Ezek pszichopátiára utaló jelek?

Sztem egy pasi terapeuta jobban tudja kezelni az ilyen agresszív cuccokat, meg meg is érti jobban.

Te magad inkább ürességet érzel magadban, vagy szenvedsz?

Kéne valamit találnod, amiben örömödet leled. Ha dolgozol, mi a munkád?

Az az érdekes, hogy tele vagy energiákkal, ezt tök jó volna becsatornázni valami hasznosba, hogy az erőidet abba csatornázd be. Ezt te is megpróbálhatnád, ha már a szüleid nem segítettek ezzel. Úgy is azt mondják, hogy az embernek előbb utóbb a "saját szülőjévé kell válnia".

Bár totál nem számítottam rá, de nekem kicsit segített a buddhizmus.

A gyermeki elme című könyvben ismeretterjesztő jelleggel írnak az agy felépítéséről, esetleg nézd meg. Az agyunkban vannak különféle területek, amelyek más-más dologért felelősek, és ezeknek van valamennyi önállósága is az egész rendszeren belül. Hátha hozzájutsz valamilyen felismeréshez.

Meg még valami csapatsportot (foci, kosárlabda, stb.) ajánlanék, ahol lehet küzdeni, bajtársiasságot átélni, kicsit erőből nyomni - legálisan.

De a jelenedben mi van? Mert most úgy írsz, mintha ezek a dolgok régen lettek volna. Mi az, ami jelenleg jellemez?

A törni-zúzni az otthon zajlik le, vagy nyilvános helyen?

Milyen gőzt kellett kiengedni?

A koponyás, sebészes sztori nem jelent semmit sztem, gyerekként szabadabbak vagyunk és kíváncsiak.

Az az egyik fő baj, hogy a pszichológusok és a pszichiáterek között is sok a kattant, vagy nem kattant, de bénázó, pl. már egy meglepett arc egy történet elmesélésére is amatőr terápia, egy profi szakember még felugró szemöldököt sem engedhet meg magának.

Emlékszem, amikor nekem az arcomon volt egy csúnya sebes sérülés és akárki látta, megijedt, ami számomra is ijesztő volt, pláne akkor, amikor egészségügyi dolgozók is, ápolók és orvosok is így reagáltak, amikor megláttak, amitől nekem csak még félelmetesebb lett. Ez testi történet, de lelki meg pláne mély nyomot hagy, ha túlreagálja a terapeuta, ez sajnos szakmai hiba és lám, a te példád is igazolja, mekkora hiba, ha emiatt szakítottad meg a terápiát. De ne add föl, keress más szakembert, hátha találsz egy olyat, akiben korlátlanul meg tudsz bízni és tán hosszabb terápián jelentős változást érhetsz el!

Én is jártam unalmas terápiára, amit utáltam, majd jóra is, ahova évekig jártam, szóval érdemes tovább keresni, ha nem jön be az első vagy a második sem tán!

Az ilyen brutalitást igénylő arcoknak még a hentes, meg vágóhídi munkát szokták javasolni. Ott lehet legálisan ölni, nagy húsokat darabolni.

Célokat jó volna, ha találnál! Az mindenkinek jót tesz, boldogít.

Hány éves vagy? Ha valóban antiszociális személyiségzavarod van, mindegy hogy 1-es vagy 2-es típusú, akkor ezzel egyedül vagy. Azért kérdezem a korodat, mert idővel megtanulod, hogy senkinek sem mondhatod el, hogy mit érzel és nem oszthatod meg senkivel sem ezt az információt. Hogy miért nem? Mert többé nem fognak embernek nézni. Másrészt, miért akarnád, hogy kiközösítsenek és hogy problémákat halmozz fel? Ha nem akarsz börtönbe kerülni, és bajt okozni magadnak, akkor megtanulsz beilleszkedni, és a lehető legnormálisabban viselkedni. El kell fogadnod, hogy ebben nem kapsz segítséget senkitől sem, nincs rá sok esély. A legokosabb, amit tehetsz, az az, hogy utánanézel a "high functioning ASPD vagy psychopathy" fogalomnak (vannak online fórumok, ahol sok tanácsot kaphatsz), és könyveket veszel, amik segítenek megérteni ezt az állapotot.

Ha jót akarsz magadnak, nem osztod meg senkivel sem, terapeutákkal sem. Az érzéseiden nem tudsz változtatni, de a viselkedésen tudsz. Elég limitáltak a lehetőségeid, úgyhogy maszkot fel és hajrá!