Ilyen tüneteket tapasztalt valaki?

Velem is hasonló a helyzet, én sem mozdulok ki sokszor sehova, és nagyon nehezen állok neki dolgoknak, semmi kedvem céltalanul bolyongani mozgáskényszerböl.

Jelenleg ott tartok, hogy igyekszem rendezni a dolgaimat, átértékelni öket, a szükségtelenekröl lemondani, értékelni azt a helyzetet amiben vagyok, és a reális lehetöségeimhez képest felállítani egy jövötervet. Nem tudom hol vesztettem el a rajongásomat a dolgok iránt, talán nálam az ok a sok évi szó szerint kilátástalan megfeszített munka, ami miatt a társasági életem is majdnem teljesen tönkrement, a magánéletem romokban hevert. Az elsö nagy váltásnál, mikor lett végre szabad hétvégém, heteken át nem tudtam mit kezdeni magammal, elvesztettem mindenféle kapcsolatomat azokkal a dolgokkal, amiket korábban örömmel csináltam. Sokszor most is észre veszem még, hogy az akkoriban kialakult anyagias, kilátástalan hozzáállás vezérli a gondolkodásomat, ilyenkor azonnali szemléletváltáshoz folyamodok, elkezdek teljesen más irányból gondolni az adott problémára.

A kapcsolataimat is én kezdtem elhanyagolni sok emberrel, mert téves képem volt a pénz és megélhetés biztonságáról, arról, hogy nincs segítségem, és mindent mindíg egyedül kell megoldanom, pedig sok minden nagyon nehéz egyedül. Emiatt nem szakítottam idöt másokra, és szép lassan elvesztettem az érdeklödésemet is. Ennek az is a negatív hatása, hogy ritkán beszélget az ember másokkal, ritkán hall más véleményt, más tapasztalatot, elveszik az ember a saját, sokszor téves gondolataiban, olyan problémákat generál magának, amik normális esetben könnyen megoldhatóak.

Idövel az jön, hogy az ember már nem is mer másokhoz fordulni a problémáival, elkezdi alulértékelni magát, a dolgai fontosságát. Példának okáért ha megkérdezik hogy vagy, mi van veled az az általános válasz, hogy semmi különös, jól vagyok, és máris megszakadt a beszélgetés. Az ember egyre nehezebben alakít ki bizalmat mások felé, nem beszéli ki a problémáit, eltávolodik attól, hogy megkérdezze hogy a másik hogy jutott túl ezen, stb. Végeredményképpen az ember szép lassan bezárja magát a saját magányos világába, és azt gondolja, hogy elvan ö egyedül, nincs is szüksége senkire, de a háttérben ez megmarad, és elkezdi felemészteni az egész életet, és létrejön egyx reménytelen, besült, mindenröl lemondott, érdeklödését elvesztett vegetáló ember.

Egy másik nagyon jó kifejezés a komfortzóna. Amikor az ember csak a jól megszokott, konfliktus-, és elvárásmentes dolgait csinálja, amihez a legmegfelelöbb környezet a saját otthon, ahol nem szólhat bele senki semmibe, legföképp ha mindenki mást kizárunk onnan. Ebböl kilépni lenne a legfontosabb megtanulnod, és bizony eröltetned is.

Kezdj el ha céltalanul és értelmetlenül is, de eljárni valahova, kimenni sétálni, megpróbálni idegenekkel ismerkedni, kommunikálni. Észre fogod venni, hogy már az nagyon sokat javít az ember hangulatán, ha valaki rádmosolyog, pláne ha váltotok néhány mondatot is. Vagy ha bemész a boltba, és nem csak némán fizetsz, hanem felteszel egy kérdést az eladónak, vagy ha keresel valamit megkérdezed az ott dolgozót. Ha sétálsz egyedül ne azon gondolkozz, hogy mi értelme van, hanem próbálj egyéb részletekre odafigyelni, természetre, autókra, megnézni egy kirakatot, elolvasni egy plakátot. Pusztán ennek is hangulatjavító hatása van, otthon azt fogod mondani, hogy máris értelmesebben telt el a nap, mintha otthon ücsörögtél volna.

Nem tudom hogy állsz ismerösökkel, de ha van még kivel, akkor próbáld meg felfrissíteni a kapcsolatot, hívd át magadhoz, vagy menj te hozzá. Sokszor egy egy ártatlan beszélgetés is meglepö fordulatokat tud hozni a gondolkodásba.Egy-egy történet kapcsán felismerheted, hogy nem is olyan rossz, söt, sokkal jobb a helyzeted mint gondoltad.

Azokat a dolgokat amik nem sikerültek kezeld úgy, hogy a te hibáidból fakadnak, valamit nem csináltál/csinálsz jól. Ez segít elindulni abban, hogy elkezdd figyelni, észrevenni és átgondolni, hogy mások hogyan csinálják, valóban üres szavak azok, amikröl eddig azt gondoltad hogy azok, vagy csak nem értetted meg eddig a lényegét, vagy nem volt bátorságod eddig megtenni, mert ki kellett volna mozdulni hozzá a komfortzónából? Eljutottam oda, hogy egyes hibáimat hogy csinálhatnám jobban, mi is volt a hiba oka. Volt benne rossz értékrend, rossz hozzáállás, félelem, önbizalomhiány, stb. Ezek közül maradt még böven, mert kiirtani ezeket nagyon nehéz, de innentöl tudom, hogy mire vagyok képes, mi a várható eredmény, és ha sikerül jobban ccsinálnom akkor nagy az öröm, van sikerélmény, de ha mégsem jön össze megint, akkor nem török össze miatta, hiszen várható volt a dolog, kibírom gond nélkül száz eset után a százegyediket.

Nekem is voltak szorongásos tüneteim tömegben, meg az utcán, és sokat segített, hogy amikor elindultam, és jött a gondolat vagy érzés, hogy biztos ne forduljak-e vissza, fejben kimondtam hogy: "Na mi van, ki kellett mozdulni a komfortzónából? Valóban ekkora nagy teljesítmény ez? Na lódulj!" majd jól kiröhögtem magam, hogy mennyire szánalmas vagyok a saját szememben. Próbáltam magam kívülröl nézni, és valóban szánalmas voltam.

Próbálj önkritikát gyakorolni. Ez nem egyenlö az önostorozással. Az elöbbi önismereti kérdés, az utóbbi önsajnáltatás.

Emellett keress elérhetö célokat.

Elnézést ha kacifántos amit írtam, remélem érthetö, és remélem hogy valamennyit segít.