Mit csináljak, egyszerűen megőrülök?

7

"Azért nem veszik fel úgy az emberek a halált, mert ma sokan kórházban halnak meg..."

Na, ezen átsiklottam. Felveszik (gondolom úgy érted, hogy megrázza őket). Dehogynem, mindenkit megráz. Tök mindegy, hogy otthon, kertben, udvaron, erdőben, lakásban, házban, kórházban hal meg valaki, mindenképpen megrázó és nagyon nehéz felfogni, elviselni.

Te semmi hibát nem vétettél. A gyász része, hogy magadban keresed a hibát. Azt hiszed, vmit elhibáztál, pedig nem. Te elmentél dolgozni, közben anyukád meghalt. Ilyen van.

A kórházban például a gyógyíthatatlan beteg rákos beteg gyerekek szinte mindig akkor halnak meg, amikor a szüleik elmennek az ágyuk mellől, kimennek a szobából. 95 százalékban.

Kérdező - a nyilatkozatod alapján egyértelmű, hogy mentális betegségben szenvedsz - ez a bajod.

Miféle felsőbb hatalom "biztos"? - ez egy valóságnak nem megfelelő kényszerképzet. Az a "biztos", hogy képtelen vagy normálisan gondolkodni az élet dolgairól. Ennek viszont semmi köze egy hozzátartozó hirtelen, szenvedés nélküli halálához, egy napig elhanyagolt holtest kellemetlen látványához, stb..

Egyszerűen kezdj el már végre felnőtt emberként gondolkozni és viselkedni!

14

Vitatnám az észrevételeid.

1. A kérdező vesztesége és gyásza teljesen friss. Nem várható el racionalitás.

2. "Az emer akkor lesz felnőtt, amikor mindkét szülőjét elveszítette." Ez történik most. Ezt (is) fel kell dolgozni.

3. Sok szakirodalmat olvastál a témában?

#15 - én meg azt vitatnám, hogy "nem várható el racionalitás", ha valaki gyászol!

1. A kérdezőnek van megélhetése, lakhelye, stb. - tehát nem deprivált. Így érthetetlen hogy miért nyilvános fórumon nyafizik arról, hogy "majdnem megőrül".

A normális ember ilyenkor visszavonul, és csendben kiheveri a veszteséget, vagy a bizalmas hozzátartozói, barátai környezetében vezeti le a feszültséget.

2. Marhára de nem igaz, hogy "az ember akkor lesz felnőtt, amikor mindkét szülőjét elveszítette", hanem akkor, mikor egy bizonyos szintre eljut a személyiségfejlődésben.

Ha egy művelt embernek nem lehetett gyermeke, már a 60-as éveit tapossa, és még mindkét szülője vele él egy háztartásban - az netán infantilis egy árván felnőtt, fiatalkorúak börtönét megjárt személyiségzavaros személyhez képest? Nyilvánvalóan nem!

Az ember akkor lesz "felnőtt", amikor egy bizonyos életkor (minimum 15 év) betöltése után úgynevezett "érett gondolkodási szokásokat sajátít el".

3. Fiatalkoromban sok személyiségzavaros antropomorf lény vett körül, így igencsak sok szakirodalmat olvastam a témában - hogy én már épelméjű "felnőtt" emberként élhessem le az életemet.

17

Mégis hiányzik belőled két dolog: az empátia és a megértés.

#18 (00:38) így méltatja a válaszomat (#17, 00:34):

"Mégis hiányzik belőled két dolog: az empátia és a megértés."

Válasz:

Tiltakozom - ez rágalom! Ha ugyanis nem lenne bennem "empátia", akkor nem reagálnék a nyilvános fórumon segítséget kérő Kérdező problémáját illetően, vagy ízetlen megjegyzéssel elküldeném az anyukája után.

Éppenhogy az a helyzet, hogy kívülállóként igenis "megértem" a helyzetet, és javaslatot tettem arra, hogy megfelelő gondolkodási szokások elsajátításával teljesen elmúlhat az az "őrjítő" probléma, melytől most szenved. Ugyanis a világ leghétköznapibb dolgai közé tartozik egy szülő elhalálozása egy felnőtt ember életében - ez többnyire kellemetlen, de biztosan nem "őrjítő".

Még egy megjegyzésem lenne az "empátia" fogalmával kapcsolatban:

1. Egyesek az empátiát úgy értelmezik, hogy elvtelenül egyetértünk azzal a személlyel, akinek problémája van. Sok esetben viszont ez nemhogy a problémás személy javát szolgálja, hanem éppen ellenkezőleg - jól elmérgesíti a helyzetet. A problémával küzdőnek így ártanak és még köszönje is azt meg! Erre még egy bevett szókapcsolat is van a nagy klasszikus - Don Quijote - irodalmi alkotásból: "Adja alá a lovat!"

2. A segítőkész személy empátiája viszont abban nyilvánul meg, hogy nevén nevezi a dolgokat, segíteni akar a tapasztalatai megosztásával. Nem mérgezi az illetőt azzal, hogy ne foglalkozzon a probléma kezelésével, mert az stresszes, némi kellemetlenségbe, fáradságba kerül - hanem igenis katalizálja a problémamegoldás folyamatát!

Konzekvencia:

Pontosan azért kell a papokat, pszichológusokat és a többi professzionálisan "empatikus" - de valójában érzéketlen társadalmi parazitát elkerülni, mert ők szinte kivétel nélkül az 1. pontban leírt modell szerint mérgezik a társadalmat - így téve szert a pszichológia és szociológia terén kevésbé művelt emberek feletti hatalomra és tekintélyre.