Asperger-esként hogy birkózol meg a magánnyal?

Nekem is rosszul tud esni, hogy nincs kihez fordulnom.

Igaz, tartom néhány emberrel a kapcsolatot, akik valamennyire írnak nekem. Ez valamennyire oldja azt az érzést, miszerint én senkivel se tudok haverságban lenni. (Főleg Facen)

A megoldást abban látom, hogy vagy fizetek azért, hogy másnak megérje velem foglalkozni, vagy a másik opció az, hogy ha az ember leszokik a társas dolgokról.

Emellett, érdemes naplót írni, az is valamilyen szinten segíthet az emberen.

Munkahelyen meg nem feltétlen érdemes emberekkel ismerkedni (haverkodás céljából), mert az embernek fontos lesz valamilyen szinten a munkatársa, és ki*aszottul tud fájni az, ha az illető felmond vagy kirúgják az illetőt. Ez a fájdalom pedig nem kell nekem, így az újabb személyekkel, akik jönnek, már nem is nagyon beszélek, mert felesleges.

Minek? Azért, hogy megkedveljem nagyon, várjam a vele való találkozást, utána meg ki legyen rúgva vagy felmondjon?

Nyilván, az ilyen személyekkel találkozhatnék élőben is, csak hát azt nem kéne elfelejteni, hogy az ilyen személyeknek nagy eséllyel családjuk és magánéletük van...és abban a magánéletben én bizony nem létezem.

Próbálom lekötni magamat, játszani, olvasni,megoldásokat keresni bizonyos dolgokra(pl. milyen hitelt vehetnék fel), esetleg tanulni, így legalább le vagyok foglalva és nem az a téma nálam, hogy mennyire egyedül vagyok.

Én nagyon szűk körrel tartom a kapcsolatot. Tisztában vagyok, hogy másoknak nagyobb a köre, így a sajátomon kívül is figyelek rájuk, az igényekre, a kapcsolatra velük is.

Inkább az a problémám, hogy akivel szeretném, nem tudok közelebb kerülni. Úgy érzem, csak kihasznál, és olyan szerencsétlenül élem le az életem, hogy nem értek hozzá, hogy hogyan lehet közelebb kerülni ahhoz, akit szeretek. Inkább úgy mondanám, hogy szerintem feleslegesen várok a csodára, miközben nem tudom, hogy mit tegyek.

Tehetetlenül érzem magam és teljesen befordultam. :/

44/f