Akik öngyilkossággal próbálkoztak, mi volt a végső pont, aminél meghoztátok a döntést?

En mindig nehezen illeszkedtembe egy uj kozegekbe. Legyen az egy uj iskola, uj munkahely stb. Mindenhol kineztek maguknak azok az emberek akik szeretnek a masikbol gunyt uzni, sajnos keves tanar javasolja es veszi eszre hogy egy par tanulonak pszichologushoz kellene jarnia.

A szuloihatterem is pocsek volt, veluk sem tudtam megbeszelni a nehezsegeimet, raadasul a tarsadalmi nyomas miatt nem tudtam elfogadni hogy meleg vagyok.

Amikor gyakorlatozni kellett, ott se tudtam megallni a helyem. Eletkeptelennek is ereztem magam mindezek mellet.

Szoval 18 evesen eljutottam oda hogy csak is az ongyilkossag az egyetlen megoldas az en esetemben, mivel "gyari hibas vagyok, az evolucio egyik felre sikerult termeke". Tuleltem a kiserletet, de nem tudom hogy oruljek e vagy sem.

Sajnos meg a mai napig sem tudom hogy mi a gond velem, az itthoni orvosok autizmusra, illetve ADHD-ra gyanakodnak, de keves a szakember aki ezeket a rendellenessegeket tudja diagnoztizalni es kezelni.

Ezert most kijottem Nemetorszagba dolgozni, remelven hogy miutan megjon az egeszsegugyi kartyam itt jobb pszichatriai ellatasban reszesulok, mint odahaza.

Kedves #1,

Örülök hogy túlélted. Németországban jó helyed lesz, és segíteni is fognak. Csak ne zárkózz be és ne feledd hogy az új emberek nem tehetnek a régi ismerősök hibáiról!

Én sosem próbáltam semmit, de nem mondom hogy nem fordult meg a fejemben. Túl sok toxikus barátság, párkapcsolat, pénztelenség, egyéb szakmai kudarcok... de ma boldogabb vagyok mint valaha!

Kitartást mindenkinek aki valamilyen démonnal küzd! Mindig van kiút ❤️

Nem mondanám, hogy volt ilyen pont.

Inkább lassan gyűltek a dolgok, lassan jutottam el oda is, hogy megtegyem, de sokszor foglalkoztatott addig is, hogy le kellene lépnem. Végül nagyon közel voltam hozzá, de nem volt bátorságom megtenni.

Most jól elvagyok, a magam útját járom, szabad vagyok, de tisztában vagyok vele, hogy ez az állapot nem fog örökké tartani, eljön majd az idő, hogy megint megpróbálom, jelenleg viszont nincs rá okom, élvezem a jelent 😊.

Én most érzem úgy hogy már nem bírom tovább. Érintenek a mostani dolgok amik az országban történnek... lassan úgy érzem hogy sehova sem kellek, pedig van egy szerető párom. Viszont olyan mintha a munkahelyem,az országom, az apám, a rokonok és a barátok taszítanának el és már csak teher lennék. Se inni, se enni nincsen kedvem... az alvással is bajok vannak. Nem tudom hova forduljak. Párommal nem tudok erről beszélni mert kellemetlenül érezné magát.

Meg tini koromban tini koromban is volt pár kísérletem... az első kapcsolatom retek volt és bántott a másik dolog meg anyukámmal való viszonyom... és hogy megpróbált végezni magával. Legyűrtek a dolgok akkor, de azthiszem most rosszabb mert több a teher felnőttként