Semmi motivációm nincs már az életben. Hogy tudnék ezen túllendülni?

Hamarosan 40 éves leszek. A húszas éveimben elértem pár szakmai sikert, de aztán valahogy megtorpant a karrierem. Tini korom óta fáradékony és krónikus fájdalmakkal szenvedtem, de akkor még volt erőm és lendületem ezeket legyűrni valahogy. 30-as éveimben kiderült, hogy a fájdalmak mögött egy betegség, az endometriózis van. Több műtétem is volt, sajnos súlyos problémák adódtak a belső szerveimmel is. Emiatt a betegség miatt a gyerekvállalás se jött össze, de őszintén ezt nem is bánom már, mert néha annyira szarul vagyok, hogy magamat se tudom ellátni, nemhogy egy kisbabát. Viszont most ott vagyok negyvenévesen, gyerektelenül, szakmai karrier és egzisztencia nélkül. Nem borzasztó a helyzet, mert jó családi hátterem van és a párom is sokat segít, de rémisztő belegondolni, hogy a családom segítsége nélkül most mennyivel rosszabb körülmények között lennék (fiatalon éltem rossz körülmények között, tudom milyen), viszont pont ez is lehet az oka, hogy semmi motivációm? Teljesen kiégettnek érzem magam. Régen tele voltam tervekkel, ötletekkel, a sikerek is adták a lendületet, energiát, de sajnos a fájdalmak legyőztek, nem tudtam megbízható lenni munka terén, így szép lassan kiestem/leépültem a munka világából. Ugyanakkor bárkinek is mesélek a bajaimról, senki nem vesz komolyan. Ha kérdezik mi ez a betegségem, nem értik. Furán néznek. Szégyellem is sokszor ezt. Emiatt is teljesen befordultam, néha hetekig ki se mozdulok otthonról, csak a párommal beszélek, barátaim már nincsenek, egészségügyi vagy mentális segítséget nem kapok. És mivel kívülről nem úgy tűnik, hogy akkora szarban lennék, ezért se a barátok, se a környezetem, se a pszichológusok/egészségügyi dolgozók nem vesznek komolyan.

Pedig nagy szarban érzem magam. Egész nap szorongok, hogy el kéne kezdeni valamit csinálni, de semmibe nem merek belevágni, mert ha épp jól vagyok egyik nap, nem jelenti azt, hogy másnap is jól leszek. Néha hetekig küzdök a fájdalmakkal és ütöm ki magam, amivel lehet, hogy hasson valami fájdalomcsillapító, máskor teljesen jól vagyok, pörgök, dolgozok. Aztán újra rosszullét és omlik minden össze.

Azzal ütöm el az időt, hogy ide irogatok, vagy más fórumokra. Sorstársakkal is szoktam beszélgetni endometriózisos fórumokon, de ott inkább egymást hisztiztetjük be és még mélyebbre kerülök. Borzasztó magányosnak érzem magam.

Hogy tudnék újra olyan lenni, mint 20 évesen?, akkor nem érdekeltek a szar körülmények, a fájdalmak, rosszullétek, tanultam, tudtam mit akarok. Úgy nézett ki, hogy szép jövőm lesz, aztán mi lett?