Van olyan akinek még sikerült hasonló módszerekkel így leküzdeni ezt a kisebb depressziós szakaszt?

Persze, én is ilyen vagyok, voltam, ám voltam mélyebben is később, szóval jó, hogy feltetted ezt a kérdést magadnak, sőt, ide ki is raktad, mert fontos, hogy figyelj magadra mindig.

A WHO (az Egészségügyi világszervezet) készített egyszer egy rajzfilmes videót a depresszióról, amelyben azt egy fekete kutyához hasonlítja. Szeretem ezt a hasonlatot meg a filmecskét is, mert pont arról szól a film, hogy kezelhető, ahogy egy kutya is nevelhető, csak figyelni kell rá, nehogy a fejünkre nőjjön.

Örülök, hogy most jól vagy, figyelj arra, hogy mi tesz téged boldoggá és arra is összpontosíts!

A depressziót klasszikusan tudtommal három kategóriába szokták sorolni: könnyű, közepes és nehéz, és ahogy te is könnyű depresszióval diagnosztizáltad magad, persze, hogy ennek pont az a jellemzője, hogy nem minden nap és egész nap foglalja le az életed. De megint csak visszatérnék a fekete kutya példájára, hogy ez a méretváltós kutya most kis kutyakölyök csak pórázon és szákosárral a helyén aluszkálva aranyosan, képletesen, te meg nézz rá néha, simogasd meg, hogy ott is maradjon a helyén és maradjon is kicsike, nehogy rádtelepedjen.

Én szinte pont ugyanilyen voltam, mint te, én 14 évesen majdnem megöltem magam, olyan szinten voltam kész, öngyilkossági kísérletem volt. Aztán megijedtem a következményeitől, hogy a szüleim milyen szomorúak lennének biztos, meg rájöttem, hogy a világ olyan, amilyen szemüveggel nézek rá: ha jó kedvem van, szép a világ, ha meg rossz kedvem van, akkor minden rossz. Szintén el is végeztem minden iskolát, általánost, középiskolát, főiskolát, egyetemet, dobbantottam külföldre is, most is onnan írok, azt tudtam, hogy jó nekem itt, ahol vagyok és jöhet a nagybetűs élet, munka, család, volt jó munkám is, olyan párkapcsolatom is, hogy azt gondoltam, hogy örökre együtt leszünk, de már ama párkapcsolatom közepén, vagy még öt évvel kivándorlásom után kezdtem süllyedni, tán azért, mert nagyon mindent arra a párkapcsolatra tettem fel, mindent vagy semmit alapon, pedig nem volt egyszerű, és újra visszatért a mélység, a sötétség, durván, sokkal durvábban, láttam magamat lelki szemeimmel, ahogy felvágom az ereimet... Szerencsére megosztottam ezt barátnőkkel, akik bíztattak, hogy keressek segítséget és szerencsére be is jutottam ezzel a történetemmel állami terápiára, ami nekem szuper volt. Ott elköteleződtem a terapeutámnak az élet mellett és soha többé nem megyek olyan mélyre többet, komolyan, de rájöttem, hogy ez tényleg olyan, mint a drog- meg alkoholfüggőség, hogy kigyógyulni belőle nem lehet, csak elnyomni, szinten tartani. Tök fontos pl., hogy szégyenérzetet ne okozzon semmilyen érzés, hiszen ha én is szégyelltem volna beszélni erről barátnőimnek, tán megfelelő segítséget sem kaptam volna és most nem írnám ezeket a sorokat.

Szóval hajrá neked a nagyon sok pozitív impulzusoddal :) , figyeld magad folyamatosan, hogy mi okoz neked örömet és mi nem, mert egy életreszóló kaland együttélni a depersszió szellemével, amely bármikor eluralkodhat rajtunk. Én pl. még azt is megtanultam, hogy az alvás mennyire fontos, kellő mennyiségű és minőségű alvás, pedig nagyon alváshiányos életmódom volt, és akkor voltak a legmélyebb lelki repüléseim.

Én vagy kétszerannyi idős vagyok már, mint te és örülök, hogy segíthetek saját tapasztalatommal is, remélem! :)

Neked nem depressziód, hanem rossz kedved volt.

A depresszió más. Súlyos depressziósan járni nincs erőd, nemhogy focizni. A wc-ig alig jutsz el. Nincs gondod csak 1, maga a depresszió. Mindent meg tudnál oldani, ha nem lennél depressziós. Tudnál sportolni. Nekem nagyon aktív sport mellett lett középsúlyos depresszióm....vonszoltam magam. Délután 4-kor keltem vasárnap.

Az igazi depresszió nem gondokmal terhelt élet (ezt hívják úgy, hogy gondjai vannak), biokémiai zavar, ami nemcsak hangulati, hanem energetiksi változással is jár.