Volt már öngyilkossági gondolatotok? Ha igen,miért? És végül miért döntöttetek az mellet,hogy nem teszitek meg?

Igen mert mozgássérült vagyok, és nem szerettem így önmagamat

Mióta lett barátom, azóta már egy nincs bennem, ha őt nem zavarja akkor engem sem zavar

Elfogadtam önmagamat

#1 vagyok

miért pontoztatok le?

Viszonylag gyakran van. Röviden azért, mert úgy alakult az életem, hogy úgy érzem, hogy nem a saját életemet élem, nem tudok kibontakozni és nem találok olyan terápiát, ahol igazán komolyan vesznek és belém látnak. 30 évesen semmit nem értem el és ott tartok, mint más 16 évesen. Az elvárásaim nagyon magasan vannak, és nem is akarok belőlük lejjebb adni, mert középszerű, jellegtelen emberből épp elég van a világon. Kurvára nem akarok szar irodai munkát végezni 40 éven keresztül és azt mondani a végén, hogy "hát ez van, így sikerült". Ez a gondolat már önmagában depresszióssá tesz. Az alapvetésem az, hogy a legtöbb ember bérrabszolga, akinek szar élete van, és hogy a legtöbb ember élete értelmetlen, csak nálam hatékonyabb figyelemelterelő mechanizmusaik vannak, illetve kevésbé érdekli ez őket. Hát, én nem ilyen vagyok.

Mi akadályoz meg? Az, hogy a végén a józanságom mindig megállít. Amíg az ember azt érzi, hogy van remény, addig nem akarja megtenni.

Sajnos azt nem mondanám, hogy már eldöntöttem, hogy nem akarok az lenni, mivel még mindig elő-elő jönnek. Vagyis mostanában ritkán, de a nyár folyamán és szeptemberben nagyon elhatalamsodott felettem az öngyilkosság gondolata.

Aztán jött a hír az egyetemtől, hogy az utolsó tanéven be kell járjunk. Ekkor felköltöztem az egyetemi városomba. Mivel messze van, nem járok valami gyakran haza. Talán emiatt is van az, hogy a környezetváltozás mindent megért.

Októberben szinte végig fülig ért a szám, igaz jó idő is volt, sokat sütött a nap. Minden esetre akkor egyáltalán nem voltak öngyilkos gondolataim, vagy csak elvétve egy-egy passzív. Meg merem kockáztatni, hogy életem legboldogabb hónapja volt.

Aztán novemberben haza mentem, több változást is végrehajtottak otthon, a lakásban, amik nekem annyira nem tetszedtek, valamint az idő is rossz volt. Talán ezek miatt, vagy amiatt mert visszakerültem abba a közegbe, de előtörtek bennem az öngyilkos gondoaltok megint. Konkrétan visszaestem a letargiába.

Azóta még az egyetemi városomban is meg-meg jelennek ezek a negatív gondolatok, de még közel sincsenek ahhoz, amit otthon éltem át. Minden esetre, ahogyan közeledik a félév vége, amikor is haza fogok költözni, egyre inkább visszatérnek ezek a gondolatok. Amit amúgy nagyon sajnálok, mert nagyon szép helyen élek.

Az okot, hogy mire vezetem vissza ezeket a gondolatokat, ha nem baj, nem említeném meg.

A harmadik kérdésedre a válaszom meg az, hogy szerencsére a józan eszem tudta/tudja, hogy bármennyire is rossz, de van esélyem egy boldogabb életre. Nem az életemnek akarok véget vetni, hanem az életemnek a jelenlegi formájában.

Valamint, hogy megtapasztaltam azt, hogy milyen igazán boldognak lenni, az egy kis plusz motiváció, hogy újra át akarjam élni. :)