Mit kezdjek az elemi bűntudat érzésével?

Bűntudatom van azért, amilyen vagyok. Energiahiányos, motiválatlan, beletörődő, céltalan. Olyan szerettem volna lenni, mint a szüleim, követtem is a példájukat, megtanultam 3 idegennyelven, elvégeztem egy gazdasági alapképzést, tehát nem az eszemmel van a baj.

De ahogy hallom, hogy ők az én koromban már mennyi mindent letettek az asztalra úgy, hogy sokkal kevesebbet kaptak otthonról, mint én, ég a pofám. De nem tudom megnevezni a pontot, hogy hol hibáztam. Nem játszottam el az időmet videójátékokkal, nem lettem füves művész forma (pedig az életvitelem, motivációm szintje erre engedne következtetni egy külső szemlélőt), nem “égtem ki” a sok impulzustól, egyszerűen ilyen vagyok, mióta az eszemet tudom. Ha mondták, hogy most valamit tanuljak meg, én szó nélkül megtanultam. Ha mondták, hogy menjek egyetemre, azt is megtettem. Rengeteg motivációs illetve produktivitással kapcsolatos könyvet olvastam, hátha, de egész egyszerűen semmilyen haladást nem tudtam elérni.

Alacsony lángon égek, és csodálattal nézem, ha olyan embert látok, aki tele van energiával, tudja, mit akar, tudja merre tart és aktívan foglalkozik valamivel.

Az egyetlen amivel most lelkötöm magam az az orosz tanulás, c1-es vizsgára készülök. Ezt szeretem, de mivel se diplomáciai kapcsolataim nincsenek, se energetikai mérnök nem vagyok, az orosz tudásommal semmit sem fogok érni. Tényleg ez most csak arra jó, hogy ne kattanjak be a semmittevéstől.

Van itt olyan, aki szintén attól szenved, hogy nincs energiája semmihez?

Nem gondolom magamat lustának, mert mindig minden feladatot, amit rám bíztak, megcsináltam maradéktalanul és nem is halogattam. De egy 8 órás munkától fóbiám van. Tudom, hogy egyetemen is az utolsó órákon már alig bírtam figyelni, mert annyira fáradt voltam, hiába aludtam eleget.

24

f