Hogy lehet feldolgozni, ha rosszul döntöttetek? Ennek hatására negatívan alakult az életetek.

Nekem is dugig van az életem rossz döntésekkel.

Mondok is néhány példát.

Informatikai vénával jogásznak mentem, a tesóm informatikusnak, ő most milliomos, én meg minimálbérből élek úgy hogy a mai napig én állítom össze, és tartom karban az ő gépeit. Az egész szakma nem nekem való, elkúrtam az életemet, és már túl öreg vagyok ahhoz hogy új egyetemet kezdjek.. Pályatévesztő vagyok, és már túl késő.

- De a jogi egyetemen ismertem meg a feleségemet.

Pályakezdőként felajánlottak nekem egy munkalehetőséget, ahol hatalmas fizetést kaptam volna, viszont kicsit megterhelőnek találtam és féltem, így vissza mondtam. Ez után hónapokig voltam álláskereső, és végig azon rágtam magam hogy mennyi pénzt kereshettem volna ennyi idő alatt, miket vehettem volna belőle.. RENGETEG pénzt ajánlottak.. Nagyjából annyit kereshetnék most mint a tesóm. De elutasítottam mert féltem a kihívástól...

- Viszont emiatt a döntésem miatt kaptam egy kevésbé jól fizető, nem is túl nekem való, de kényelmes állást, és sokkal több a szabad időm mint a legtöbb embernek, és van időm arra hogy a feleségemmel töltsem az időmet, hogy a hobbijaimnak éljek.

Középiskolában magamba zárkóztam, emós életet éltem és úgy kezdtem el a középsulis éveimet, hogy senkivel nem próbáltam barátkozni, egy kis görcs voltam, és emiatt csesztettek, kiközösítettek. Sokáig azon rágtam magam mi lett volna, ha akkor közvetlenebb, barátkozósabb vagyok, és akkor nem teltek volna úgy a középsulis éveim hogy mindenki engem utál, kiközösít, basztat.

- De így legalább egy olyan emberré váltam, akinek van tudomása arról, hogy milyen ebben a helyzetben lenni. Sok olyan ember van az életemben jelenleg akit a legtöbb ember lenéz, utál, viszont én jól elvagyok vele, és emiatt nem szállok be a tömeg hozzáállásába. Minden ami akkor történt velem tapasztalat. Fontos tapasztalat és lecke volt.

Az életet élned kell. Minden okkal történt úgy, ahogy. Neked az a feladatod hogy minden általad helytelennek tartott döntésből valahogyan kilásd azt, ami által mégis történt valami jó annak vonatkozásában.

A jelenben kell élned, nem a múltban.

Ha sokat rágódsz a jövőn, az SZORONGÁST okoz.

Ha sokat rágódsz a múlton, az DEPRESSZIÓT okoz.

Álljon itt egy tanmese még, ami szintén tanulságot fogalmaz meg ezzel kapcsolatban:

Egy napon két szerzetes gyalogolt az erdei úton a kolostor felé. Egyikük már idősebb, tapasztaltabb volt, a másik még fiatal, aki csak néhány éve csatlakozott a rendhez. Ahogy haladtak útjukon, egy erős sodrású patakhoz érkeztek. Amint elindultak volna, hogy a patakon átgázolva a túlpartra jussanak, megláttak egy szép és fiatal nőt, aki szintén ezzel próbálkozott. Gyönyörű selyemruhában volt, és szeretett volna átjutni a patakon anélkül, hogy vizes és sáros legyen.

A két szerzetes egymásra nézett. A rendbe való belépésükkor fogadalmat kellett tenniük, hogy nem érintenek meg egyetlen nőt sem. A fiatal szerzetes ennek megfelelően indult is volna tovább a patakon keresztül, ekkor azonban valami olyat látott, amit maga sem akart elhinni: idősebb társa odalépett a fiatal nőhöz, felkapta őt, átvitte az erős sodrású patakon, majd finoman letette a túlparton. A fiatal nő nagyon megköszönte a szerzetes segítségét, majd elbúcsúzott.

A két szerzetes ezután folytatta útját a kolostor felé, ám a fiatalabbik szemmel láthatóan emésztette magát a látottak miatt. Így haladtak tovább az erdei úton anélkül, hogy bármelyikük is megszólalt volna, azonban néhány óra elteltével a fiatal szerzetes már nem bírta magában tartani a dolgot. Idősebb társához fordult, majd felháborodva így szólt:

„Nekünk még csak megérinteni is tilos egy nőt! Hogy voltál képes a karodba venni azt a nőt a pataknál?!”

Az idősebb szerzetes ránézett, majd nyugodtan így felelt:

„De hiszen én azt a nőt már rég letettem a túlparton.

Te miért cipeled még mindig?”

Hát sajnos informatikát csak nappali tagozaton oktatnak olyan szinten amire vágynék. A levelező nem elérhető. És házvásárlás, családalapítás előtt nem jó ha a hitelek felvétele előtt 3.5 évre (minimum) kivonni magam a kereset alól. Még gyerek is kéne, sehol nem vagyunk.

De épp ez a mondandóm lényege. Nem úgy kell erre tekinteni hogy elrontottam. Lehet úgy is tekinteni rá, de nem ez a lényeg.

Abból kell a legjobbat kihozni, amit osztott a gép, ami döntéseket megtettem. Látni kell ebben is a szépet és jót.

Nekem tetszett a 2-es leirasa, a mese is tanulsagos :) Koszi, kettes!

Nagyon sokat tudok en is ragodni. Nemregiben hallottam egy jo mondast, es ez sokat segit: nincs jo vagy rossz dontes, hanem barhogy dontesz, viseld annak kovetkezmenyeit. Es en is osztom azt, hogy valamiert ugy dontottem akkor, es ez sok lehetoseget megnyit. Evekkel ezelott sokat sirankoztam amiatt, hogy talan mas iranyba kellett volna mennem, mas fonokom lett volna, stb ma mar vezeto-helyettes vagyok, es nem hazudtoltam meg magam es az elveim.

A mediaklikken visszanezheto a Csaladi kor c musor. Egyik alkalommal a dontesekrol volt szo, ajanlom ezt.

"Mindig a legjobb belátásod szerint döntesz. Egyszerre nem tudsz kétféleképpen dönteni, muszáj választani. Nyilván nem azzal a szándékkal döntesz úgy, ahogy, hogy árts magadnak."

Vagy igen. Van, akinek az a működése, hogy az önmagának ártással védi magát valami képzelt még rosszabb dologtól. Én is ilyen vagyok, állandóan az öngyilkosságon gondolkodom, mert egyszerűen olyan meghatározó lehetőségeket hagytam ki, amiket már nem tudok visszahozni, és most egy félkész, szaktudás nélküli felnőttként töltöm be a 30-at. Mindig le lehet írni ilyenkor, hogy "soha nem késő", de én ebben nem hiszek. De, késő. Késő, mert az a lány, aki mellett önazonosnak éreztem magam, és úgy éreztem, lelkileg egyek vagyunk, már házas. Késő, mert már nem tudok elmenni ennyi évesen gólyatáborba vagy akármilyen, kamaszoknak/fiatal felnőtteknek szánt táborba, ahol első szerelmeken lehet túlesni. Késő, mert ilyenkor már nem lehet felelősség nélkül tombolni és éveken át próbálgatni, hogy ki vagyok, mert mennek az éveim és üres marad az önéletrajzom. Késő, mert már nem leszek élsportoló. Késő, mert már nem fogok olyan lányt találni, aki úgy néz fel rám, ahogy 18-20 éves korukban néztek fel rám a lányok, amikor még nem azt nézték, hol tartok az életben, hanem elvarázsolta őket a személyiségem meg az intellektusom. Késő, mert az elmúlt tíz évben alig tanultam, alig mozogtam, és most tízszer annyi energia ezeket bepótolni, ha be lehet egyáltalán. Mindenféle lelki és teti nyavalyáim lettek, amikre most szánhatom az időt meg a pénzt. Késő, mert ha el is jutok oda, hogy legyen hosszú távú stabil kapcsolatom, akkor is a nulláról kell majd beleszoknom, hogy az milyen majd 30 fölött. Késő, mert mire gyerekem lesz, talán már nem láthatja a nagyapját.

Nem igaz, hogy sosem késő. Az idő telik. Nem ugyanaz apává válni 40-50 között, mint 25-35 között. Nem ugyanaz 18-30 között megélni az első szerelmet, megtapasztalni, milyen jókat szexelni, mint 30 felett elkezdeni ezt, amikorra már merevedési gondjaid lesznek amiatt, hogy nem használtad azt, amit elvileg heti többször is kéne. Meg nem ugyanaz karriert kezdeni 30 fölött, mint 18 éves korodtól kezdve keményen és tudatosan ráállni egy pályára, kapcsolatokat építeni, ösztöndíjakat elnyerni, konferenciákra járni, TDK-zni, gyakornokoskodni és mindezeket beírni az önéletrajzodba. És őszintén szólva számomra nagyon irritáló és fárasztó ez a "sosem késő"-szöveg. Írjátok azt, hogy "sosem késő elkezdeni , csak nem biztos, hogy érdemes, mert már egyáltalán nem lesz ugyanolyan", az úgy oké. El lehet kezdeni orvosira járni 50 évesen is, csak akkor kb. 60 évesen leszel pályakezdő orvos. Csak annyit írni, hogy "sosem késő" az önmagában egy áltatás. Aki abban a helyzetben van, mint én, az nem arról álmodik, hogy majd estin család mellett nagy nehezen szerez egy diplomát, és lesz belőle valami középszerű kutyaütő, hanem azt hiányolja, amivé egy szenvedélyes érdeklődéssel végigtanult huszonéves kor során válhatott volna. Na, az már nem lesz.