Mihez tudnék kezdeni magammal és a problémámmal, milyen szakemberhez kellene fordulnom?

Évek óta szenvedek ezzel az állapottal, néha jobb, néha rosszabb, van, hogy egy időre megszűnik, de folyamatosan visszatér. Így néz ki amikor épp fennáll a probléma: nem tudok aludni. Hullafáradt vagyok egész nap, ásítozom, szenvedek, alig várom az estét, hogy végre lefeküdjek, erre mikor 10 óra 10:30 körül ágyba kerülök, nem tudok elaludni. Miután nagy nehezen sikerül, 3-4-5 óra alvás után felébredek, és az istenért sem tudok visszaaludni. Közben is többször felébredek, de akkor megfordulok és még megy némi alvás, aztán egyszer csak annyi volt, nem tudok tovább aludni. Nagyon gyengének érzem magam, az olyan dolgok, hogy takarítsak ki, menjek el bevásárolni, mind olyannak tűnnek, mintha maratont akarnék futni. Halogatom, halogatom, aztán egyszer csak nincs tovább, mert a hűtő üres, tiszta ruha nincs, és kb. egy szemétdombom ülök. Ilyenkor egy nap alatt megcsinálom az egészet, de utána szó szerint úgy érzem belehalok a fáradtságba, ami nevetségesen hangozhat, meg szánalmasan, de így van. Aztán ott van még az evés. Főzni sincs kedvem/erőm ezért napokig csak zacskós leveseket eszek, aztán ha nagyon megunom rendelek egy pizzát. Havi 1-2 alkalommal ráveszem azért magam, hogy főzzek, tudom, hogy jobb lenne rendszeresen, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Nem beszélek emberekkel, amikor a bevásárlást intézem is csak az önkiszolgáló kasszát használom, a futárokat is arra kérem, hogy hagyják a kaját a küszöbön. Senkivel nem interaktálok, egyszerűen elfáraszt fenntartanom egy beszélgetést. A régi barátaimmal is megszakítottam a kapcsolatot 5-6 éve emiatt, újakat nem kerestem (már nem is tudnék, nyilván nem is akarok). Az egyetlen ember akivel rendszeres beszélgetést folytatok, az az anyukám, ő minden nap felhív egy órára, és mesél nekem, hogy épp mik történtek vele. Ezt nagyon szeretem, jó hallgatni, ugyan nagyon nem tudok mit hozzáfűzni a beszélgetéshez, de szerencsére ő ezt megérti. Kb. két havonta meg szokott látogatni, olyankor mindig rávesz egy sétára, vagy mozira, vagy valamilyen kinti elfoglaltságra. Különben nem megyek ki a lakásból, ha nem muszáj. Nincs munkám, a nagyapám mikor eltávozott rám hagyta a két lakását, az egyiket kiadtam (anyukám intéz mindent, de a pénzt nekem küldi tovább), és abból a pénzből tartom fenn magam. Úgy érzem, hogy semmi értelme léteznem. Az, hogy élek e vagy halok, nem oszt nem szoroz tulajdonképp semminek és senkinek. Nagyon sokat gondolok arra, hogy megöljem magam, de sajnos nem tehetem. 10-11 éve mikor megpróbáltam, az anyukám teljesen beleroppant lelkileg, úgyhogy amíg ő él, ezt nem tehetem meg vele. Sokszor vannak fizikai jellegű panaszaim is, úgy érzem nehezen veszek levegőt, vagy mintha "fájna" a szívem/tüdőm (a mellkasom kb. középtájt), napi két-három alkalommal elsírom magam, de nem ilyen nagy drámai zokogásban, egyszerűen kifolynak a könnyek ha már nem bírom visszatartani, de teljesen hangtalan az egész. Napközben amúgy általában yt-t nézek, psezek, olvasok, vagy kiülök az erkélyre nézelődni. Szóval már hosszú évek óta így élek, nagyon ritka amikor több energiám van és nem érzem nyomottnak magam, olyankor igyekszem produktív lenni, pl. nagytakarítást végzek, meglátogatom a rokonokat, önkénteskedek (ezt nagyon ritkán, mert amikor van is éppen energiám ilyesmikre, idegen emberek közé akkor sem szívesen megyek). Tehát ez a helyzet, és nyilván ez nem normális, de nem tudom mit tudnék csinálni, főleg ennyi év után. Már teljesen bele vagyok süppedve ebbe az állapotba és ötletem sincs, hogy másszak ki. Gondolom pszichiáterhez/pszichológushoz kéne mennem, de nem tudom ennek mi a folyamata, meg egyáltalán foglalkoznának e velem, mert hát végülis ez csak az én egyéni szoc. problémám, nem hallok hangokat amik azt mondják "Öld meg a szomszéd Irénkét!", szóval társadalmi szempontból ez az egész lényegtelen, és félek, hogy így is állna hozzá egy idegen ha ezeket elmondanám neki. Mindenesetre kicsit jól esett ezt kiírni magamból. Bocsánat, biztos nagyon kusza lett, de azért talán a lényeg érthető.