Gyilkos gondolatok meddig “normálisak “ ?

Nekem negyedikes korom óta voltak öngyilkos és gyilkos gondolataim. Napi 4-8 órán át. Introvertált személyiség vagyok, így a leg apróbb részletekig átgondoltam. A morbidak kedvéért éreztem a vér szagát és ízét.

Onnan tudtam, hogy nem vagyok rá képes, hogy megpróbáltam öngyilkos lenni és nem ment. Gyógyszert szedtem, öngyújtógázt szívtam, az erem akartam felvágni és egyszer elmenekültem egy eldugodt helyre, hogy leszúrjam magam.

Amikor felnőttem és nagyjából rendbejött az életem, akkor szüntek meg ezek a gondolatok.

Szeretnék egy szélsőséges példával válaszolni a kérdésedre, amelyet főiskolán tanultam óvónőnek tanulva: amikor egy frissen kismamává vált nő pár havi állandó kialvatlanság után ébreszti sírással a kisbabája újra, akkor teljesen természetes, ha bármelyik édesanya megölné a kisbabáját szoptatás helyett a totális kimerültség miatt. Ha megteszi, na, az a nem normális. Engem eléggé sokkolt ez a mondat, amikor ez így elhangzott pszichológia előadáson, de értem az üzenetét, hogy nem kell azonnal megijedni a fejünkben játszódó gondolatoktól addig, amíg azok csak ábrándok, gondolatok. Amikor már a hogyan kezd megtestesülni, akkor kell sürgősen szakmai segítségért fordulni.

Más saját példából is tudom, hogy én pl. már kiskamasz koromban is öngyilkosságot fontolgattam és kishíján meg is tettem, de talán mégsem volt az annyira kishíján ahhoz képest, hogy sok évvel később már annyira magam alatt voltam, hogy konkrétan láttam magamat, hogy hogy nyúlok az evőeszközös fiókba és melyik késsel vágom föl az eremet hosszában - na, ezt elújságolva az állami pszichológiai forróvonalon már kaptam is gyors beutalót elbírálásra pszichiáterhez, aki beutalt terápiára, mivel mondtam, hogy gyógyszert úgysem vennék be. Hozzáteszem, hogy mindez külföldön történt, a magyar rendszerrel nem vagyok tisztában, hogy mennyire ugrik rögtön a segítségére annak, aki hozzám hasonlóan már látja magát el is követni a tettet.

Fordulj szakemberhez, pszichológushoz vagy pszichiáterhez, család- vagy háziorvoshoz, aki beutalhat hozzájuk, remélem, nem is beszélve a forró vonalakról, ahol adnak felvilágosítást!

Az mindenképpen jó, ha az ember talál lelki társat bármilyen helyzetben, pláne akármilyen problémával, csak arra kell koncentrálni, hogy egymást húzzák ki és fel a bajból, ne pedig le, mélyebbre!

Éljen a szakmai segítség a támogatói csoport mellett, mert az is fontos, de nem véletlenül van minden hivatalos támogatói csoportnak szakmai vezetője is, ugye!