyám semmibe vesz?

Már csak formálisan tartjuk a viszonyt, mert nem bírtam tovább (18 évig az önbizalmamat próbálta leépíteni, ahol tudott, ott belém rúgott, gyakran meg is vert). Viszont, így hogy felnőttem és ritkán beszélünk, időnként felhív, érdeklődik irántam, ajándékokat és pénzt is akar küldeni, mert attól fél, hogy öregkorára egyedül fog megrohadni. Már gyerekorromban sem vett emberszámba, most pedig pláne. Hiába kérdezi meg, hogy mi újság van velem, szinte ölbe tett kézzel, szadisztikus módon azt várja, hogy mikor szólhat be vagy alázhat meg. Legutóbb épp főztem, és beszólt, hogy "csodálkozom, hogy te főzöl", vagy "neked vannak barátaid? nem tűnsz egy jó fej embernek" (ezt követően jóízűen mindig ki is nevet), de legutóbb az történt, hogy valakitől megtudta, hogy ismerkedem valakivel és amikor felhívott csak annyit mondott, hogy "csodálkozom, hogy veled bárki szívesen időt töltene".

Gyakran fel sem veszem neki a telefont, de olyankor sms-t küld, vagy máshol zaklat.

Teljesen meg akarom szüntetni a kapcsolatot, csak ez most jelenleg nehezített pár életkörülmény miatt, és addig fogalmam sincs, hogyan bírjam ki.